„Csináltam valamit az életben, amivel boldoggá teszem az embereket”

2017. szeptember 28., csütörtök 16:26, frissítve: péntek 09:27

Magda Vásáryová, Bohumil Hrabal és Jirí Menzel Sörgyári capriccio című zseniális és örökbecsű filmjének ikonikus főszereplője tizenkilenc évesen robbant be a világ filmművészetébe, hogy aztán komoly nyomokat hagyva maga mögött, ugyanilyen meglepetést okozva felhagyjon a színművészettel. A bársonyos forradalom után diplomata- és politikusi karrierje egészen a szlovák elnökjelöltségig repítette, miközben volt nagykövet és külügyi államtitkár is. Az olasz és német felmenőkkel is rendelkező művész igazi européer.

– A lányaim amikor megismerkedtek egy fiúval, egyfajta beavatási szertartásként megnézették vele a Sörgyári capricciót. Ha bejött neki, maradhatott, ha nem, mehetett. Tud róla, hogy Magyarországon most már generációkon átívelően ennyire népszerű a film?
– (Nagyot nevet) Jó kis teszt. Igen, tudok róla, és azt is tudom, hogy a magyar szinkron zseniális. Egyébként nemcsak önöknél, de Lengyelországban is kultfilm lett.

– Az egyik jelenetben egyetlen húzásra ledönt egy korsó sört. És nincs vágás. Hogy ment?

 

– Ráadásul kétszer vettük fel. Egyszer délelőtt, egyszer délután.

– A miskolci Jameson Cinefesten Európai Mozi Nagykövete-díjat kapott, amihez ezúton is gratulálunk. Mit jelent önnek Európa?
– Európa a közös otthonunk. Örülök, hogy Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország is Európa része. Nagyon fontos, hogy az Európai Unió révén végre létrejött egyfajta kommunikáció, ami a múltban nem volt, és remélem, hogy a visegrádi tagországok a jövőben is együtt tudnak működni. A legfontosabb pedig talán az, hogy a közös Európa a béke záloga.

– Többek között Bécsben és Varsóban is képviselte a hazáját. Hogy ízlett a diplomataélet? Bele lehetett csempészni valamit abból a kis őrültségből, amit fontosnak tart a mindennapokban ahhoz, hogy jól érezzük magunkat?
– Azért kerültem Bécsbe nagykövetnek – akkor még Csehszlovákia színeiben –, mert Havel úr fontosnak tartotta, hogy olyasvalaki képviselje ott az országot, akiben megbízik. Úgy döntöttem, hogy elvállalom. Elsősorban azért, mert azt szerettem volna, ha a hazám közelebb kerül Európához, illetve a Nyugathoz. Nem gondoltam persze, hogy egész életemben ezt fogom csinálni, hiszen a diplomáciát sohasem tanultam. Olyan értelemben azért felkészült voltam, hogy például a német az első nyelvem. És az is nagy előnyt jelentett, hogy napi kapcsolatban voltam a társadalom különböző rétegeivel, és sok embert ismertem.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Milyen egy gyárkémény tetején ülni? Menzel úr azt mondta, többször is felment a Sörgyári capriccio forgatása során, holott nem volt kötelező. Miért?
– Igen, háromszor is. Közeli felvételek voltak, és olyan magas volt a kémény, hogy másként nem tudtuk volna megoldani. Az első két alkalommal civilben, farmerben másztam fel. Harmadjára már jelmezben, és én mentem elöl. Nagy szél volt, fújta a hajamat és a szoknyámat is, a partnerem rettenetesen félt, de ő volt alul, és azt mondta, hogy legalább a kilátás szép. A fenekemre gondolt persze. (Nevet) Nos, legalább ez kárpótolta.

– Mit jelentett a pályáján ez a film?
– Rengeteget. Mindig szívesen gondolok rá, mert az jut eszembe róla, hogy csináltam valamit az életemben, amivel boldoggá teszem az embereket. És ez a legfontosabb.

– Milyen volt a kapcsolata Hrabal úrral? Találkoztak a forgatáson is?
– Arra nem emlékszem, hogy kint volt-e a forgatáson, valószínűleg igen, de arra már jobban, hogy néha hazavittük Jirkával (Jiri Menzel – a szerk.) az otthonába, és ő ilyenkor mamának szólított (nevet), én meg őt fiamnak. Mert ugye mindig veszekedtem vele a rengeteg sör miatt.

– Hogy volt az a történet, amikor találkoztak Prágában Menzel úrral, és ő beugrott egy könyvesboltba és vett önnek egy példányt a Sörgyári capriccióból?
– Régóta ismertük egymást, bár nem túl közelről, nem jártunk egy társaságba. Akárhányszor találkoztunk aztán a film kapcsán, és elmentünk enni valamit, Jirka a szokásos módján támaszkodott, és hosszasan nézte az arcomat, hogy vajon alkalmas leszek-e a szerepre. Engem egészen addig drámai színésznőnek tartottak, és nagyon örültem volna, ha vígjátékban is megmutathattam volna magam. Aztán az egyik alkalommal átrohant egy boltba, és megvette nekem a könyvet.

 
Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező és Magda Vásáryová szlovák színésznő, a Sörgyári capriccio című film női főszereplője
Fotó: Vajda János / MTI
 

– Gondolkodik esetleg azon, hogy folytatja a politikusi pályafutását?
– Úgy mint korábban, biztosan nem. A magánszektorban dolgozom, és terveim szerint ott is maradok. Háttérmunkákat azért végzek, beszédeket írok, konferenciákra járok, segítek, főként Csehországban. Nagyon fontos ugyanis, hogy ki lesz ott a következő elnök.

– Ki lesz?
– Remélem, az én támogatottam.

– Néhány évvel ezelőtt elég érdekes jelöltek is akadtak. Volt egy japán...
– Igen. Borzalmas.

– Volt egy másik színes egyéniség, ő a homlokától a talpáig ki volt tetoválva.
– Igen, egy egyetemi professzor.

– Legalább nincs az a dögunalom. Ugorjunk át Szlovákiába! Mit gondol, milyen ott most a kulturális közérzet?
– Szlovákia rendkívül gyorsan fejlődik, lásd az euró gyors bevezetését például. A kultúrára azonban eddig elég kevés figyelem jutott, inkább a beruházásokat erőltették. Ezen változtatni kell, el kellene jutni most már a XIX. századból a XXI. századba. Olyan berögződések vannak, amiken villámgyorsan túl kéne jutni, ezért elodázhatatlan, hogy keményen hozzányúljanak ehhez a területhez is. Azon dolgozom, hogy ne áldozatként tekintsünk magunkra, hanem felelősséget tudjunk vállalni, hogy aztán ez majd egész Európára hasson.

– Huszonnyolc éve felhagyott a színjátszással. Minek kellene ahhoz történnie, hogy újra színpadra álljon vagy filmet forgasson?
– Azt nem tudom. Mészáros Márta is kért, hogy szerepeljek a legutóbbi filmjében, neki is azt mondtam, hogy sajnálom, de ennek vége. Nézze, ha elmegy egy boltba és vásárol egy ruhát, utána már nem gondolkodik azon, hogy a másik mégis jobb lett volna. Hozott egy döntést, és már nem gondolkodik visszafelé, hogy mi lett volna, ha. És azt hiszem, én jó döntést hoztam. Úgy tizennyolc évenként hozok egy ilyet, ami abszolút megváltoztatja az életemet. Kiszálltam a színészetből, aztán pedig a diplomáciából, és jól van ez így.

(Külön köszönet Kókai Nagy Tímeának és Kubik Elvirának az interjú elkészítéséhez nyújtott segítségért.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.28.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.