Lapos-Magyarország

2017. július 21., péntek 16:56, frissítve: péntek 19:27

Évente végigmegyek egy-két tucatnyiszor a Budapest–Kaba-útvonalon. Előbb oda, utána vissza. Sok-sok szempontból jó ez nekem. Például látom közben Magyarországot. Nem az egészet ugyan, de egy fontos részét. Olyan részét ráadásul, amelyet nem szoktak nagyra tartani az emberek. Különösen a budapestiek. Főleg azok, akik hamarabb ülnek repülőre, mint vonatra, és úgy sejtik, minden, ami a főváros inkább vagy kevésbé szűken vett határain túl található – mármint ugyanakkor hazánkéin belül –, egyszerre egzotikus és nem érdekes. Egzotikus, mert furcsa emberek élnek e távoli univerzumokban, akik számára annyi az élet, amennyi a közmunkából, a kocsmából, a bulvártévék műsorából és a Fideszre szavazásból összerakható. Nem érdekes, mert nincs ott semmi. Csak ezek a furcsa emberek, és a nagy poros-szürke laposság. Unalmas, álmos tájakkal, falvakkal, városokkal. Nyomorral és tompasággal. A Balatonnál, a Bakonyban, a Mátrában, egy jobbfajta borvidéken csak-csak történik valami, viszont a síkokon biztosan semmi sem.

Én azonban megszerettem ezt az utat Budapest és Kaba között. Mindig egyformán menni-jönni tényleg egyhangú lenne ennyiszer, ezért variálom a verziókat. A leggyorsabb végigrohanni az M3-ason Debrecenig, és jönni szűk negyven kilométert visszafelé: sietős így, és nem szórakoztató. Eggyel jobb letérni a sztrádáról Füzesabonynál, és vagy szinte végigmenni a 33-ason, úgy átkanyarogni Nádudvar, esetleg Szoboszló felé – előbbi esetben csodás a Hortobágy széle, leginkább madárvonuláskor, az aszfalt viszont módfelett pocsék egy hosszú szakaszon –, vagy már Tiszafürednél délnek venni az irányt, és Kunmadarason, Karcagon, sok más kis falun keresztül lyukadni ki a négyesen. Közel ennyit ér elindulni az M5-ösön, átvágni Albertirsa felé, onnan robogni végig megint a négyesen. Most szólok: aki utálja a kamionokat és az útépítéseket, ezen a nyáron ne kísérletezzen ilyesmivel.

 

Mindazonáltal ha nagyon is látni akarunk ezt-azt Lapos-Magyarországból, és a balgán drágának hitt időnek sem vagyunk híján, a 31-es főutat célszerű választanunk. Akár az elejétől, sülysápostul, nagykátástul; bár a lényeg Jászapáti és Heves után kezdődik. Hevesvezekénnyel, Kiskörével, a fantasztikus közúti-vasúti Tisza-híddal, a kéttornyú kunhegyesi templommal, a szalmabálákkal, a napraforgótáblákkal, a perzselő nappal, a forró széllel, a szép csendességgel.

 

Meglepő a tágassága ennek a vidéknek. Mintha nem is parányi ország lenne a hazánk. Mintha lenne kiterjedése, és nem csupán horizontálisan, vertikálisan is. Ha értik, hogyan is mondom. Megjegyzem, a Tisza-tó körbeautózása is élmény, noha magától nem kínálja magát. Múltkor muszáj volt: valami történhetett Poroszlón, álltunk, vártunk, hiába, úgyhogy elindultam Sarud felé.

Vita & Vélemény hírlevél

A Magyar Nemzet véleménycikkei mindennap e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Barátságos kis házakat figyeltem meg ott. Ha már így alakult, megnéztem Kömlőt is futtában. Ment a futballmeccs, sajnos nem tudom, mi volt az állás. Az út amúgy télen is út. Sárosabb, kevésbé inspiráló, ám hangulata akkor is van. Főként ha füst száll a kéményekből, melynek illata nem műanyaghulladékokról, hanem fáról-szénről mesél. De a nyár az igazi. Az tágas úgy, ahogy illik.

Igen: ez mind-mind Magyarország. Hazánk kirakatok mögötti változata. Amely nem arról szól, amit a legfontosabbnak gondolnánk megmutatni – vagy tegyük fel: elrejteni – belőle, hanem amely egyszerűen csak létezik. Napról napra, évről évre – és emberek élnek benne. Nem átutazók, mint mi, mégis ugyanolyanok. Egyébként pedig: egyáltalán nem egzotikus ez az ország. Nem is nem érdekes. Végképp nem szürke. Hiszen lám, milyen színes: sárga, aranybarna, piros, kék, zöld és mindenféle.

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.07.15.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.