Balog: Kultúra nélkül nincs semmi

BL

2012. június 15., péntek 21:33

A kultúra részének nevezte a képeslapot is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szerencsen pénteken A képeslap világa című állandó kiállítás megnyitóján.

A szaktárca vezetője úgy fogalmazott: „kultúra nélkül nincs semmi, kultúra nélkül a dolgoknak nincs igazi, valóságos értéke, mert a kultúra emel föl bennünket”. Mint mondta: a kultúra adja meg önbecsülésünket.

A szerencsi Rákóczi-várban lévő Zempléni Múzeumban a világ második legnagyobb képeslapgyűjteménye található. Jelenleg több mint egymillió darabot őriznek, a kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alfa programja és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat 23 millió forintos támogatásával újult meg és bővült ki.

Balog Zoltán hangoztatta: a képeslap kimondottan a családnak szól, márpedig családi emlékezet nélkül nemzeti emlékezet sincs. Mint mondta: „nem akárkik vagyunk ezen a tájon”, a kultúra feladata, hogy ezt tudomására hozza mindenkinek, ugyanakkor az is cél, hogy a kultúrának köszönhetően befektetők, turisták jöjjenek ide, hiszen Zemplénnek, Abaújnak, Borsodnak hatalmas szerepe volt és van a kultúrában.

A szerencsi képeslapgyűjtemény Petrikovits László helybéli orvos nevéhez fűződik, aki 1966-ban 400 ezer darabos kollekcióját a településnek adományozta. Az első képeslapot 1869 októberében adták postára.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Lázár Fruzsina

A magyar költőnő, akinek el kellett fojtania nőiességét, hogy sikeres lehessen

Nemes Nagy Ágnesnek még mostoha sors jutott. Vajon a mai írónők átveszik a hatalmat az irodalomban?

Pintér Bence

Olyan vérfagyasztó a valóság, mint a legkegyetlenebb mese

Az elmúlt évtizedekben számos, a 13 gyermekét ágyhoz láncoló, megkínzó Turpin családéhoz hasonló eset került napvilágra.

R. Kiss Kornélia

Apátia lett úrrá a baloldali bicskei ellenzéken

A szír származású jelölt a migránskampány miatt visszalépett, a másik szocialista is idő előtt visszavonulna. Csak a Jobbik száll szembe a Fidesszel.

Katona Mariann, Hutter Marianna

Szél tanácsadója: Kósa azt mondta, magyar vagyok, nem afgán

Megszólalt a tanácsadó, akit Szél Bernadett javasolt a nemzetbiztonsági bizottságba.