Elképesztő győzelem: 49–0 lett a focimeccs eredménye

Bittner Levente

2010. szeptember 7., kedd 04:00, frissítve: kedd 13:04

Egészen elképesztő eredményt hozott a Tolna megyei I. osztályú U19-es labdarúgó-bajnokság hét végi, harmadik fordulója. A Majos gárdája 49–0-s győzelmet aratott a Dunakömlőd csapata felett.

A vasárnap délután Majoson lejátszott találkozóra a vendégek mindössze nyolc játékost neveztek, így hármas emberhátrányban játszották végig a találkozót. Bár megtehették volna, hogy sérülésre hivatkozva egyikük elhagyja a játékteret – így a játékvezető kénytelen lett volna lefújni a mérkőzést – ezzel az eszközzel nem éltek, becsületesen végigküzdötték a találkozót.

Már az első percben gólnak örülhetett a hazai publikum, így nem csoda, hogy a félidő is rekordgyanús eredményt hozott, 26–0 volt. A 90 perc alatt szerzett 49 gólon végül kilenc játékos osztozott, közülük ketten is tíz felett „vállaltak”: Rafai Márk 18, míg Kardos Márkó 16 alkalommal zörgette meg a hálót.

A dunakömlődi fiatalok a 2010–2011-es bajnokság három lejátszott mérkőzése alatt már 104 kapott gólnál tartanak nulla rúgott ellenében. Az első fordulóban – tizenegy emberrel – 22–0-ra kaptak ki a Bátaszék gárdájától, a másodikban a tamási focisulisok rúgtak nekik 33-at – ekkor volt két cserejátékosuk is. Ugyanakkor nagyon nehéz sorsolással kezdték a bajnokságot, hiszen eddigi ellenfeleik mindannyian aranyesélyesek. A tavalyi évük sem sikerült túl jól, akkor a 12. helyen végeztek a 16 csapatos mezőnyben.

A dunakömlődi felnőtt csapat sem áll sokkal jobban, az ő nevük mellett is – három mérkőzésen megszerzett – nulla pont áll 3:17-es gólaránnyal.

A szerkesztő ajánlja

Kuthi Áron

Nincs pénz a magyar múlt megmentésére

Nem csak templomokból áll az épített örökség a Kárpát-medencében. A megőrzésre a végtelen mennyiségű pénz is kevés volna.

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.