Friss hús és rímtelen vers a rács mögött

2017. április 26., szerda 16:21, frissítve: szerda 19:49

Új vagy? Hányadik emeletre raktak? – kaptam meg a kérdést, alighogy leültem az előzetesben lévők közé a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet közösségi termében. Rajtuk kívül voltak még a teremben elítéltek is, akik már a büntetésüket töltik, a két csoport elkülönítve ült egymástól, és további két alcsoportra – nőkre és férfiakra – osztva töltötték meg a nagyjából 50-60 fős termet a kívülről és valamelyest belülről is modern gyárépületnek tűnő börtönben.

Nem tudtam azonnal válaszolni a nekem szánt kérdésekre, mert hirtelen annyi lett belőlük, és olyan sokfelől érkeztek, hogy zavaromban hezitáltam, melyikre feleljek először. Szándékaimtól függetlenül mindez néhány percig azt a látszatot keltette, hogy én is egy vagyok a kérdezők közül, így nem a vendégnek kijáró fogadtatásban részesülhettem, hanem megtapasztalhattam, hogy miként reagálnak egy börtönben a friss húsra, aki éppen most én vagyok. Végül, ha már így alakult, úgy döntöttem, hogy pár pillanatig hagyom lebegni a kialakult szituációt – terminus technicus: bekóstolás –, ami nyilván cseppet sem volt kellemes. Mindenesetre először csak azt árultam el, hogy hogy a cipőmet kétezer forintért vettem.

Az apropó, amiért a börtönbe érkeztem, egy rövid színielőadás volt, megtoldva egy rendhagyó irodalomórával, a börtön lakói számára. Előbbit Ady/Petőfi címen a Nézőművészeti Kft. két színésze, Katona László és Kovács Krisztián adta elő Scherer Péter rendezésében és Gyulay Eszter munkájának köszönhetően, utóbbira pedig engem kértek fel, közvetlenül kapcsolódva az előadáshoz, a veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesület szervezésében.

Az esemény természetesen nem egyedülálló a börtön életében, rendszeresek az ilyen és ehhez hasonló alkalmak, így a helyzet csupán nekünk, „friss húsoknak” hathatott az újdonság erejével. Ennek megfelelően a színészeket az foglalkoztatta leginkább, hogy lesznek-e reakciók, ha igen, milyenek, moderálják-e magukat a börtön lakói, kell-e tartani bármitől. Engem viszont az érdekelt, hogy kérdések nélküli kiselőadás lesz-e a rendhagyó irodalomóra, vagy ki tudok-e sajtolni néhány kérdést a hallgatóságból, hogy azok mentén arról beszélhessek, ami őket érdekli.

Előzetes-ház

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet 2003-ban költözött ki a törvényszéki épületből, addig az ország egyetlen funkcionáló várbörtöne volt. Az új, megyei jellegű „előzetesház” a belvárostól távolabb épült, egyike lett Magyarország legmodernebb, legmagasabb felszereltségű börtöneinek. Mintegy kétszáz fő befogadására alkalmas, férfi és női fogvatartottak egyaránt elhelyezhetők benne. Alapfeladatai közé tartozik az előzetes letartóztatások és a jogerős szabadságvesztés végrehajtása is, valamint a rabok elzárása.

– Nem vagyok új, de igazából régi sem. Költő vagyok, és az előadás miatt jöttem – ezzel a válasszal akartam aztán véget vetni a bekóstolásnak, ami tulajdonképpen sikerült, mert jelentősen lankadt irányomban az élénk érdeklődés. Egyedül a mellettem ülő srác folytatta a megkezdett ügyrendet, és miután háromszor is hangosan megrágta a költő szócskát, megkérdezte, hogy milyen verseket írok. A válaszom, hogy leginkább rímteleneket, úgy látszott, szűz és érintetlen területekre vezetett, mert az újabb kérdés így hangzott: – Hát azok meg milyenek? – A definíció felmondása helyett inkább a kíváncsiságot igyekeztem fenntartani, és azt mondtam, hogy amikor én következem, akkor meglátod, majd türelmesen engedelmeskedni kezdtem érdeklődő szomszédom területfoglalásának, amit az egyre jobban szétterpesztett lábaival és azok folytonos rángásával, illetve a cipőm rendszeres időközönkénti jelzésszerű megtaposásával ért el.

Közben elkezdődött az előadás, a színészek hamar túlléptek a helyzet szokatlanságán, s majd minden előzetes kérdésükről kiderült, hogy feleslegesen öltöttek formát, és ugyan nem a színházi közönség jól nevelt mintapéldányai ültek velük szemben, de az egészből valódi közösségi esemény kerekedett. A közönség néha túl aktívnak is tűnt a megszokotthoz képest, de az ehhez szükséges energia mindig az előadásból fakadt, és a börtönlakók megnyilvánulásai sohasem tértek el a tárgytól, ráadásul éppen azon a határon halkultak el, amikor még nem zavarták meg vele a színészek munkáját.

Ebben a légkörben pedig már nekem lett ajándék, hogy elmondhattam a rímtelen szövegemet, hogy beszélhettem a rím hiányáról, és hogy válaszolhattam olyan okos és fontos kérdésekre, mint például hogy ha egy vers mindenki számára önálló, személyes jelentést hordoz, akkor mi értelme az irodalomórák olyan verselemzéseinek, amelyekben az a tanár fő kérdése, hogy mire gondolt a költő. És talán még a börtön könyvtárát is sikerült kicsit reklámozni, hogy ne csak a „Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet – Házirend” című kiadvány és a bűnügyi regények legyenek ronggyá olvasva.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.04.25.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.