Aki még Bartók Bélánál is több kincset mentett a Kárpát-medencében

(Kolozsvár)

2018. február 14., szerda 17:29, frissítve: szerda 23:21

Kilencvenkettedik életévében szerda délután elhunyt Kallós Zoltán, a nemzet művésze címmel és a Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas erdélyi néprajzkutató, népzenegyűjtő. A róla elnevezett, a Kolozsvár közeli Válaszúton működő alapítvány lapunkat arról tájékoztatta, hogy a temetés részleteiről a későbbiekben tájékoztatják a nyilvánosságot.

Neve nemcsak a néprajzkutatással és népzenegyűjtéssel, hanem Erdéllyel és a romániai magyar közösséggel is egybeforrt. Mindenki Zoli bácsija 1926. március 26-án született Válaszúton, középiskolai tanulmányait Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön folytatta, a kincses városban szerzett tanítói oklevelet. Miközben a kalotaszegi Magyarvistán és a csángóföldi Lészpeden dolgozott tanítóként, elvégezte a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiát. 1958-ban rövid időre bebörtönözték politikai nézetei miatt, szabadulása után a Gyimesekben volt tanító, majd faipari vállalati alkalmazott. Erdély megannyi tájegységében, a Mezőségen, Kalotaszegen, a Gyimesben, továbbá Moldvában gyűjtötte a folklór szinte valamennyi műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, népszokásokat és a szokásköltészetet.

Gyűjtései kezdeti szakaszában fedezte fel a mezőségi Feketelakon a legrégebbi magyar páros táncot, a cigánytáncnak is mondott mezőségi akasztóst, amelyről azt tartják, hogy ugyanolyan, mint a Bethlen Gábor fejedelem által járt, amelynek során alig mozgatta a lábát. „Szabadúszóként mindenképpen nehéz volt gyűjteni, külön engedély kellett ehhez. Mert ezek nemzeti kincseknek voltak nyilvánítva, csak éppen olyan kincsek voltak, amelyeket minél mélyebbre szerettek volna elásni a hivatalosságok. Én pedig az ellenkezőjét akartam” – emlékezett vissza a román kommunista hatóságok hozzáállására egy interjúban Kallós Zoltán.

Azt vallotta, hogy csodát kellett megmentenie, mert az erdélyi népművészet egyedülálló kultúra a Kárpát-medencében: azért olyan szép, mert minél nagyobb a különböző kultúráknak – magyar, román, szász, cigány – az egymásra gyakorolt hatása, annál jobban kidomborodik a nemzeti jelleg. Pályafutása során becslések szerint tizennégyezer népzenei alkotást gyűjtött, Bartóknál is többet, ezzel állítólag meghaladta az összes magyar néprajzkutató teljesítményét.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A népi kultúra legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is szolgálta értékmentő munkájával, ugyanakkor az erdélyi és a magyarországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában is oroszlánrészt vállalt. Ennek elismeréseként részesült tavaly Kossuth-nagydíjban. Kallós Zoltán tavaly elnyerte az Európai Unió Kulturális Öröksége kitüntetését, az Europa Nostra-díjat is, akárcsak a közönségdíjat. A néprajztudós saját vagyonából 1992-ben alapítványt hozott létre, amely a szórványvidéken élő magyar gyermekek oktatására Válaszúton bentlakásos kollégiumot is működtet.

Tavaly nyáron a néprajzi gyűjteményét bemutató kibővített válaszúti múzeum megnyitásával ünnepelték a közgyűjteményt is működtető alapítvány fennállásának 25. évfordulóját. A róla elnevezett néprajzi múzeum és népművészeti központ a magyar állam támogatásával a válaszúti családi kúria (amelyet egyébként az 1989-es rendszerváltás után sikerült visszaperelnie a román államtól) kibővítése révén megkétszerezte kiállítófelületeit. „Nem a díjakért tettem, amit tettem, nem ez volt a tét. A túlélés volt a tét” – válaszolta egy alkalommal Zoli bácsi arra a felvetésre, hogy ő a „legkitüntetettebb” magyar.

Az erdélyi és magyar hagyományok éltetőjéről és továbbadójáról itt olvashatja Hegyi Zoltán korábbi írását.

Lukács Csaba Útravaló Erdélyből című 2015-ös portrésorozatában Kallós Zoltán a moldvai csángók magyar identitásának megőrzését illetően pesszimistán, a magyar táncházmozgalom fennmaradását tekintve pedig optimistán tekintett a jövőbe.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.15.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.