Hangvadászat Budapesten: aluljárózenei slágerlistánk

2018. március 2., péntek 15:50

„Bántja lelkem a nagy város / Durva zaja” – írta Ady Endre, és a nagy magyar vátesz keserű dörgedelmét azóta sem puhította-simította kevésbé élesre a mindennapi tapasztalat. Húsba vág. De állítsuk kicsit feje tetejére a nézőpontot, és induljunk hangvadászatra, zörejcserkészetre! Térképezzük fel a közterek slágertrendjeit! A zajszennyezéstől nem szabadulhatunk meg ugyanis, ha viszont a főváros hangkulisszáira figyelünk, akár még egy mosolyt is lophatunk magunknak. Seregszemlénk persze nem lehet teljes, csak néhány tippel tudunk szolgálni.

Érdemes hangvadászportyánkat a Corvin téren kezdeni. Itt ugyanis világzenei a színtér, és műfajok, stílusok rangadója folyik. Alászállásunk során jó eséllyel kúsznak fülkagylónkba a Jean-Paul Belmondo főszereplésével világhírt szerzett film, A profi lélekkaristoló, szaggatott zenei futamai. Estefelé néha a népiesebb kulturális örömök hívei örülhetnek. Ilyenkor ugyanis egy kedves arcú, szemüveges fiatalember énekel a capella népdalokat. Lelkesedése, az előadás vehemenciája feledteti a technika helyenként látványos megbicsaklását. A két világ: a tradíciók és a közös popzenei kincstár ékköveinek találkozása pedig olyankor mutatkozik meg, amikor ugyanitt két roma férfiú csap a húrok közé. Profizmusuk lefegyverző.

Ahogy a Blaha Lujza téren a villamosmegállóba kisebb dobfelszereléssel kitelepedő férfi elszántsága is. Magányos gerillaharcos, aki mintha a flaszter felett szórná ritmikus átkait, és emlékeztetne minket: néha a saját életünkben is elkelne egy erőteljes ütemváltás. A Deák téri aluljáróban alighanem Guinness-rekord-kísérlet folyik: egészen biztos, hogy nincs a világnak olyan pontja, ahol többször gitározták el a The Animals korszakos slágerének, A felkelő nap házának az elejét.

A monotonitásnak amúgy is megvan a maga bája, és otthonosságot kölcsönöz a nagyváros gyorsan cserélődő statisztériájának forgatagában. Ilyen állandó vonatkozási pont a Ferenciek terén a férfi, akinek jól ismert, öblös hangja, különös hangsúlyozása nemsokára ismét felcsendül majd, hiszen ő a Budapesti Tavaszi Fesztivál programfüzetét kínálja sajátosan kántálva.

Számos más példát lehetne még felhozni. A vak párt a szájharmonikával és a csörgődobbal. A harmonikás fiút a Széll Kálmán térről. A mesefiguraszerű idős bácsit a négyes-hatosról, aki kedves hangon közli, hogy egy kis aprót kér, de ha nincs, semmi baj, akkor ő megy is tovább. És tényleg megy, nap nap után. Aztán ezek a hangok is eltűnnek majd biztos, helyüket más hangok veszik át. A nagyvárosi kórus összetétele gyakran cserélődik, a szólistákra néha odafigyelünk, de sokszor inkább nem. Igazából nem halljuk, és ami rosszabb, nem is látjuk őket.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.02.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.