Dinoszauruszvizelet folyna a csapból?

2017. október 5., csütörtök 19:33

Ismeretterjesztő kiadványokból sosem állt rosszul a magyar könyvkiadás, különösen a gyerekeknek és fiataloknak szóló kötetek tekintetében. A Kádár-rendszer alatt is rendszeresen fordították nyugati szerzők hasonló témájú műveit. Judy Hindley Így működik a tested című könyve valószínűleg egy nemzedék számára volt meghatározó olvasmány, de az is generációs élmény lehetett, amikor valamelyik szülő kissé feszengve kezünkbe nyomta Kurt Seelmann A gólya hozza? című zsebkönyvét. A rendszer figyelme még arra is kiterjedt, hogy ha egy adott évben esetleg kiemelkedően sokan „disszidáltak”, akkor megnöveljék a Világjárók sorozat köteteinek kiadását, abban a naiv hitben, hogy így „a fiatalokban kevésbé munkál majd a tiltott utazások vágya”.

A tendencia szerencsére a rendszerváltás után nem tört meg, sőt. Ma elég bemenni bármelyik nagyobb könyvesboltba, hogy lássuk, százféle ismeretterjesztő könyv, füzet, képregény közül választhatunk. Ahhoz pedig elég belelapozni néhányba, hogy szembesüljünk vele: akár a felnőtt olvasó számára is bőven tartogathatnak érdekes új ismereteket.

Kezdjük a dinoszauruszpisivel, egészen pontosan Guy Campbell Gondoltad volna? – Tuti tények és totális tévhitek című könyvének egyik fejezetével, amely éppen erre a kérdésre keresi a választ. (Megnyugtató, hogy a szerző tisztázza, nem úgy áll a helyzet, hogy a csapból dinoszauruszvizelet folyna, pedig a felvetés – miszerint a víz mennyisége véges, amióta kialakult a földön, bár örök körforgásban létezik – első hallásra jogosnak látszik. Campbell viszont közérthető módon magyarázza el, hogy a H2O-molekulák állandóan felbomlanak, majd újraalakulnak, így amit mi iszunk, ahhoz a dinoszauruszoknak már nincs sok közük.) A könyv kitér egyebek között az interneten terjedő álhírekre is, például arra, hogy életünk során több pókot is megeszünk álmunkban. Lehet, hogy nem is a gyerekkönyvek polcán lenne a helye.

A Roland Kiadó Tudtad? – Érdekességek a sport és az olimpiák világából című kötete szintén tartogat olyan részleteket, amelyek akár egy felnőttnek is mondanak újat, bár a sok rajzzal tűzdelt, a sportolókat állatfigurákkal ábrázoló, aránylag kevés szöveget tartalmazó, képregényre hajazó kiadvány inkább kisebbeknek készült. A könyv a legelső olimpiáktól kezdve egészen napjainkig kalandozik a sport világában, így például megtudhatjuk belőle, hogy az ókori sportversenyek programjában a pankráció is szerepelt, ráadásul a másik fojtogatása, karjának, ujjának eltörése, szemének kinyomása is megengedett volt, emiatt az atléták – volt, amikor a győztes és a vesztes egyaránt – gyakran nem sokkal fellépésük után belehaltak sérüléseikbe. A könyv beszámol a legfrissebb Forma–1-es rekordokról, és megismerhetjük belőle a síkfutó teknős titkát is. A 2011-es atlétikai világbajnokságon a 17 éves Sogelau Tuvalu súlylökésben akart nevezni, de nem dobta meg az induláshoz szükséges szintet, kiderült viszont, annak nincs akadálya hogy a 100 méteres síkfutásban hazáját, Amerikai Szamoát képviselje. A verseny előtti hónapban napi négy órát edzett, de így is az ő nevéhez fűződik minden idők leglassabb 100 métere a világbajnokságok történetében.

Friederike Wilhelmi Miért sós a tenger? – Izgalmas kérdések és megdöbbentő válaszok a természet világából című könyvéből szintén nemcsak a kicsik, hanem a nagyok is tanulhatnak. Kit ne érdekelne például, hogy miért csuklunk?; melyik a világ leggyorsabban növő növénye?; vagy éppen hogy miért sós a tenger?

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Clive Gifford által jegyzett Hajmeresztő halálos történetek – Kalandozások a kaszással már a témájánál fogva is inkább a nagyobbaknak szól, ugyanis az élet végéről ad kultúrtörténeti áttekintést onnan kezdve, hogy a középkorban miért okozta számos nemes hölgy halálát egy divatos kozmetikum, ki vesztette életét a saját szakálla miatt, ki volt az első repülőgép-baleset áldozata. Az egyes mikrotörténeteket ráadásul egészen morbid karikatúrák kísérik.

Caz Buckingham és Andrea Pinnington Fedezd fel a környezeted! című könyve nem csak olvasmányélményt kínál. A magát „élménygyűjtő albumként” definiáló kötet pontos instrukciókkal látja el az olvasót az egyes felfedezőutakat illetően. A fejezetek az erdő, mező, hegyvidék, tavak, patakok világában viszonylag könnyen fellelhető növény- és állatfajokra koncentrálnak, de olyan speciális oldalak is találhatók a könyvben, amelyekre leveleket lehet ragasztani, fűféléket lepréselni. (Sőt, a szerző állati ürülék tanulmányozási célú begyűjtését is javasolja.)

Persze gyerekkönyvnél mindig neuralgikus pont az ár, és a határ itt is lehet a csillagos ég. De szerencsére egyik említett kötet sem drága, jellemzően 2–3 ezer forintos kategóriában kaphatók.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.04.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.