Elkapták Kim Kardashian kirablóit

Balogh

2017. január 9., hétfő 08:56, frissítve: hétfő 15:22

Legkevesebb tizenhat főt vettek őrizetbe hétfő kora reggel a párizsi hatóságok, akik kapcsolatba hozhatók az amerikai reality celeb, Kim Kardashian tavalyi kirablásával – jelentette a brit közszolgálati BBC. A rablás még tavaly október 3-án hajnalban történt, a támadók közül – a francia hatóságok szerint – öten símaszkban és rendőrruhában, rendőrségi azonosítókkal rárontottak a 36 éves, kétgyermekes Kardashianra. A nőt az akciójuk alatt megkötözték és bezárták a fürdőszobájába. A támadók végül összesen mintegy 9 millió eurónyi ékszerrel, köztük egy négymilliós gyűrűvel, valamint két mobiltelefonnal távoztak a helyszínről. Az ügy pikantériája volt, hogy a rablók a helyi közbicikli-hálózat, a Vélib kerékpárjain érkeztek és távoztak a helyszínről. Emiatt pedig kaptak hideget-meleget a párizsi rendőrök, akiket újabb esetben kritizáltak, hogy lassan és körülményesen tudnak csak reagálni a vészhelyzetekre.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a letartóztatások a helyszínen talált DNS-mintáknak köszönhetőek. Az őrizetbe vett férfiakon a párizsi régióban ütöttek rajta. 

Kardashian tavaly októberben a párizsi divathétre érkezett a francia fővárosba. A támadás abban a luxusapartmanban történt, ahol ottléte alatt tartózkodott. Noha volt vele testőr, a rablók őt is megbilincselték. A támadás után Kardashian arról beszélt, attól rettegett, hogy nemcsak az értékeit, hanem az életét is elveszik.

Férje, a 39 éves hiphopsztár, Kanye West az esetről értesülve félbeszakította New York-i koncertjét, hogy felesége segítségére siessen. A rablás után az amúgy posztolási mániájáról is ismert nő egy ideig „eltűnt” a közösségi médiából, s Instagram-profiljára se töltött fel fotókat. Az eset nagyon sok mindenkit felháborított, rengeteg ismert színész, mindenféle celeb együttérző bejegyzéseket osztott meg saját közösségi oldalán. Többen ugyanakkor azt vetették fel, hogy ha valaki folyamatosan arról posztol, hogy micsoda luxusban él, azzal megkísérti a sorsot, és ilyen borzalmaknak is kiteheti magát, mint ami Kardashiannal történt.

Kim Kardashian „hírnevét” az egyik Hilton-örökös, a szintén reality celebként ismertté vált Paris Hiltonnal kötött barátságával alapozta meg. Igazán azonban 2007-ben robbant be a köztudatba, miután kiszivárgott egy négy évvel korábbi házi szexvideója. A Kardashianok, így Kim további két lánytestvére is saját tévés-celeb-valóságshow karriertriumvirátusát építgeti a különféle közösségi oldalakon milliós rajongótáborral.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Kardashianok édesapja, a 2003-ban elhunyt Robert Kardashian az ismert amerikai focisztár, O. J. Simpson jó barátja, egyúttal híres, 1995-ös gyilkossági perében az ügyvédje is volt. 

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.