Az ember, aki elvitte Tizianót a Szépművészetiből

2013. május 16., csütörtök 18:09

Éveken át a Szépművészeti Múzeumban volt látható a hazai magángyűjtemények jelenleg legértékesebb képe, Tiziano Madonna gyermekével és Szent Pállal című alkotása. Tulajdonosa, Pintér Gyula vállalkozó azonban a közelmúltban felmondta a tartós letétet, és elvitte a múzeumból az alkotást. Mi lesz a több mint hárommilliárd forintot érő kép sorsa? – a kérdésre a tulajdonosnál kerestünk feleletet. (Az interjú a Magyar Nemzet május 15-i számában megjelent.)

Nem volt könnyű utolérni, noha személye már korábban sem volt ismeretlen a nagy nyilvánosság előtt. A hetvenhét éves üzletembert és feleségét fényképek is megörökítik, többek közt amikor 1979-ben A rejtélyes Tiziano című kamaratárlaton bemutatják a képet Pécsett. Abban a városban, amelyben több évtizedes lappangás után 2005 tavaszán a Nagyházi Galéria aukciójára került. Akkor úgy fogalmazott: a kép, noha az akkori becsértéknél, 1,5 milliárd forintnál jóval nagyobb ajánlatot kapott rá akkoriban is, a Szépművészetiben „marad, mert ott a helye, hogy mindenki láthassa”.

Éppen ebből a meggondolásból adta tartós letétbe a festményt 2006-ban. – A Jóistentől ajándékként kaptam ezt a képet – mondja –, valahogy megálmodtam, hogy meg kell vennem. Mint emlékezik, akár 500 milliót is adott volna érte, ha nem ér véget a licit. Pedig akkor még csak a Tizianónak tulajdonított megjelölés szerepelt a 65 millióról indult mű leírásában. Tátrai Vilmos művészettörténész volt az első, aki kétségbevonhatatlanul bebizonyította a mű eredetiségét.

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

 

Pintér Gyula fél évszázada műgyűjtő, tányérokkal kezdte, azután gyűjtött mindent. Szenvedélyévé váltak a motorok, ezért is kapta a motorkirály nevet. A festményekhez immár harmincöt éve hű, gyűjteményét egy olyan kollekcióval alapozta meg, amelyet két, édesapjától örökölt kép – egy Borsos József- és egy id. Markó Károly-mű – eladásából vett meg. Mindig az antik mesterek vonzották, és nagyon szerette a vallásos tárgyú műveket is. Éppen ennek köszönhetően figyelt fel Tiziano alkotására is.

Mi lesz a kép sorsa a továbbiakban? – vetődik fel a kérdés a hír hallatán, hogy felmondta a tartós letétet, és elhozta a páratlan értékű képet a múzeumból. Bárhogy faggatom, nem ad egyértelmű választ a kérdésre, sőt megmutatni sem hajlandó a művet, ahogyan nem árulta el jelenlegi őrzési helyét az örökségvédelmi hivatal munkatársainak sem. – Hét unokám van, jobb, ha a jövőjüket elrendezem – mondja rejtelmesen, de közvetve mindenképpen arra utalva, hogy a kép eladási ára ma sokszorosa lehet annak, mint amennyiért megvásárolta. Erre utal az is, hogy emlékezete szerint a Szépművészetiben kiállított művet 15 millió dollárra biztosították, de ha külföldi kiállításra viszik, a biztosítási összeg már 15 millió euró. Tiziano csak egy van, hangsúlyozza, s azt említi, hogy a festő egy másik műve, a Diana és Akteon néhány éve 18 millió fontért kelt el Skóciában.

Mennyit ér a budapesti Tiziano? Ez akkor derülne ki, ha tulajdonosa úgy döntene, hogy valóban eladja. Erre a kérdésre sem ad feleletet, de ha így döntene, akkor a kép újra a nagyközönség elé kerülhetne. A mű ugyanis védett alkotás, egyrészt az államnak elővásárlási joga van rá, másrészt nem vihető külföldre. Jól tudja ezt Pintér Gyula is, aki állítása szerint az elmúlt években jó néhány „vevőjelöltet” utasított már vissza, éppen azért, mert úgy vélte, hogy valójában külföldi gyűjtőknek szerették volna közvetíteni a remekművet. Jó hazafiként – mondja – ebben ő nem akart segédkezni. Most is azt szeretné, ha a festmény mindenképpen itthon maradna, akár oly módon, ahogyan a skótok tartották otthon a másik Tiziano-képet: összegyűjtötték rá a pénzt.

Hercegi megrendelő
Tiziano Vecellio Madonna gyermekével és Szent Pállal című festményének szerzősége több évszázadon keresztül nem volt vitatott, a XX. századra azonban különös módon feledésbe merült, hiszen a Magyar Királyi Postatakarékpénztár 1932. novemberi aukcióján mindössze 300 pengős kikiáltási áron került kalapács alá. A velencei festőóriás saját kezűségére azután derült fény, hogy Szentkirályi Miklós, a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora a technikai vizsgálatok és a restaurálás alatt készített röntgenfelvételekkel olyan munka közbeni változtatásokat, pentimentókat fedezett föl, amelyek teljes összhangban vannak a Tiziano alkotói módszerére vonatkozó ismereteinkkel. A felvételek érzékeltetik, hogy hogyan változtatta meg Tiziano menet közben a mű egyes részleteit, a nagyméretű könyv helyére hogyan került a könyv és a pallos együttese, hogyan vált öltözéke római katonai viseletté. A fentiek, valamint Szent Pál egyénített arcvonásai egyértelművé tették: Tiziano a megtérés előtti Pál, azaz Saul képében a festmény megrendelőjét, donátorát örökítette meg, aki számára talán éppen a megtérési élmény adhatott alkalmat a mű megrendelésére. A korábbi kutatási eredmények és a kérdéskör történeti dokumentumai vizsgálatai alapján Lengyel László művészettörténész arra következtetett, hogy a donátor nem volt más, mint Federigo Gonzaga (1500–1540), aki 1519–1531 között mantovai őrgróf, majd 1531-től Mantova első hercege volt.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.