Gasztro-groteszk, avagy a fejreállt disznótoros

Vacsoraszínház – a módszert ünnepélyesen jóváhagyjuk, terjesztése javallott

rKissNelli

2011. december 21., szerda 17:15

Zenééééés vacsoraaaaaaaa! – csapta össze a kezét a Macskafogóban a kövér mexikói denevér, amikor a szintén jó húsban lévő egérke, Lusta Dick felajánlotta, hogy eljátszana még egy dalt a trombitáján, mielőtt a denevérklán kiszívja az ő szép, piros vérét. Hétfőn este mi is zenés, sőt zenés-színházi-irodalmi vacsorán voltunk, de végül nem haraptunk meg senkit.

A Macskafogó egyik legzseniálisabb jelenete biztosan mindenkinek ismerős. Szerencsére nekünk elég hamar kihozták a vacsorát ahhoz, hogy ne kelljen vérszívással fenyegetőznünk, és mivel a Miszlikbe apríts! – Vacsora- és felolvasószínház Elek Ferenccel címen futó produkció is megfelelt az elvárásainknak, ezért végül nem ettük meg sem a zenészeket, sem Elek Ferenc színművészt. Pedig a vacsoraszínházzal kapcsolatban volt ok aggodalomra: a szobaszínházak, lakáskoncertek, lakáséttermek, étteremszínházak és ezek tetszőleges variációi néha bizony csalódást is okozhatnak a különleges ötlettől felspannolt, aztán esetleg alaposan arcára ejtett kultúrafogyasztónak.

Az előadás előtt még beugrott egy aláírásért egy ismerősöm, aki rögvest lecsapott a vacsoraszínházi est plakátjára, amelyen Elek Ferenc díszelgett több példányban, és azzal az előzetes értesüléssel gazdagította a rám váró színházi élményt, hogy hajnalban még a Mika Tivadarban látta a művész urat, „nagyon mulatott”. (Amennyiben az informátorunk értesülése téves, a művész úrtól elnézést kérünk! Egyébként határozottan el tudjuk képzelni róla, hogy nagyon tud mulatni.)

Fotó: Béres Attila

Most viszont mások mulattatását vállalta, s egy alkatilag is nagyon hozzáillő bőrbe bújt: a mindentudó, joviális, de azért kellőképpen ravasz vendéglős szerepét játszotta, amilyenből a legendák szerint nagyon sok volt a magyar vendéglátás aranykorában. Most pedig alig.

A díszlet is ezt a letűnt vendéglőeszményt skiccelte fel nagy vonalakban: kockás abroszos asztalok, kés, villa, mustár, az asztalon üvegpohárban egy szál piros szegfű, nyilván abszolút szándéktalanul. Én is minden hátsó szándék nélkül rendeltem két deci narancsot. Az első sokk után – amikor is a kivetítőn megjelent Lakodalom Lajos és a Dáridó csapata egy egyszeri szilveszteri felvételen – meg is kapta mindenki a disznótoros vacsorát. Akik csak növényi életeket hajlandók kioltani, azok a káposztás cvikkedlit. Biztos, hogy a műsor további része nekik nem kedvezett, a magyar kortárs (gasztro-) irodalom ugyanis a húsneműeket preferálja, egyértelműen, legalábbis az estre válogatott szövegekből – igazán beékelhettek volna a prózák közé néhány verset is – ez derült ki. Meg az is, hogy a gasztro sokszor párosul a groteszkkel a szerzői fejekben. Cserna-Szabó András Micimackó-átiratában a Százholdas Pagony lakói készítik el egymást ízletes receptek szerint, Ficsku Pál novellájában kolbászt darálnak az arra vállalkozókból, Grecsó Krisztián a disznótartás lélektanáról tanácskozik a nagyapjával, és így tovább, Fehér Bélától elkezdve Parti Nagy Lajoson át Jónás Tamásig.

Hogy mi köze ennek a felolvasás szüneteiben futó filmsnittekhez, például Lagzi Lajcsihoz és egy vidéki disznóvágás viccesen legalja jeleneteihez, amikor a részeg helyi erők osztják az észt a halott sertés fölött, jó kérdés. A rendező (Kálmán Eszter) szándéka valószínűleg az volt, hogy az irodalmi szövegek eredetiségét szembeállítsa a rossz értelemben vett mulatós virtussal. Bizonyos szempontból ez is hozzátartozhat az „így mulat a magyar" nevű sztereotípiához, ami a külföld fejében él, és aminél azért jóval összetettebb a kultúránk.

Fotó: Béres Attila

Másrészt viszont szomorú is, hogy például a hungarikumnak számító cigányzene, amely végső soron a magyar vendéglátás szülötte, ma már nem része a mindennapjainknak úgy, mint a portugáloknál, ahol bizony elmennek egy fadoestre, vagy az olaszoknál, ahol a kisvárosi éttermekben esténként körbejár egy tangóharmonikás. Most azért két cigányzenészeket alakító muzsikus is színre lépett, hegedűvel és tangóharmonikával, hogy színházi körülmények között kárpótoljuk magunkat a többnyire turistalátványossággá és giccsé fajult, lejáratódott hagyományért. Egyébként hangulatos este volt, érdemes lenne belőle rendszert csinálni, akár vendéglátóhelyeken is. Szerintem sem a hely, sem a színészek nem járnának rosszul ezzel a kis haknival, a néző pedig megkapja a vacsorája mellé a szellemi pluszt, sőt az alkalmi vendéglős-színésztől azt a figyelmet, személyességet és derűt is, ami a vendéglátóipar munkásaira manapság nem mindig jellemző.

A szerkesztő ajánlja

Pápay György

Pápay György

Nem bojkott kell, hanem mozgósítás

A választástól való távolmaradásról szóló vitáknak a Fideszben örülnek a legjobban.

Vass Norbert, Hegyi Zoltán, Vékony Zsolt

Egy mosókonyhából neki a világnak – Ma lenne 75 éves Cseh Tamás

Zenész, indián, rajztanár, egyszálgitáros, színpadra lépni izguló rendkívül összetett kulturális jelenség.

Stier Gábor

„Nem tiltakoznék amiatt, ha Ungvár felett magyar zászló lengene”

Az új hidegháború áldozatának tartja magát Oleg Bondarenko, az EU-ból lengyel döntésre kitiltott moszkvai politológus. Interjú.