Ezeréves barátság: Árpád-kori lengyel sírok Magyarországon

Új megvilágításba helyezik a legújabb kutatások a sorokpolányi temető II. világháború idején zajlott feltárását

Stier Gábor

Stier Gábor

2017. január 19., csütörtök 16:39, frissítve: csütörtök 20:19

Az ezeréves magyar–lengyel barátság nem csupán szlogen. A mindenki előtt közismert tények mellett igazolják ezt már a Szent István korából származó, az élénk dinasztikus és kereskedelmi kapcsolatokra utaló, lengyel területeken fellelt érmék, de az a sorokpolányi kora Árpád-kori temető is, amelynek valamivel több mint 75 évvel ezelőtt kezdődött feltárása egy nyugat-magyarországi lengyel település létét valószínűsíti. A szenzációs leletekről egészen a közelmúltig senki sem beszélt. A ’90-es évek végén azonban három fiatal kutató, Kiss Gábor, a szombathelyi Savaria Múzeum régésze, Kustár Ágnes, a budapesti Természettudományi Múzeum antropológusa és Zágorhidi Czigány Balázs, a vasvári Helytörténeti Múzeum történésze három tudományág felől közelítve erre a következtetésre jutott. Ez az Árpád-kori települések etnikumának meghatározása szempontjából is figyelemre méltó felfedezés, ennek ellenére azóta is nagy a csend a Vas megyei falu különleges múltja körül.

A munkálatokat leállították

A feltárás története a II. világháború elejére nyúlik vissza, amikor 1941 júniusának első napjaiban a község délkeleti végénél az Államépítészeti Hivatal munkásai a Sorokpolány és Dömötöri vasútállomások közötti bekötőút építése közben a római korban itt vezető Borostyánkő úttól mintegy száz méterre a Sorok patak teraszmaradványán három sírra bukkantak. A munkálatokat leállították, és elrendelték a leletek megőrzését. A feltárást a Nemzeti Múzeum régésze, Nemeskéri János vezette, s az ásatás beleillett az egykori gyepűvidék etnikai összetételének vizsgálatát célzó kutatásokba.

 
A sorokpolányi Nagyboldogasszony-templom: az Árpád-korból származó épület a XIII–XIV. században Szent Vencel nevét viselte
Fotó: Zágorhidi Czigány Balázs
 

Az 1941 és 1944 között folyó munkálatok során 312 sírt tártak fel, s megtalálták az Árpád-kori temető nyomait is. A leleteket a Magyar Nemzeti Múzeum történeti osztályára szállították, a begyűjtött embertani csontanyagot pedig a régészeti osztályra. Ez utóbbi azonban Budapest ostromakor találatot kapott, így a Természettudományi Múzeum Embertani Tára ma már csak a háborús pusztítást átvészelt, rossz állapotú anyagot őrzi. Az ásatásokról írt jelentéseket és az azokról készült dokumentációt a Nemzeti Múzeum régészeti adattára őrzi, s valószínűleg Nemeskéri János eddig még rendezetlen hagyatéka is további értékes jegyzeteket rejt.

A temető népessége élesen szétválik

A teljesen befejezettnek nem tekinthető ásatások során előkerült érmékből megállapítható, hogy a temető használata valamikor a X. század végén, az ezredforduló táján kezdődhetett és a XII. század elejéig tartott. A temetőt már Nemeskéri vegyes etnikumú, azaz magyar és szláv őslakosú temetkezési helynek gondolta, jellegzetességét ugyanakkor – mint arra az újabb kutatások felhívják a figyelmet – az északi irányból eredeztethető, a lengyel és cseh területeken a X. század közepétől feltűnő tárgyak adják.

Így régészeti alapon nem zárható ki, hogy Lengyelországból telepedett át a Nyugat-Dunántúlra egy kis csoport. Ezt a feltevést alátámasztva már az első antropológiai vizsgálatok is igazolták, hogy a temető népessége élesen szétválik két csoportra. Ezt a gondolkodási irányt történeti szempontból tovább erősíti, hogy a Polány névvel jelölt települések a katonai segédnépek falvaival mutatnak rokonságot, tehát feltehetően maguk is idegen etnikumnak adtak otthont.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A templomot Szent Vencel tiszteletére szentelték

„A régészeti, az antropológiai és a történeti adatok nagyjából egy irányba mutatnak. A sorokpolányi a temetkezési szokásokban és az anyagi kultúrában is határozottan elüt a korabeli magyar temetőktől. Hiányoznak például a jellegzetes magyar ékszerek, van ugyanakkor néhány olyan lelet, amely a Baltikum és Lengyelország irányába mutat. Antropológiai szempontból ugyanez a helyzet, a temető egy része ugyanis élesen elkülönül a korabeli magyar átlagtól. A töredékesen megmaradt embertani anyag egyik részének párhuzamait a főként Európa északi részein elterjedt, s Lengyelországra is jellemző nordikus típusban találhatjuk meg. Történeti szempontból magának a településnek a neve érdekes, hiszen legkézenfekvőbb etimológiája az államszervező lengyel törzs, illetve a lengyel nép későbbi önmegjelölésében kereshető. A polány név ugyanis a polák régies alakja. Ráadásul emellett Sorokpolány területén az Árpád-kor óta létezik a lengyel helynév is” – foglalja össze kutatásaik végkövetkeztetését Zágorhidi Czigány Balázs.

A történész felhívja a figyelmet arra az érdekes, a lengyel kapcsolódást igazoló adalékra is, hogy Sorokpolány Árpád-kori eredetű templomát Szent Vencel tiszteletére szentelték. Egy cseh szentről van szó, aki azonban a korai lengyel történelemben is nagy szerepet játszott, ugyanis a lengyelekhez cseh közvetítéssel jutott el a kereszténység. S hogy hogyan kerülhettek ide lengyelek? Ez a széles nyugat-dunántúli sáv gyepű- és határőr terület volt, ahol katonai segédnép szerepét betöltve, idegenek szolgáltak. A közvélekedés ilyenkor általában keleti népekre, besenyőkre vagy székelyekre asszociál, ám a kutatások már jó ideje feltételezték, hogy a határokat védő katonák között lehettek szlávok is. Mint ahogy magyarok is betöltöttek hasonló szerepet Délkelet-Lengyelországban, szláv területen. Magyar katonai kíséretre utal a przemysli leletegyüttes. A vasvári múzeum igazgatója szerint ez fordítva is igaz lehet, hiszen a kapcsolatok nagyon szorosak voltak, így a lengyelek hasonló módon betölthették a katonai segédnép szerepét.

Érdemes lenne tehát újranyitni a dossziékat

A sorokpolányi ásatásokra azonban az oly élő magyar–lengyel barátság sem irányította rá a figyelmet. A temető anyagát máig nem tették közzé. Ez betudható az antropológiai anyag pusztulásának és a temetőtérkép hiányának, a II. világháború utáni állapotoknak, de történt mindez talán azért is – véli a történész –, mert a magyar–lengyel kapcsolatokban ez a korszak a legkevésbé kutatott. Emellett Zágorhidi Czigány Balázs arra is rámutatott, hogy amikor ezt a temetőt felfedezték, senkinek eszébe nem jutott, hogy lengyelekről lehet szó.

Az ásatások antropológusa azonosította a szláv etnikumot, ám akkor a feltárók helybeli szlávokra gondoltak. A három kutatónak a korai magyar–lengyel kapcsolatok élénk voltát igazoló következtetései azonban új megvilágításba helyezik a feltárást. Érdemes lenne tehát újra nyitni a kutatási dossziékat, s az új szempontok alapján megvizsgálni a feltárt, ám halott és elfekvő anyagot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.16.

A szerkesztő ajánlja

Wiedemann Tamás

Letelepedési biznisz: igaz vagy hamist játszottunk Rogán Antallal

Megvizsgáltuk a miniszter letelepedésikötvény-programmal kapcsolatos kijelentéseit. Az eredmény kevéssé biztató.

Gabay Balázs

Kuplerájból a válogatottba, kocsmából az élvonalba: íme, ő Urbán Flórián

Volt, hogy sörözőből hívta be Mészöly a nemzeti csapatba. A játékos, aki soha nem akarta befogni a száját, könyvet írt. Nehéz letenni.

Ficsor Benedek

Ady szerint plakátokkal „a sajtónak nem lehet konkurenciát csinálni”

Ady megmondja: bő száz éve írt pontos látlelet napjaink Magyarországáról. Meddig szabdalható egy életmű?

Vass Norbert

Virágzó kokainbiznisz – a felszippantott földrész

A Narcoamerica a szegénység, a kegyetlenség és a függőség motívumai köré szerveződő rendhagyó kontinenstörténet.