Éles vitát váltott ki a Bánk bán

2015. június 12., péntek 09:52

Különös befejezést ért csütörtökön a pécsi színházi találkozón az újvidékiek Bánk bán előadása. Ön mikor hagyná el Magyarországot? – kérdezte az egyik színész, majd rendkívül nyomasztó jövőképet festett a közönség elé. Percek alatt éles vita alakult ki, amelybe még a zsűri illusztris tagjai is beavatkoztak.

Most mondja meg, mi köze van ennek a Bánk bánhoz?! – állt föl a pécsi nagyszínház nézőterén a Katona József-dráma előadása után Ókovács Szilveszter, a POSZT egyik zsűritagja, az Operaház főigazgatója. Az Újvidéki Színház vendégszereplése, rendhagyó, érdekes, napjainkra hangolt, ám bizonyos pontjain áramvonalasított, s ennek nyomán leegyszerűsített Bánk bánja önmagában talán nem okozott volna hangos nézőtéri vitát. Igaz, a hátsó sorokból többen távoztak már az első negyedórában is.

A polémiát a darabot záró, „magyar himnuszok” után – a Boldogasszony anyánktól a Gotterhaltén át Kölcsey Hymnusáig – a színen maradó, a tapsot leintő egyik művész, Gombos Dániel közönséget megszólító kérdése váltotta ki: ön milyen helyzetben hagyná el a hazáját? Ezt követően a színész egyre vadabb lehetőségeket vetett föl, s a nézőkre bízta, ha eljön a pillanat, jelképes emigrációjukként távozzanak a teremből. Az elsőre – 600 forint az euró – senki nem mozdult. Tegyük hozzá, érthető: ki az, aki nagyközönség előtt vállalná a bélyeget, hogy „piszkos anyagiakért” szívet, hazát cserél? Jobb az effélét titkolni. Hogy nem távozott senki, azon persze Gombos Dániel is meglepődött.

Már ekkor volt valami furcsa láz a levegőben, s a nyugtalan vibrálás csak fokozódott, ahogy a színész újabb és újabb feltételeket sorolt. Színt kell vallani ismerősök, s idegenek előtt magánügyeinkről; nem kellemes dolog, kényelmetlenül fészkelődtem volna talán magam is, ha a játékot tapintatlannak vélem. Nem éreztem annak. Magunk közt vagyunk magyarok, egészen különbözők, ennyit ki kell bírnunk együtt. Közben egészen spontán módon, kitűnő dramaturgokat megszégyenítő alternatív dráma, a legmodernebb Bánk bán öltött alakot, szült komoly drámai szituációt a nézőtéren. Petúr bánok, Simonok, Myskák, Bánkok, Tiborcok, Izidórák tűntek fel, vallottak színt. Biberach, a lézengő ritter viszont megőrizte inkognitóját.

Elhagyná-e az országot, ha félkatonai szervezetek alakulnának, ha Kelet-Magyarországon felkelés törne ki, vagy a kisebbséget bántalmaznák, ha magyar csapatok határ menti területeket foglalnának el? – sorolta egymás után Gombos Dániel. Bár fokozatosan halványodott, mindvégig meghatározó maradt a tény, hogy a felénk suhintó mondatok különös parafrázisai az egykori jugoszláviai, szerbiai helyzetnek. Annak, ami a nyolcvanas években társaságban említve feltehetően méltatlan képtelenségnek, mi több, ízléstelenségnek hatott volna Belgrádban, Újvidéken, de akár Zágrábban és Szarajevóban is.

Hasonló gyökerű felháborodás éledezett a pécsi színházban. Ókovács Szilveszternek a színészhez intézett felszólalására váratlanul izgatott fiatal férfi válaszolt a már távozottak, ám a fejleményeket a bejárat mellől követők közül, a háttér általam nehezen kivehető zugából. – Igenis, ez a valódi Bánk bán, nem múzeumba, hanem színházba jöttünk! – kiáltotta oda az Opera direktorának.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Aki nem kíván részt venni a játékban, zavarja mindez, nyugodtan menjen ki – szólt közbe a színész, majd rendületlenül folytatta. A zsűri néhány prominense ekkor vonult vissza; a nézőtér is egyre fogyatkozott, ahogy újabb kérdések záporoztak felénk: elhagyná-e a hazáját, ha visszaállítanák a hadkötelezettséget, ha a gazdasági recesszió miatt hónapokat késnének a fizetések, ha kilépnénk az EU-ból, vagy az országot a NATO erői bombáznák?

– Éppen a nehéz helyzetben kell itthon maradni – mondta a színész felé közben Blaskó Balázs, az egri színház igazgatója, a zsűri tagja.

A helyemen maradtam; próbáltam komolyan venni a különös játékot. A praktikum érdekes szimbiózisban élt bennem a színpadról felkeltett olykor egészen köznapi érzelmekkel, mi több, a röstellt honfibúval. Hogyan éljek a Balaton lágy csöndje, a Vár sziluettje, a sárga pesti villamosok, a magyar szó, a Lukács fürdő, a borszagú tanúhegyek nélkül – szólalt meg bennem a szentimentális egy pillanatra, hogy mellé aztán gyorsan felsorakozzék gyakorlatias énem: mit kezdjek magyar-történelem szakos végzettségemmel idegenben? Kinek, milyen újságot írjak? Mi lesz a lakásommal? Egyáltalán: hová menjek? Berlinbe? A Wolfgangsee partjára? Vagy Párizsba? Miért oda, hiszen franciául egyáltalán nem beszélek. Prágába? Csehül sem tudok. Egy hónap alatt felfrissíthetném a bennem mélyen szunnyadó olasz nyelvet. Legyek idénymunkás Rómában, vagy portás a Vatikánban? Szüreteljek szelídgesztenyét Nápoly mellett? Ugyan már.

Maradok tehát. Nem mindenáron persze. Feltehetően elmennék, ha a családom, a szeretteim életét, s persze a sajátomat is csak így tudnám megőrizni. Mennék szomorú szívvel. Ilyen feltételeket azonban szerencsére nem emlegetett az újvidéki színész.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.