A költő, aki bármikor szebben tudta mondani a sorsot

2018. január 30., kedd 13:17, frissítve: kedd 18:44

„Ha lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket” – visszhangozhat bennünk a súlyos üzenet, amely lassan negyvenhárom éve hangzott el az állami televízióban. A mondat attól a Nagy Lászlótól származik, aki nem sokkal később, ma negyven éve hunyt el, szavaival pedig a jövő hallgatóságának kívánt üzenni.

A szintén korszakos költő, Kormos István kérdezte tőle interjújában: ha a film megmarad, mit üzen azoknak, akik száz vagy ötszáz év múlva ülnek szemközt vele? „Ha lesz emberi szellemük, tudatom velük, üzenem nekik, hogy csak ennyit tudtam tenni értük” – jelentette ki a Csodafiú-szarvas és a Ki viszi át a szerelmet szerzője, a XX. századi magyar líra egyik legjelentősebb alkotója. Mit jelent a „csak ennyit”, fel tudjuk-e mérni egyáltalán? Négy évtizeddel később pontosan látjuk már, kit vesztettünk, s miben állt Nagy költészetének jelentősége?

A költő a Veszprém megyei Felsőiszkázon született 1925-ben, eredetileg pedig festőművészeti pályán szeretett volna érvényesülni. Igaz, a költészeti véna tagadhatatlanul megvolt a családban: öccse, Ágh István is ezt a pályát választotta. Az előbb Felsőiszkázon, majd Pápán tanuló Nagy László a negyvenes évek közepén kezdte meg felsőfokú tanulmányait az Iparművészeti Főiskola grafikus szakán. Egy évvel később átjelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, első versei viszont már kezdtek megjelenni, hogy aztán 1948-ra eldöntse: a költészet lesz az ő útja.

A Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–szociológia–filozófia, aztán orosz szakára járt, néhány évre rá pedig házasságot kötött Szécsi Margit költőnővel. A forradalom után évekig élt műfordításból, illetve volt az Élet és Irodalom képszerkesztője, főmunkatársa is. Kossuth-díját 1966-ban vehette át.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– A hol népies modernséggel, hol közéleti költészettel jellemzett Nagy Lászlóról biztonsággal állítható, hogy bár egy erősen, de hazug módon átpolitizált korszakban adatott élnie, sem közéleti, sem politikai költő nem volt – fejtette ki megkeresésünkre Kulcsár Szabó Ernő Széchenyi-díjas irodalomtörténész. Az ELTE BTK professzora úgy látja, Nagy hamar át is jutott ezen a választóvonalon, igazabb támaszává válva „egy egész korszak humán önmegőrzésének”.

Műveinek nem is pusztán vallomásos magánbeszéde még az Erdélyi József-hagyományból eredt: utóbbi az 1920-as években újította meg a hangnemnek azt a fajta tiszta líraiságát, amely József Attilát is nagyban ösztönözte. Elég csak felelevenítenünk azokat a Nagy-verseket, amelyek a szivárványtól a kökényvirágig Erdélyi-motívumok hálózatát alkották újra. – Ez a feltűnő természetközelség azonban már nem jellegzetesen tájlírai funkciót tölt be, hanem egy olyan humán elhelyezkedésnek a színtere, amely nem nélkülözi ennek az eredendő otthonosságnak a drámaiságát – jegyezte meg Kulcsár Szabó.

Nagy pályájának első szakaszát ezért is követték később olyan többszólamú, nagyobb poémák, mint a Menyegző. Kulcsár Szabó szerint ezekben is meghatározó maradt annak tapasztalata, hogy „a lírai közlés mindenekelőtt tiszta hangzás és hibátlan dallamív kérdése”.

A professzor megjegyezte, Nagy művészetében így nem könnyű a versszöveget a humán szereptől elválasztani. – Az egész Nagy László-jelenség talán ezért is öröklődött át érinthetetlen értékként az 1989 előtt időkből. Irodalmon túlmutató hatása ugyan ma egyértelműen gyöngülni látszik, életműve jelenleg inkább talán csak hallgat, mintsem hogy néma volna – tette még hozzá. Mert szerinte „bármikor képes szebben mondani a sorsot”, mint az időlegesen előtérbe került szólamok többsége. Kulcsár Szabó erre a Hegyi beszéd sokértelműségét hozta példaként: „…ne félj a sorstól, ne félj a rongytól / gúnyánkat megtermi ránk a fény.”

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.