A legkapósabb Carmen a Margitszigeten

Grund

2014. június 27., péntek 19:45

Bizet operáját, a Carment mutatják be Oberfrank Pál rendezésében, Rinat Shaham és Kiss B. Atilla főszereplésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon július 4-én és 6-án a Budapesti Nyári Fesztivál keretében.

A Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös produkciójának címszerepét a fesztivál meghívására napjaink egyik „legkapósabb” Carmenje, Rinat Shaham alakítja, aki sajtónyilvános próbán mutatkozott be az Erkel Színházban pénteken.

Október végén az Erkel Színházban lesz látható a mű szintén Oberfrank Pál rendezésében, aki korábban úgy fogalmazott, hogy a Margitszigeten, majd később az Erkel Színházban színpadra kerülő két mű nem egyezik majd teljes mértékben, bár tervei szerint mindkét helyszínen franciául, magyar felirattal játsszák majd a darabot.

„Szó esett arról, hogy a recitativókat adjuk magyarul, ám mivel az énekszámokat amúgy is feliratoznunk kell, a kétnyelvűség színházi értelemben semmit sem tenne hozzá az előadáshoz” – vélekedett. A recitativókat több helyen néhány prózai mondattal váltotta ki a rendező, hogy még lendületesebbé, feszesebbé váljon a jelenetek sora.

Oberfrank Pál fontosnak tartja, hogy egyetemessé tegye a történetet, mert azt feltételezi, hogy kisebb-nagyobb mértékben mindenkiben jelen van a carmeni szemlélet és Micaela attitűdje. „Egyrészt mindannyian vágyunk a békés, harmonikus életre, másrészt bennünk van a szabadság iránti vágyakozás és a kíváncsiság, hogy új és új dolgokkal találkozhassunk. Azt hiszem, ha kimegyek az utcára, nagyon sok potenciális Carmennel és Don Joséval találkozhatok” – vélte a rendező.

Carment az izraeli énekesnő, Rinat Shaham alakítja július 4-én és 6-án, aki a legrangosabb operaházakban – például Hongkongban, Szentpétervárott, Hamburgban, Moszkvában és Sydney-ben – énekli a szerepet. A művésznő először mutatkozik be a magyar közönségnek. Micaelát Létay Kiss Gabriella énekli, Don José szerepében Kiss B. Atilla, Escamillóként pedig Kálmándi Mihály lép színpadra. A színpadképet Székely László, a jelmezeket Pilinyi Márta tervezi. A táncjelenetek koreográfusa Venekei Marianna.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.