A Metallica a legjobb méreg?

2018. április 6., péntek 17:21, frissítve: péntek 21:29

A világ talán legmenőbb rock-metal bandája, a Metallica játszott csütörtök este telt ház előtt a Papp László Budapest Sportarénában. A thrash és a tökös metal legnagyobbjai nyolc év után mutatták meg újra a közép-európai valóságnak, hogy még mindig az angyalok városából fújják a rock passzátszelét. Nem egy bonyolult feladvány kideríteni, hogy a Worldwired-koncertsorozat a banda legutóbbi – tavaly megjelent –Hardwired… to Self-Destruct című lemezét kívánja promotálni úgy, hogy sokak örömére Európa végre nem stadionokban, hanem arénákban fogadhatja Hetfieldéket, jóval intimebb környezetbe helyezve mindazt, amit Metallicának hívnak.

A csapat 2003 óta változatlan felállással koncertezik és írja a dalait James Hetfield gitáros-énekes, Lars Ulrich dobos, Kirk Hammett szólógitáros és Robert Trujillo basszusgitáros személyében. A banda 1981-es, stílusteremtő megalakulása óta eladott több mint kétszázmillió nagylemezt, begyűjtött kilenc Grammyt, s ha a turnéi számát és a közben megtett kilométereket nézem, akkor bejárta körülbelül az egész univerzumot. Szerencsére ezen szokásairól a mai napig nem tudott leszokni, imádja a zenélést és a színpadot, szerintem jön még a mi utcánkba (hamarosan).

De nézzük, mit hozott az együttes magával Budapestre. Először is egy hatalmas és hihetetlenül innovatív színpadot, amelyen annyira nem lepődtem meg, hiszen a zenei környezet jócskán megváltozott az utóbbi évtizedben, a koncertek húzzák fel a lemezeladásból kieső bevételeket, a közönség pedig egyre látványosabb, különlegesebb vizuális ingerekre vágyik. A Metallica a fejlesztésben mindig is élen járt, folyamatosan ötletel, hogy mivel tudná még magasabb szintre emelni a pusztán négy hangszerrel előadott zenéjét. A mostani innovációt úgy kell elképzelni, hogy egyrészt a színpadot nagyjából az aréna közepére húzták be (amitől a ma divatos pénzlenyúlási formula, a kiemelt állóhely értelmét vesztette), másrészt folyamatosan mozogtak a színpadon, tényleg annyira interaktívvá téve az estét, hogy senki nem panaszkodhatott amiatt, hogy keveset látott a produkcióból.

 
Az amerikai Metallica koncertje a Papp László Budapest Sportarénában 2018. április 5-én
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

Kilenc óra után nem sokkal kezdődött az őrület, Morricone Ecstasy of Goldjára felrobbant az aréna, majd a rövid intró után érkezett a Hardwired, ami körülbelül olyan hangerővel szólalt meg, hogy a fejemben nagyobb kárt okozott, mint egy félig hatástalanított jugoszláv támadógránát. Iszonyatos energiák szabadultak fel a színpadon, a nem mai csirkékből álló csapat olyannyira keményen odatette magát, hogy azt hittem, valamikor 1986 körül járhatunk az időben. Az Atlas, Rise!-ra se tudnék mást mondani, a nekem túlzottan reszelős Hardwired lemezen nagyon is érződik, hogy a Metallica legújabb büszkesége: mint egy szépre csiszolt gyémántot, úgy hordozta a kezében a zenekar. Szerencsére a ’83-as Kill ’em All album Seek and Destroya és Hit the Lightsa, valamint a csemegének számító Welcome Home (Sanitarium) megszakította az aktuális lemez monotonnak tűnő hegemóniáját – nekem ez a néhol egyhangúnak érzett reszelés volt az egyetlen kritikus pont az este alatt, de írom mindezt úgy, hogy a metal nem a „szakterületem”.

Ellenben azt pontosan tudom, hogy sok Metallica-rajongó ismerősöm elégedetlenkedett már évek óta, hogy Ulrich rosszul dobol, és már Hammett sem mindig az igazi stb. Na, erre jócskán rácáfolt a csapat az este, hibátlanul játszott. A show közben a színpadot felülről körbevevő LED-kockák gyors váltakozásban mozogtak fel és le, miközben rettentő sok információt zúdítottak a közönségre régi csapatfotók, koncertfelvételek vagy éppen animációk formájában. Az első etapba egy-két klasszikus is belefért még, a For Whom the Bell Tolls és a Reload Fuelje is hatalmasat dörrent. Az este legnagyobb gegje pedig az volt, amikor Trujillo és Hammett duóban belekezdett a Tankcsapda A legjobb méreg című dalába magyarul! Trujillo remekül megoldotta azt, hogy a világ egyik legnehezebb nyelvén kellett hoznia az egyik legismertebb magyar rockhimnuszt. Mekkora zenei alázat kell ehhez?! Azt nem tudom, hogy kitől kapták a tippet, de szerintem Antal Nimródnak lehetett köze a választáshoz. Ugyanis ő rendezte a csapat Through the Never című filmjét, amelynek a forgatása alatt, ha hinni lehet a pletykáknak, egészen jóban lettek.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Én Freddie Mercury ’86-os népstadionos gegje óta a Tavaszi szélre gondoltam volna, de a banda inkább a Tankokat helyezte az Andy Warhol-os útra, és ha nem is tizenöt, de három perc erejéig a debreceni Tankcsapda volt a leghíresebb csapat a földkerekén. Egy pillanatra megállnék egy dal erejéig: a Moth into Flame alatt a színpadról egy világító dróncsapat emelkedett fel és körözött a zenekar feje fölött, na ilyen innovatív koncertlátványelemmel még nem nagyon találkoztam (csak hasonlóval Peter Gabriel Growing Up koncertsorozatán).

Aztán ahogy haladt az este előre, úgy következtek a csapat leghíresebb lemezének, az úgynevezett Black albumnak a gigaslágerei: a Sad But True-nál már mindenki üvöltve ugrált még az ülőhelyeken is. A One-ról és a Master of Puppetsről pedig inkább nem is írok semmit, a dalcímek önmagukért beszélnek. A ráadásban a Hardwired Spit Out the Bone-ját a Nothing Else Matters és az örök klasszikussá vált Enter Sandman követte. Az egész koncerten a közönségét dicsérő és vele folyamatosan kommunikáló Hetfield és csapata tényleg mindent megtett, hogy megmutassa, miért ő a legjobb egy olyan érában is, ahol rengeteg kihívóval kell a rajongók kegyeiért megküzdenie. A Metallica sikeresen érkezett meg a XXI. századba, példaértékű metamorfózist láthattunk. Ilyen energiákat és ötleteket belepakolni egy turnéba… le a kalappal a zenekar előtt. Arról nem is beszélve, hogy több millió forinttal támogattak egy hazai gyermeksegítő szervezetet. 

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.