Börzsönyizene – fura elektrofolk a Bajdázótól

2011. november 30., szerda 07:23

Újszerű, és mégis régről ismerős hangzás visszhangzik a Dunakanyar fölött: a helyi Bajdázó zenekar Lekapcsolom a villanyt a fejemben című nagylemeze az év egyik meglepetése lehet.

„Egy virágzó bodzabokor illata. Pipacsos mezőn kanyargó dűlőút. A bükkös templomi homályából kakukk szól. Elhullott állatok hófehér csontjai az avarban. Odébb egy hegy, kirabolva, megsebezve. Régen volt arcok a forrás mozdulatlan víztükrén. A völgyben harang szól. Aztán a felhők, a felhők. Helyben vagyunk. A Börzsöny az ország legnagyobb összefüggő lakatlan területe. Ami azt is jelenti, hogy itt él a legtöbb tündér. Ének, gitár, furulya, kanna, cin, hangszőnyeg. A hóesés mint hangszer. Börzsönyizene. Zenebörzsöny.” Ilyen költői zenekari bemutatkozás után nehéz a dolga a recenzensnek. Illetve mégsem: a Bajdázó zenéje ugyanis tényleg elvarázsolta. A Dunakanyarban élő, a bukolikus tájból ihletet merítő zenekar különleges lemezt készített, amely tradicionális gyökerekből táplálkozik, miközben magába szívott igencsak mai irányzatokat is. A Bajdázó kortárs népzene, amely folkos alapokra épülve elektronikus hangzásokkal bővíti megszólalását.

A „csak tiszta forrásból” hívei megnyugodhatnak: nem lakossági diszkó-folkról van szó, hanem amolyan népi ambientről, amelyben az önbemutatásukban felsorolt hatásokat öntik hangokba. A Bajdázót hallgatva eszünkbe juthat Cseh Tamás, az amerikai poszt-rock és a folkotronica is. De leginkább a Dunakanyar és a Börzsöny jelenik meg előttünk – nem tudjuk, mi van a levegőben, de a kortárs, előremutató popzenében egyre inkább a természet iránti rajongás válik a legfontosabb témává: így van ez a progresszív könnyűzene zászlóshajói, a Radiohead és Björk idei lemezei esetében, és a lokális természet ihleti a Bajdázót is.


A Gugyella Zoltán (ének, basszus, looper), Győrffy Ákos (ritmus, effekt) és Mile Zsigmond (ének, gitár) által alkotott trió nagylemezének nem a változatosság az erénye: éppen ellenkezőleg, az első perctől az utolsóig ugyanazt az érzésvilágot bontogatják hosszúra nyúlt dalaikban. A lemezt nyitó, annak címet adó Lekapcsolom a villanyt a fejemben rögtön megadja az album alaphangulatát: visszafogottan csilingelő gitározás, szöszmötölő ütemek, a háttérben végig hallható, elektronikus, s mégis organikusnak tűnő mormogás fölött szól a népies ének. Máris egy börzsönyi kulcsosházba képzeljük magunkat, jó messze a várostól, a világválság hírdömpingjétől, de kellően közel mindenhez, ami igaz.

A Bajdázó olyan sorokkal vesz le a lábairól, mint „Ha a világ botránkozik énrajtam, akkor tudom, jófele visz az utam”, vagy: „elhagyni a csónakot a tengerért”. Az Engem úgy veszel körül egy hipnotikus, repetitív alapokra épülő szerelmi vallomás; a Madárral egy természeti hangokkal játszadozó instrumentális etűd; a Tenyértérkép sötét dzsesszbe oltott utazás országunk és önmagunk körül; míg az Árkádiai Kör egy zajos szünetjel az album derekánál. Ezután egy lebegősebb tétellel oldják fel a hangulatot: a Szikra egy örömteli sóhaj egy napsütéses téli nap láttán. A Reá bízom magamat (Rákóczi imája) végül újra egy sötét, de mégis reményt keltő óda, egy valódi ima a Teremtőhöz: a „reá bízom magamat” spirituális töltetű sorának recitálásával zárul ez a különös, magába szippantó felvételcsokor. A börzsönyizene megszületett, reméljük, hallunk még felőle.

(Bajdázó együttes: Lekapcsolom a villanyt a fejemben, 2011)

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.