Hallott már Bachot az aluljáróban?

2015. március 20., péntek 11:44

Huszonnégy órás zenei „ügyelettel" és utcazenéléssel ünnepeljük a barokk zeneóriást. Johann Sebastian Bach 330 éve született.

Egy ifjú karmester 1829. március 11-én egy akkoriban teljesen ismeretlennek számító szerző darabját vezényelte. Ez a mű nem más volt, mint Johann Sebastian Bach Máté passiója, amelynek kottáját a fiatal dirigens, Felix Mendelssohn a nagymamájától kapta. Mendelssohn fedezte tehát fel az utókornak Bachot, azt a barokk zeneóriást, aki azóta is meghatározza a koncertéletet és a zeneoktatást, és akinek meghatározó zenei élményeinket köszönhetjük. Bach 330 évvel ezelőtt, 1685. március 21-én született Eisenachban, erről a jeles alkalomról számos helyszínen megemlékeznek a világban.

A Müpa 24 órás ügyeletet tart, amely azt jelenti, hogy ma este tíz órától holnap este tíz óráig folyamatosan Bach-zene szól majd az épületben, ezalatt neves magyar és külföldi orgonaművészek tizennégy koncerten játsszák el Bach összes orgonaművét egy gondosan felépített tematika szerint.

A koncertek bázisát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kiváló orgonája adja, ugyanakkor a Bach24 programjain kötetlenebb lesz a hangulat: az éjszakai koncertek alatt például babzsákokon heverészve gyönyörködhetünk a Bach-művekben, és azt is kipróbálhatjuk, a terem mely pontjairól a legjobb a hangzás.

Ezeket az éjszakai koncerteket különleges fényfestések is kísérik majd. Ugyanakkor a Müpa Üvegtermében és Előcsarnokában is lesznek programok, mint a Nyitott orgonaműhely vagy a Bach-Café, de még akár orgonaleckéket is vehetünk.

A koncertekre a már hagyománynak számító februári maratonokhoz hasonlóan vehetünk külön jegyeket és bérleteket is, az utóbbiak közül 24 órás, csak éjszakai és csak nappali bérlet is váltható. A nyitókoncerten ma este tíz órakor Michel Bouvard, a záróhangversenyen holnap este nyolc órakor Christoph Bossert játszik a zeneszerző orgonaműveiből, de hallhatjuk például Lorenzo Ghielmit, Spányi Miklóst, Fassang Lászlót, Elekes Zsuzsát és Szabó Balázst is.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
Fassang László
Fassang László
Fotó: Máté Péter / Magyar Nemzet

 

Utcazenéléssel ünnepli a Bach az aluljárókban mozgalom a jeles évfordulót, ehhez a New Yorkból indult kezdeményezéshez Budapest és Székesfehérvár is csatlakozik. Bach zenéje holnap napközben a főváros több helyszínén szól majd: a Fővám téri Vásárcsarnokban, a Kálvin téri aluljáróban művészek, zeneiskolások és kórusok zenélnek.

A közös éneklésbe bekapcsolódni vágyókat koráléneklésre várják este fél hatkor a Szent István-bazilika előtti térre Kamp Salamon vezetésével. Az eseményekről a Bartók rádió Muzsikáló délután különkiadása élő kapcsolásokkal tudósít, de mindenki felvételét, fotóit, videóit várják az utcai koncertekről a bach@radio.hu címen, amelyekből közösségi videoklipeket készítenek.

Székesfehérváron holnap a déli harangszót követően a Kossuth utcai órajáték előtti téren, majd délután az Alba Plaza bevásárlóközpontban hallhatunk ingyenes Bach-koncerteket. Este a belvárosi Szent Imre-templomban orgonaművészek muzsikálnak, ezt a többórás koncertet a Városház térre is kihangosítják.

Idén összesen 39 ország 129 városában emlékeznek Bachra utcazenéléssel. A Bach az aluljárókban mozgalmat öt évvel ezelőtt egy New York-i csellista, Dale Henderson indította el Bach születésnapján, amikor csellójával a zeneszerző művét játszotta egy forgalmas vasúti peronon.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.