Bácsnál Napóleon katonái is vehetnek kínai frottírzoknit

2012. december 25., kedd 06:30, frissítve: vasárnap 15:11

A stand-upos olyan, mint egy karácsonyfa, a törzsanyaga megvan, de bármikor lekúszik valamelyik ágon még egy jó poénért – véli Bács Miklós. A humorista biztos benne, hogy a közönségnek ma már nem elég, ha berúgós sztorikat hall az előadáson. Ennél sokkal komolyabb üzenetet kell megfogalmaznia a dumaszínházasoknak, amit talán a tanítva nevettetni mottó fejezne ki a leghűebben. Állítja, Hofinak ma már nehezebb dolga lenne, de Richard Priornak is meg kellene izzadnia magyar hallgatóság előtt. Egyik fő célja, hogy egy népirtás-megelőző központ gondolatának felvetésekor az emberek ne lefagyjanak, hanem gurgulázzanak a nevetéstől. Dumaszínházas interjú a karácsonyfa alá!

A Dumaszínházban az elmúlt években komoly kis jogászszekció gyűlt össze, melynek ön is tagja. Gondolom, probléma nélkül sorolja a többieket.
– Hogyne.

– Kovács András Péter, alias KAP ön alatt járt, nemde?
– Így van, és persze ott van Litkai Gergő is, akivel már az egyetem alatt is nagyon jóban voltunk, több mint 10 éve ismerjük egymást. Őt már akkor kedveltem, amikor az HBO-n nyomta a Mennyi? 30 című műsorban. Aztán amikor a Dumaszínház megnyitott a Godot-ban, a baráti körrel jártunk le nézőként. Én például láttam az első KAP-fellépést. Akkor még olyan arcok is felléptek, mint Galla Miklós, Laár András, Szőke András vagy Hajós András. Ekkoriban még némiképp önszerveződő volt a humorest, kötetlenebb volt a Dumaszínház. Később már jött Kiss Ádám, Bödőcs Tibi, Kőhalmi Zoli, és lassan kiforrott egy állandó társulat...

– ...amihez ön is csatlakozott idővel. Nehéz volt bekerülni?
– Felhívtam Litkai Gergőt, megkérdeztem, hogy hogyan lehet ide bejutni, ő meg mondta, hogy jöjjek le a tehetségkutatóra, ami a Fiatal Félőrültek Fesztiválja volt. 2006. május 25-én elmentem, nagyszerűen sikerült. Akkor lépett fel először Szöllősy-Csák Gergely és Hajdú Balázs is. A következő alkalom viszont lesújtó volt. Rájöttem, hogy a stand-uphoz rutin kell, különben igen hullámzóak lesznek az előadások. Az is hiba volt, hogy eleinte minden fellépésre új anyagot hoztam. Egy blokknak kell időt hagyni, hogy kiforrjon, ehhez pedig többször elő kell venni, és rendesen fel kell készülni belőle.

– Nem mindenki képes arra, mint Badár Sándor, aki bármikor a farzsebéből képes előrántani a színpadon egy teljesen új sztorit.
– Sanyi egy teljesen egyedi típus, ő gyakorlatilag egy hangoskönyv, mely szinte kifogyhatatlan mennyiségű anyaggal rendelkezik. Egyszer Szegeden hét órán keresztül stand-upolt, és saját állítása szerint eközben nyitott szemmel aludt. Mi többiek viszont zömmel olyanok vagyunk, mint a karácsonyfa. Van egy törzsanyagunk, és adott esetben le tudunk rohanni egy-egy ágon, hogy valami újhoz nyúljunk. Múltkor például nekem is reagálnom kellett egy-egy nézőtéri bekiabálásra, elő kellett húzni a kalapból egy kis improvizációt.

– Az angolszász stand-up gyakorlatilag erre a fajta interakcióra épül.
– Igen, ott vannak olyan estek, hogy a humorista nem is készül külön blokkal, csak kiáll, és a nézőkkel kezd beszélgetni, amiből elindul maga a stand-up is. Ez egyébként nálunk is létezik a Duma Jam formájában, amikor 2-3 humorista egyszerre van a színpadon, és kérdezz-feleleket játszanak előre meg nem írt témákban. Nekem ez tetszik. Sokszor megkapjuk, hogy nem is mi találtuk ki ezt az egészet, hiszen anno ott volt például Hofi, vagy a 30-as években a kávéházi konferansziék. Utóbbi messze van a stand-uptól, Hofi pedig inkább színi előadást csinált. Megírta az anyagot, begyakorolta, és aztán előadta. A zsenialitása ettől persze még megkérdőjelezhetetlen, de biztos vagyok benne, hogy ha most bejelentkezne a Dumaszínházhoz, nem lenne könnyű dolga.

Bács: Hofi idejében még megvolt a közös ellenség, ma már nincs ilyen
Bács: Hofi idejében még megvolt a közös ellenség, ma már nincs ilyen
Fotó: facebook

– Többek között azért sem, mert azért a legtöbben tisztában vannak vele: Hofinak különböző okokból egyedülállóan nagy volt a mozgástere a humoristák között.
– Igen, egyfelől ott volt ez a bizonyos szelepszerep, másfelől neki volt egy közönsége, mely egyben volt. Volt egy közös ellenség: az állam, melyen lehetett élcelődni, Hofi pedig ezt maximálisan ki is használta. Ma már nincs ilyen. Sokan éppen azért jönnek el a Dumaszínházba, hogy ne kelljen politikáról hallaniuk. Többen kérdezték már tőlem, hogy miért a haveri berúgós sztorik viszik sokszor a prímet, amikor stand-upolunk. A kérdés már csak azért is jogos, mert az angolszász humor jó része például a szociális, társadalmi kérdések körül forog. Vagy ott vannak például a színes bőrű stand-uposok.

– Egy Richard Priortól azért lehet mit tanulni.
– Abban a környezetben igen. A 70-es, 80-as években Prior vagy Eddie Murphy sokszor polgárjogi harcot vívott a színpadon, jobbára színes bőrűekből álló közönség előtt, mely vette a lapot, erre váltott jegyet. Az ő humoruk nekem picit idegen, de például Chris Rocké már nem. Visszaevezve a hazai vizekre: egyetértek abban Litkai Gergő barátommal, hogy az mindenképp zsákutca, ha csak magunk körül forognak a poénok, mert ezt az emberek egy idő után megunják. Azt gondolom, hogy lennie kell valamiféle mondanivalónak a stand-upban. Hogy miután szétröhögte magát az előadáson az illető, hazamenjen, és feltegyen kérdéseket, melyek túlmutatnak a puszta poénon. Tanítva nevettetni, talán így is meg lehetne fogalmazni ezt a célt.

---- Ki legyen a népirtási illetékbélyegen? ----

– Mint a színházban vagy a moziban?
– Így van. Én amúgy is egy filozofálós típus vagyok, ha valamit meglátok, elolvasok, akkor elég sok gondolat támad a fejemben.

– Talán ez az oka a furcsának tűnő szakdolgozati témaválasztásának is.
– Az egyetemen a legtöbben olyan „izgalmas” témákat választottak témának, mint a zálogjog történeti fejlődése. Én olyanról akartam írni, ami engem is érdekel. Egy alkalommal a kezembe akadt valamelyik hárombetűs férfi magazin, és volt benne egy cikk az amerikai sorozatgyilkosokról. Felkeltette az érdeklődésemet, beleástam magam a témába, és akkora sikere lett, hogy még Doszpot Péterhez is eljutott. A dolgozat kétharmada ugyanis a sorozatgyilkosokról szólt, míg az egyharmad a profilalkotásról. Akkoriban üldöztek egy bolti sorozatgyilkost itthon, és olyan komoly lett az ügy, hogy Doszpoték még az FBI-tól is hívtak profilalkotókat, hogy segítsenek. Végül kiderült, hogy az országban összesen két szakdolgozat foglalkozott akkor ezzel a témával, az egyik az enyém volt. Volt rá esély, hogy bejussak vele a Kriminológiai Kutatóintézetbe, de nem éltem a lehetőséggel.

„Frottír zokni ócóért”
„Frottírzokni ócóért”
Fotó: facebook

– Ehelyett maradt a tárgyalóterem. Ott azért, gondolom, nem szokott stand-upolni.
– Nem, bár nem mondom, hogy lehetetlen lenne. Más esetben viszont, például ügyfelekkel való szerződéskötéskor van, hogy a humorhoz nyúlok. Ilyen feszültebb helyzetekben be lehet dobni egy-két poént, és oldani lehet a hangulatot. Ez már a bíróságon is előfordult.

– Litkai Gergely valahol úgy fogalmazott, hogy ha a Dumaszínházban valaki egy másik tagra akar hasonlítani a színpadon, az baj. Mindenkinek kell, hogy legyen saját arca, stílusa. Önt miről ismerheti meg a közönség?
– Leginkább a fejemről, ami elég karakteres vonásokkal bír. Ennek ellenére volt, hogy úgy jöttek oda hozzám az utcán, hogy »Téged ismerlek! Te vagy a Bruti!« A fejem mellett a másik dolog, hogy próbálok elszakadni a bulvártémáktól, és az abszurd vonalon indulok el. Például az, hogy tavaly Kínában betiltották a reinkarnációt és az időutazást, felkelti az érdeklődésemet, és szívesen írok belőle egy blokkot. Mondjuk egy olyat, hogy a jogsértő kínaiak mégis visszamennek az időben, és 500 évvel ezelőtt a szamarkandi piacon már lehet kapni frottírzoknit. Vagy mondjuk az 1800-as évek elejére utaznak vissza, és mivel Napóleon katonái vehetnek „ócóért” frottírzoknit, mégis sikerül legyőzniük Oroszországot. Szórakoztatnak az elvont dolgok, és érdekel az is, amin már nem mernek nevetni az emberek.

– Meddig lehet „húzni” a magyar közönséget? Egy népirtás-megelőző központ ötletén például még szórakoznak?
– Sajnos itthon az emberek egy bizonyos poén hallatán már megijednek. Amikor Litkai Gergővel kitaláltuk ezt a központot, megszakadtunk a röhögéstől. Kiálltam vele a színpadra, az emberek meg lefagytak. Utána már nem is próbálkoztam vele többet, majd egyszer lehet, hogy még előveszem. Jó, elismerem, VV Anikó kalandjainak kivesézése után éles váltás arról beszélni, hogy hogyan lehetne leróni a népirtási illetéket bélyegen, és azon ki legyen rajta, Mao vagy Hitler. Vagy hogy ha például gyerekkatonát akarsz alkalmazni, akkor milyen űrlapot kell kitölteni a hivatalban. Az emberek többségének a komfortérzéke addig terjed, hogy amit ismernek, azon nevetnek. A halál, a vallás még tabu itthon. Nekem az a vágyam, hogy a Monty Python-féle stílust kedvelők végre kedveljék meg igazán a stand-upot, mert akkor nagyobb tere lenne az abszurd humornak. Ezzel együtt pedig jöhetnek a most még háttérbe szoruló témák, és majd a tanítva nevettetés, amiről az előbb beszélgettünk.

Szemezgessen kedvére az mno.hu dumaszínházasokkal készített korábbi interjúiból:

- Legózásból diplomázott a kolozsvári kedvenc - Felméri Péter
- A testem kidobja magából a "jópasigéneket" - Dombóvári István
- "Együtt ültünk Márianosztrán, nem emlékszel" - Lorán Barnabás "Trabarna"

– Két hivatást űz egyszerre, jut ideje így a magánéletre?
– Gyakorlatilag a szabadidőmben stand-upolok. Az ügyvédi irodában szerencsére én vagyok a főnök, így rendes vagyok, és a fellépésekre elengedem magam. A nehézség inkább abban rejlik, hogy adott esetben fél órával az előadás előtt még javában írjuk alá a szerződést egy ügyféllel. Ilyenkor nem könnyű az átállás. Amikor viszont fent vagyok a színpadon, az kikapcsol. Semmilyen más elfoglaltsággal nem tudnám magam így feltölteni. Azért amikor neked dübörög a taps, az felemelő érzés.

– Szóval, ha egyszer választani kellene a kettő között, nem lenne nehéz döntést hozni.
– Szerencsére most nem állok ilyen döntés előtt, de azt hiszem, hogy valamilyen formában életem végéig szeretnék foglalkozni a humorral. Amíg meg tudok újulni, addig csinálom. Ebben a műfajban is változhatnak a körülmények, és egyébként úgy gondolom, hogy a nem is olyan távoli jövőben eljöhet az idő, amikor a stand-up eltűnik a tévéből, és underground műfajjá változva visszakerül a klubokba. Akkor pedig szükség lesz a dumaszínházas rutinra.

– Köszönjük szépen! Boldog karácsonyt!
– Viszont kívánom!

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.