A bábok viszontagságos élete és feltámadása

„A lelkes munka 1948-ig tartott, az új művelődéspolitika nemkívánatosnak ítélte"

2013. december 25., szerda 19:12

Sok boldog percet kaptak ajándékba az egykori kisgyermekek – és a nagyok – a fából faragott, festett arcú, jelmezbe öltöztetett báboktól. A báboknak is van sorsuk: nemcsak a játszás öröméből részesültek, jutott nekik bánatból, bajból, pusztulásból is. Kevés élte túl a 20. századot, menekült meg a kályhától, a gonoszoktól. A szerencsések a Színháztörténeti Múzeum lakói. Túlélnek minket.

Van egy elegáns palota a budai Krisztina körúton. Áldásy városkapitány építtette az 1840-es években, 15, utcára néző ablakkal, boltíves kapualjjal, nagy belső udvarral. Itt lakott 1855-től haláláig az Áldásy Mária kezével a családba került Clark Ádám – a Lánchíd építésvezetője, az Alagút tervezője. A régi udvarházat 1931-ben átalakították emeletes kastéllyá, 1945 után az államé lett, 1954-ben a déli szárnyába költöztették a két évvel korábban létrejött Országos Színháztörténeti Múzeumot. Az 1980-as évek végéig az épület másik felében lévő házkezelőségben fizethették a havi lakbért a krisztinavárosi polgárok.

1990 után a színháztudomány intézetévé előlépett múzeumé lett az egész épület. Benne laknak a szerencsés sorsú bábok, akik Belitska-Scholtz Hedvignek köszönhetik, a kultúra iránt érzékeny emberekkel együtt, a biztonságukat, nyugalmas otthonukat. A tudós színháztörténész asszony hozta létre a gyűjteményt 1970-ben, hogy megóvja a magyar bábművészet emlékeit a további pusztulástól. A témakör történetének és a különféle – családi, személyes és hivatalos – írott és tárgyi dokumentumoknak teljességre törekvő archívumába a munkatársak azóta minden menthetőt megmentettek a vészesen fogyatkozó kincsből.

Több ezer fotó, filmnegatív – köztük André Kertész képei az 1930-as évekből –, báb- és díszlettervek, festmények, grafikák, műszaki rajzok; családi és személyes relikviák, kéziratok, hivatalos és magánlevelek; visszaemlékezések a bábos dinasztiák tagjaitól; plakátok, meghívók és képeslapok alkotják az egyedülálló muzeális kollekciót. Mindehhez tartozik még a hazai és külföldi szakirodalom, a könyvtár, cikkgyűjtemény, valamint eddigi gondozója, Galántai Csaba gyűjteményvezető muzeológus – maga is bábos szakíró, színdarabszerző, dramaturg és játékos – kincsei. No meg a sok száz báb, a magyar bábművészet minden válfajából.

Idén ősszel felköltöztek otthonukból a bábok a Svábhegyre, néhány hétig a Színészmúzeumban szerepelnek. Végre megmutathatják, ha csak egy kamarakiállítás erejéig is, milyenek is ők, mit tudtak a régi szép időkben. Bajor Gizi villájának alagsorában, az egykori gondnoki lakásban szállásolták el őket, mint valaha a szegény vándorszínészeket a teátrum mögötti csűrben, a bemutatásukat azonban igyekeztek otthonossá tenni a rendezők. Még párnákat is kaptak a látogatók a kellemesen bevilágított, dobozszerűen kibélelt szobák padlójára, ha netán bensőségesebben szeretnének együtt lenni a kedves bábokkal.

Mindettől persze még nem kígyózik hosszú sor a bejutásért, viszont zavartalanul el lehet mélyülni a látnivalókban, és az újdonságnak számító ismeretekben. Ami a történeti, szakmai tudnivalókat illeti, szinte minden annak a néhány neves família munkásságának, bábkészítő művész, játékos tárgyi és szellemi hagyatékának köszönhető, amit emberközelből láthatunk. A múzeumi gyűjtemény legrégebbi darabjai a Hincz-hagyatékból származnak. Hincz Adolf képmutogató és artista művészként járta az ország vásárait feleségével, Franciskával. Vándorkönyvük (Wanderbuch) legelső bejegyzése 1841-ben kelt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

1875-től a fiuk, Gusztáv űzte tovább a vállalkozást, az ő idejéből származnak a trükkös átváltozó marionettfigurák: a táncosnő szoknyája tánc közben hirtelen felemelkedik, léghajóvá változva kirepül a színpadról; a nagyérdemű publikum könnyezve kacag rajta. Hincz Gusztáv 1889-ben nyitotta meg bábszínházát a Városligetben. Halála után az unoka, Katalin vette át az igazgatását, ő jegyezte fel a családi szájhagyomány útján öröklött darabokat. Az ő távoztával öccse, Hincz Károly folytatta a bábozást, egészen a teátrum 1950-ben történt államosításáig. A nagyapától örököltekkel együtt százdarabos marionettbáb-gyűjteményt hagytak az utókorra.

Egy másik ismert nevű bábos família a Kemény, amelynek utolsó – Kossuth-díjas – sarja, az „ifjabb” Henrik két éve hunyt el 86 éves korában. Ott is a nagyapa, Korngut Salamon cirkusz- és bábszínházdirektor volt az alapító az 1890-es években, majd 1912-ben a fiával, első Kemény Henrikkel közösen megnyitották a népligeti Columbia Magyar Mechanikai Színházat. Munkásságuk az európai kultúrkörben egykor mindenütt jelen volt népi igazságtevők magyar hősével, Vitéz László alakjával kapcsolódott össze, technikai újításuk a kesztyűs és marionettbábok együtt szerepeltetése volt. Életművük egy készlet megmenekült báb kivételével az előző rendszer és a tűzvész áldozatává lett.

A bábos mesterség, majd művészet fejlődését jól szemlélteti a bemutatott válogatás. Láthatunk egyszerű, 19. századi faragott-festett vásári bábokat, a mozgató szerkezetet is bemutató marionettet, karikatúrafigurákat és művészi színvonalon megformált, bájos színpadi szereplőket. Alkotó és újító mestereik még a 19. század szülöttei voltak, munkásságuk az új évszázad elején kezdődött és az 1945 utáni rendszerváltozással ért véget. Büky Béla (1899–1983) első világháborús tábori színházban kezdte a pályát, később a kínai árnyjáték technikáját igazította a régi magyar mondavilág, a jelképes történelem mozgó ábrázolásához. Ő írta az első hazai bábkönyvet 1936-ban. Más-más utakon járt Rév István Árpád (1898–1977), A. Tóth Sándor (1904–1980), a népművelő Bodor Aladár (1880–1952) és mások, de végül mind egy helyen találkoztak a műfaj idő előtti ravatalánál (sajnos nem jut hely mindenkinek a „szaknévsorban”).

Alighanem Blattner Géza (1893–1967) pályája alakult a legizgalmasabban. Hollósy Simon festőiskolájának növendékeként, Münchenben találkozott a bábjátékkal az 1910-es években. Előbb a bajor fővárosban, majd Pestre visszatérve a Belvárosi Színházban rendezett, utóbbiban felnőtt bábelőadásokat Kosztolányi Dezső, Balázs Béla darabjaiból. Néhány év alatt tucatnyi hasonló vállalkozása született és bukott meg; ezt megunván 1925-ben Párizsban telepedett le, majd négy évre rá, a feleségével közösen megnyitotta az Arc-en-Ciel nevű marionett-teátrumát. Vegyes műfajú, üvegdiás és más technikai újításai modernizálták a bábjátékot; igyekezetének az 1937. évi párizsi világkiállítás színházi aranyérme lett a jutalma.

1948-ig tarthatott a lelkes munka, az új művelődéspolitika nemkívánatosnak ítélte a műfajt. A szocreál kultúrát irritálta az egyszerűen emberi hangú, morális hagyományokból eredő, szókimondó és igazságosztó, no meg az avantgárd bábszínház. Ez okozta a végzetét az 1950-es évek végéig falusi sokadalmakban, búcsúkon megjelenő bábjátékosoknak és a bábjaiknak. Meg a televízió. Egy ideig még örömet szereztek az ifjú nézőknek a Futrinka utca kesztyűs lakói, de értelmes, netán művészi darab azóta sem jött ki a készülékből. Győztek a digitális bábok.

Az öreg és örökifjú bábok a karácsonyi szünet után, január 8-tól továbbra is láthatók lesznek a Színészmúzeumban. Jó lenne, ha egyszer egy nagyobb kiállítási helyszínen, sokkal többen megcsodálhatnák őket. Biztosan szeretnék…

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.