Bob Dylan után kerülheti a botrányt a svéd akadémia

2017. október 2., hétfő 17:20, frissítve: kedd 08:21

– Őszintén, nem – felelte John Steinbeck arra a kérdésre, vajon megérdemelte-e az irodalmi Nobel-díjat. Az amerikai író 1962-ben kapta meg az elismerést „realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért”. Nagy fölháborodást váltott ki a döntés; egy svéd napilap szerint az akadémia egyenesen a legnagyobb hibáját követte el. Ám arról a kritikusoknak fogalmuk sem lehetett, hogy az Egerek és emberek és az Édentől keletre szerzője volt a legkevésbé rossz választás abban az évben. A jelölési és döntési folyamatba ugyanis senki sem láthat bele, az akadémia ötven évre páncélszekrénybe zárja a jegyzőkönyveket. Ez után föloldják a titkosítást, így ha fél évszázados csúszással is, de bepillantást nyerhetünk a svéd akadémia tagjaiból álló Nobel-bizottság működésébe.

Az idei irodalmi Nobel-díjat előreláthatólag csütörtökön adják át. Okulva a tavalyi döntés körüli felhajtásból, ne vegyünk mérget rá, hogy már ezen a héten fölszáll a fehér füst. A 2016-os győztes személyére a szokásosnál többet kellett várni, de kétségkívül megérte, hiszen az amerikai énekes-dalszerző, Bob Dylan díjazása az elismerés történetének talán legnagyobb kritikai visszhangját váltotta ki. A Kurt Vonnegut által (három évtizede) a legrosszabb élő költőnek nevezett Dylan kitüntetését számos világhírű író bírálta. „Azt hiszem, tényleg itt a végítélet, hogy ez megtörténhetett” – fogalmazott lapunknak Krasznahorkai László az énekes elismerése kapcsán. A 2010-es Nobel-díjas Mario Vargas Llosa hangsúlyozta, az amerikai előadó „jó énekes, de egyáltalán nem nagy író”. Akadt, aki szerint Dylan Nobel-díja olyan, mintha egy gyorséttermet ismernének el három Michelin-csillaggal. Karl Ove Knausgaard norvég író ugyan briliánsnak nevezte az énekest, de mint írta, kitüntetését beárnyékolja, hogy olyan írókat szorít háttérbe, mint Thomas Pynchon, Cormac McCarthy és Philip Roth.

És ezzel a Svéd Akadémia egyik legfájóbb pontjára tapintott. Az elmúlt több mint száz évben számtalan kritika érte a Nobel-bizottságot, amiért az esztétikai helyett politikai elvek mentén döntenek a díjazottakról, vagy ha mégis az irodalmi értékek alapján választják ki a győztest, szűk látókörűnek bizonyulnak. Tolsztoj, Csehov, Mark Twain vagy Zola helyett olyan szerzőket tüntettek ki, mint Sully Prudhomme, Theodor Mommsen és Björnstjerne Björnson. De a 20. századi regényre legnagyobb hatást gyakorló szerzők, James Joyce, Marcel Proust és Franz Kafka is Nobel-díj nélkül maradtak (igaz, Kafkának esélye sem lehetett rá, hiszen írásainak többsége csak halála után vált ismertté).

A 20. századi világirodalom egy másik jelentős alakja, az argentin Jorge Luis Borges sem kapott soha irodalmi Nobel-díjat. Életrajzírója szerint mindezt konzervatív politikai nézeteinek köszönhette és annak, hogy nem határolódott el egyértelműen a szélsőjobboldali katonai diktatúráktól. Nem utasította vissza a chilei szocialista kormányt 1973-ban puccsal megdöntő Augusto Pinochet tábornok kitüntetését, és kezdetben szimpatizált az argentin katonai juntával is. Ezt Borges több méltatója is igazságtalannak tartja, hiszen más latin-amerikai szerzők, mint Pablo Neruda és Gabriel García Márquez annak ellenére megkapták a Nobel-díjat, hogy nyíltan vállalták politikai véleményüket. Igaz, vélik a kritikusok, ők baloldali vagy szélsőbaloldali rendszereket támogattak. 

Két alkalommal azonban nem a svéd akadémián múlt a jelentős szerzők díjazása. 1958-ban Boris Pasternak orosz költő, író, esszéista nyerte el az irodalmi Nobel-díjjal. Jelölésében és győzelmében a CIA is elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy igyekeztek nemzetközi bestsellert kreálni a Zsivago doktor című regényéből. Hiába hirdették ki azonban győztesnek az orosz szerzőt, a szovjet vezetés nem hagyhatta, hogy Pasternak elfogadja a díjat. A Svéd Akadémia bejelentését követően Moszkvában „spontán” tüntetések kezdődtek a Nobel-díjas ellen, akit azzal fenyegettek, hogy ha elutazik Stockholmba, nem engedik vissza a Szovjetunióba. Pasternak így az első, örömtől és meglepetéstől sugárzó köszönőlevele után kénytelen volt egy újabb üzenetet küldeni Svédországba, amelyben lemondott a díjról. 

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

1964-ben a francia filozófus Jean-Paul Sartre lett a befutó, ám ő sem kívánta átvenni a díjat, igaz, nem külső nyomásra. Mint írta, egészen más egy alkotó neve, ha ott szerepel mögötte, hogy Nobel-díjas, mint anélkül, és egy írónak meg kell akadályoznia, hogy intézménnyé váljék. Hasonlóan gondolkodott az elismerés szerepéről Samuel Beckett ír költő és drámaíró, aki 1969-ben nyerte el a díjat. Beckett egész életében kerülte a nyilvánosságot, mikor felesége fogadta az akadémia telefonját, és megtudta, hogy férjének ítélték a díjat, csak annyit mondott, „katasztrófa”. A szerző nem is ment el Stockholmba az ünnepélyes díjátadóra, kiadója vette át helyette az elismerést, a pénzjutalmat is csak azért fogadta el, hogy jelentős részét jótékony célokra fordítsa.

A mellőzött nagy szerzőkön túl a Nobel-bizottságot Európa-centrikussága miatt is sokszor elmarasztalják. Legtöbb díjazott az öreg kontinensről került ki, csak svéd szerzők több irodalmi Nobel-díjat kaptak (8-at), mint ahány ázsiai, illetve latin-amerikai győztes volt (7-7). 2008-ban Horace Engdahl, az akadémia akkori titkára hangsúlyozta, az irodalom középpontja még mindig Európa. Az amerikai írók „túlságosan fogékonyak tömegkultúrájuk divatjai iránt”, tudatlanságuk pedig korlátozó hatású. Szavai nyomán komoly botrány kerekedett, Engdahl végül lemondott a posztjáról. Véleményével azonban aligha volt egyedül, hiszen Toni Morrison 1993-as díja óta Bob Dylan tavalyi elismeréséig minden amerikai szerzőt kiszórtak a választási folyamat során.

A svéd akadémia év elején küldi ki jelölési felkéréseit, amire február 1-jéig kell válaszolniuk mindazoknak a szervezeteknek és irodalmároknak, akik szerzőket javasolhatnak a díjra. Májusra öt alkotó marad a beérkezett több száz jelöltből. Ez után a bizottság tagjai négy hónap alatt mind az öt jelölt műveit igyekeznek elolvasni, hogy az októberi ülésen döntést hozhassanak a Nobel-díjasról. A szabályok szerint csak olyan alkotót választhatnak, aki már korábban is szerepelt a legjobbak között, és a győztes kihirdetéséhez a 18 tagú testület több mint felének szavazata szükséges.

Alfred Nobel feltaláló 1895-ös végrendelete alapján osztják ki a Nobel-díjat minden évben, 1968 óta hat kategóriában. A díjjal járó összeget az alapító vagyonának kamatai biztosítják. A pénzjutalmat idén egymillió svéd koronával (32,6 millió forint) emelték meg, így ezentúl minden díjazott 9 millió koronát (294 millió forint) kap az elismerés mellé.

Az irodalmi Nobel-díjjal kapcsolatban minden ősszel megindul a találgatás, az elmúlt évtizedben azonban egyetlen nagy esélyes sem nyert. Idén a kenyai Ngugi wa Thiong’o és a kanadai Margaret Atwood elismerése jelentené a legkisebb meglepetést, de az esélyesek között, az elmúlt évekhez hasonlóan, most is ott szerepel Nádas Péter és Krasznahorkai László. A nagy botrányt okozó tavalyi döntés után a bizottság feltehetően igyekszik majd megkérdőjelezhetetlen alkotót választani, aki miatt nem kell az irodalmi Nobel leértékelődéséről beszélni. Hogy milyen szempontok szerint döntenek és mi történik a csütörtöki ülésen, ötven év múlva megtudjuk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.02.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.