A háborúban még az is elpusztul, aki túléli

fib

2016. december 17., szombat 13:14, frissítve: szombat 16:29

Hiába fordult fel fenekestül minden, omlott össze a régi rend, és szabadultak el végleg a gyilkos ideológiák az első világháború alatt, a borzalmakat felülírta a második világégés, amelynek pusztítása távoli lövészárkokba merevedett küzdelem monumentális freskójává változtatta a nagy háborút. Hiszen a precízen beállított gyilkológép végiggördült a városokon, behatolt a lakásokba, füstté változtatta a testeket. A totalitárius rendszerek húsdarálójának perspektívájából az első világháború szomorú nosztalgia csupán, ami a filmes megjelenítésén is jól látszik. Alig akadt alkotó, aki hozzányúlt volna a témához.

Kovács István rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró mégis vállalkozott a feladatra. Igaz, a Szürke senkik nem mozifilm, „csupán” tévéfilm, és a költségvetése is ennek megfelelően szerény (120 millió forint). Ennyi pénzből pedig senki sem számíthatott a Steven Spielberg és Tom Hanks-féle Elit alakulat első világháborús változatára, az alkotóknak azonban így is sikerült a lehetőségekhez mérten hiteles és látványos háborús filmet készíteniük. És így fel is merül a kérdés, mi lenne, ha az olyan tökéletesen hiteltelen, üres szuperpodukciók helyett, mint például a Veszettek című mozifilm, Köbli Norbertet és rendezőtársait tömnék ki pénzzel? Belegondolni is szép, mi lett volna a Szürke senkikből egy hatszor-tízszer nagyobb költségvetéssel.

 
Kovács József és a galambok
Magyar Média Mecenatúra
 

A Duna TV-n pénteken bemutatott Szürke senkik öt monarchista katonáról szól, akik az olasz fronton hajtanak végre különleges felderítő akciót. A maroknyi egység (talán túlságosan is egyértelmű) szimbóluma az Osztrák–Magyar Monarchia sokszínűségének, és a birodalmat belülről feszítő ellentéteknek: a magyar bakák mellett osztrák és román katonák szolgálnak benne, és az egykori tisztek (urak) mellett a polgárság, a kommunizmus felé kacsingató munkásosztály, és a parasztság is képviselteti magát.

Fodor őrmester vezetésével a csapatnak fel kell kutatnia az olasz csapatok „kommunikációs központját”, egy postagalamb-állomást, majd jelentést kell küldeniük róla, szintén galambbal. Ezért is van velük a kölyök (Kovács József), akinek apja híres galambász volt, de elesett a harcok során, fia ezután rukkolt be. A cím egyszerre utal a monarchia katonáinak csukaszürke egyenruhájára és a galambok szürkeségére.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A küldetés értelmét egyikük sem firtatja nagyon (aki a parancsot kétségbe vonja, azt főbe lövöm, mondja az őrmester), de a háborúból már mindannyian kiábrándultak. Molnár (Molnár Levente) Lenint emlegeti, akit „gyűlölnek, mert kimondja az igazságot”, és dezertálást tervez. Radu (Keszég László) csak épségben meg akarja úszni, Krámer (Björn Freiberg) egyetlen célja pedig, hogy fia maradványait hazajuttassa. Már ha maradt még valami a hazából. Nem fizikailag, hiszen a hátország többnyire sérülések nélkül megúszta a háborút, hanem jelentésében.

És ez a Szürke senkik egyik legerőteljesebb kérdése. A fronton egy idő után a haza eszméje köddé válik, és csak a mocsokban, vérben, okádékban és bélsárban fetrengő, a fájdalomtól üvöltő testek maradnak. Mit lehet megvédeni? – Pont olyan, mint a János-hegy – mondja Molnár az olasz tájra. De hogyan védhetné meg a János-hegyi emléket, amikor meg akarta kérni a szerelmese kezét, valahol Olaszországban? Nem is tenné, inkább átmenne Svájcba. Fodor, a híres katonacsalád sokra hivatott sarja is képtelen feldolgozni az eseményeket, de számára már nem létezik a háborún túli világ (Hová mennék haza?), egy ponton túl kérdésessé válik, hogy vajon az akció felülről jött parancs, vagy az őrmester saját ötlete?

A költségvetés szűk korlátok közé szorította az első filmjét rendező Kovács Istvánt. De így is jól megoldotta a feladatot. Bár a koncepció, hogy a kamera szorosan követi az öt katonát, akiknek az arca mögött a külvilág homályba vész, erősen emlékeztet a Saul fia képi világára, ám itt a látványon túl sokszor elveszti a jelentésképző erejét. Ennek ellenére néha borzasztóan erős képeket, szinte festményszerű beállításokat láthatunk, ami Dévényi Zoltán operatőr munkáját is dicséri.

Köbli Norbert már bizonyította, hogy a rövidebb, tévés műfajban is lehet moziszintű teljesítményt nyújtani, sőt, munkái, A berni követ és a Félvilág magasan túlszárnyalta az elmúlt évek szinte teljes magyar nagyjátékfilmes teljesítményét. A történet ezúttal is hibátlan, tökéletesen egyszerű, mégis képes megragadni és bemutatni a katonák komplex drámáját. A párbeszédek azonban néha megcsúsznak, ami talán annak is köszönhető, hogy Köbli elhagyta a korhű nyelvezetet: a bakák mai szlengben szólalnak meg, ami néha különösen hat. A monarchia nyelvkeveredése is felszínes maradt, megszólalnak persze németül és magyarul, de ebből hiányzik a mélység, a feszültség és a konfliktus.

 
Kovács József, Keszég László és Trill Zsolt bevetésen
Magyar Média Mecenatúra
 

A színészek teljesítménye ugyanakkor kárpótol ezekért a hiányosságokért. A mesélő és főszereplő Kovács József naiv, még szinte gyermekien őszinte és ártatlan arca a gyilkolás közepén erőteljes képi szimbólum. Keszég László jól hozza a „büdös oláh parasztot”, aki egyszerűségében is igen összetett figura, és Björn Freiberg kíméletlen elszántsága is kellően ijesztő. A legnagyobb élmény azonban egyértelműen Molnár Levente játéka. Ő már a Saul fiában is bizonyította, hogy egy egészen különleges színész. Zsigerien természetes visszafogottsága igazán hátborzongató. Remélhetőleg, egyre több és nagyobb szerepet kap majd a jövőben. Érdekes módon egyedül Trill Zsolt lóg ki kicsit a sorból. Színpadias játéka kissé idegen a környezettől és a többi karaktertől.

És még egy gyenge pont: az akciófilmesen rángatott puskák, és túlfeszített pillanatok néha inkább mulatságosak, mint izgalmasak. Sokkal erőteljesebbnek és hitelesebbnek bizonyulnak a lassabb, kimért, megfontol jelenetek. Ezekben mintha Jeff Wall kanadai fotóművész világhírű fotója, a Halott katonák beszélgetnek elevenedett volna meg a képernyőn. Bár az a kép Oroszország afganisztáni háborúját idézi fel, vagyis jó hetven évvel későbbi, a jelentés nagyon hasonló: egy háborúban mindenki elpusztul, még az is, aki túléli.

A szerkesztő ajánlja

Tölgyesi Gábor

Meggyógyítani a törött szárnyú lelkeket – interjú Vásáry Tamással

A zongoraművész, karmester Cziffra Györgyről, a zenén túli jótékonysági koncertjéről és a kalandos hangversenyekről.

Lázár Fruzsina

Mennyit ér ma egy emberélet?

Ismeretségen vagy a jó szerencsén múlik az életben maradás, ha valaki gyors egészségügyi ellátásra szorul?

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.