Elhunyt Rév Lívia

MTI

2018. március 29., csütörtök 18:31, frissítve: csütörtök 19:03

Elhunyt Rév Lívia zongoraművész – adta hírül Facebook-oldalán a Párizsi Magyar Intézet.

A nemzetközi hírű zongoraművészt életének 102. évében, szerdán érte a halál.

Hosszú pályafutása alatt számos zenekarral, így a Londoni Filharmonikus Zenekarral, a London Mozart Playersszel és a BBC zenekarával is fellépett. Európa-szerte, Japánban és Hongkongban turnézott, fiatal zongoraművészeket támogatott, és segítette a karrierjüket.

Rév Lívia hosszú éveken át adott koncerteket és tartott mesterkurzusokat a Párizsi Magyar Intézetben.

Rév Lívia 1916. július 3-án született Budapesten. Pályája csodagyerekként indult, 9 évesen már koncertezett. A nagy hírű zongorapedagógus, Varró Margit és Máthé Klára növendékeként kezdte, majd Weiner Leó és Székely Arnold tanította a Zeneakadémián. Lipcsében és Bécsben is tanult, 1938-ban diplomázott a Zeneakadémián.

1946-ban távozott az országból, Párizsban telepedett le, és világkarriert futott be. A kor leghíresebb karmestereivel, Sir Adrian Boulttal, André Cluytensszel, Eduard Jochummal, Rafael Kubelíkkel, Walter Susskinddel és Josef Kripsszel dolgozott együtt. Koncertezett szinte valamennyi földrészen, de főként Angliában és az Egyesült Államokban aratott nagy sikereket.

Repertoárjának törzse a klasszikus és romantikus zeneirodalom volt, de Bachtól Bartókig szívesen játszott más zenét is. Mendelssohn-, Beethoven-, Ravel-, Debussy- és Chopin-lemezeit számos rangos díjjal jutalmazták. A BBC Radio egy különleges „vaktesztjén”, amelynek során a korábbi évtizedekben a legjelesebb zongoristákkal felvett Chopin-noktürn-sorozatokat hallgattatták meg jeles szakértőkkel, az ő lemezét ítélték az e művekből valaha készült legjobb felvételnek.

Ennek ellenére Magyarországon szinte ismeretlen maradt. Csaknem négy évtized után, 2003-ban adta első koncertjét Budapesten. Azóta többször is fellépett a magyar fővárosban, 2005-ben önálló Debussy-szólóestet adott a Művészetek Palotájában, óriási elismerést aratva. 2007-ben a Budapesti Vonósokkal lépett fel a Zeneakadémia nagytermében.

Tanított a párizsi nemzetközi zenei egyetemen, és rendszeresen tartott mesterkurzusokat a Párizsi Magyar Intézetben is.

90. születésnapja alkalmából 2006-ban Pro Cultura Hungarica díjat és a francia állam legnagyobb kitüntetését, a becsületrendet is átvehette. 2009-ben a magyar zenekultúra nemzetközi megismertetése, valamint zenei hagyományaink népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

2010-ben, a Chopin-év alkalmából a Művészetek Palotájában Érdi Tamással adott nagy sikerű koncertet.

2013-ban, 97 éves korában Áder János köztársasági elnök tiszteletére adott rövid koncertet a Párizsi Magyar Intézetben.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.