HitRock 2014: az elhallgatott műfaj

2014. június 5., csütörtök 08:47, frissítve: csütörtök 11:47

Hiába próbálkozott a nyolcvanas évek elején igényes, másoktól jól megkülönböztethető hard rock muzsikával a HIT zenekar, a monopolhelyzetét alaposan kihasználó hanglemezgyárnak, és persze a szocialista kultúrhatalomnak ugyancsak csípte a szemét a külvárosi fiatalokat tömörítő formáció. A kilencvenes években, majd ezt követően immár HitRockként többször próbálkoztak a banda felélesztésével, ám az igazi újraegyesülés a közelmúltig váratott magára. Füchsel Tibor Füxivel és Somogyi Remiggel beszélgettünk.

− Bár az uralkodó trendek más irányba mutatnak, mégis sorra bújnak elő a hőskorszaki zenekarok, többségében ott folytatva, ahol annak idején abbahagyták. Pár hónapja a klasszikus HitRock is feltámadt tetszhalott állapotából. Beálltok a sorba?
−  Füchsel Tibor:
Mi zenészek és a közönség megtapasztalhatjuk, hogy az utóbbi tíz-húsz esztendőben nem születtek, születnek dallamok, úgynevezett slágerek. Akkoriban, a rock hőskorában egymással vetélkedtünk, ki tud maradandóbbat alkotni, tettünk is jócskán értéket az asztalra. Mostanában azért alakulnak újjá a zenekarok, mert az általuk közvetített értékekre közönségigény mutatkozik. Még olyan médiaellenszélben is, amely manapság tapasztalható. A rock sehol nem jelenik meg a médiában, mert a rock elhallgatott műfaj. Mégsem hagyhatjuk abba. Mi nem „sorban állásban” gondolkodunk, sokkal inkább építkezni szeretünk, szeretnénk egyre többet megmutatni magunkból, a zenénkből. A HitRock zenekart sem pusztán azért hívtuk életre, hogy korábbi sikereinkkel jól végignosztalgiázzuk a klubokat, koncerttermeket. A legsikeresebb dalaink mellett új szerzeményekkel is készülünk.

− Tudomásom szerint a HIT sohasem volt botránybanda, komoly közönségbázissal rendelkezett, igényesen megszólaltatott szerzeményekkel lépett a színpadra. Dr. Erdős Péter, a „popcézár” mégis kijelentette: „Majd akkor lesz lemezetek, ha vesztek magatoknak a vasboltban!”. Minek köszönhető a nem éppen barátságos kinyilatkoztatás?
− F. T.:
Ezt általánosságban értette: legalább annyira szólt a P. Mobilnak és a többi kemény bandának, mint nekünk. Két kislemezünk is napvilágot látott akkoriban, mindkettő aranylemez lett, ezzel azért bizonyítottunk. 1984-ben Wilpert Imréhez, a Start kiadóhoz kerültünk, aki ugyancsak nem támogatta a rock műfajt. Azzal érvelt, hogy a keményzene ideje lejárt, a gyerekeket fel kell hozni az aluljárókból, poposabb hangvételű dalokra van szükség. Bemutattuk neki az új demófelvételeinket, ám a végső szót mégiscsak Erdős doktor mondta ki: vette a fáradságot és eljött Csepelre, ahol akkoriban koncerteztünk. Meg volt elégedve ugyan a közönséglétszámmal, a nótákkal, a sikerrel, csak épp az énekes, Mr. Basary ellen volt kifogása. Szerinte lágyabb hangú és konszolidáltabb (értsd: nem rocker) kinézetű frontemberre van szükség. Végül megkötöttük a kompromisszumot, vagyis Mr. Basary helyett Bodnár Attila énekével, valamint a dalszövegek jelentős cenzúrázása után elkészülhetett az első és egyetlen HIT-LP, az Oké.

− A zenekar nyolcvanas évek közepén való megszűnése óta több alkalommal is egymásra talált a régi tagság. Hogyan fogadtak benneteket?
− F. T.:
Legtöbb esetben fesztivál-, illetve koncertszervezők felkérésére álltunk össze, hiszen a korosztályunkban még élénken éltek, élnek az emlékek. Rengeteg ember gyűlt össze 2009-ben a zenekar fennállásának harmincadik évfordulójára rendezett koncerten, csakúgy, mint később a Pecsában, amikor a Budai Ifjúsági Park nyitási jubileumára emlékeztünk. Már 1998-ban, amikor a régi dalokat CD-re rögzítettük – és azóta többször is − felmerült a folytatás lehetősége, ám ez mindannyiszor meghiúsult. Gitárosunk, Tihanyi „Tánci” Gábor tavalyi halála után úgy tűnt, végleg megpecsételődik a HitRock sorsa. Miután a tarsolyunkban bennmaradt jó pár eddig nem publikált szerzemény, sőt szeretnénk újakat is komponálni, mégis csak újjászerveződtünk. A három őstag mellé − Pozsonyi Tibor dob, Mr. Basary ének, valamint jómagam billentyűsként – Berkes Károly basszusgitáros és egy mindössze tizenöt esztendős gitáros tehetség, Somogyi Remig csatlakozott.

Füchsel Tibor Füxi
Füchsel Tibor Füxi
Fotó: Mezei Krisztián

− Nem gondolod, hogy ő még túl fiatal a rock and roll élettel járó megpróbáltatásokhoz?
− F.T.:
Talán tizenkét-tizenhárom éves lehetett, mikor felfigyeltem rá az interneten. Megnyert valamilyen tehetségkutatót, én pedig elájultam, hogy ilyen fiatal gyerek a hangszertudásával lekörözi az idősebb generációkat. Aztán ott volt velünk a Pink Floyd Show néhány koncertjén, valamint Tánci emlék buliján is. Minden egyes alkalommal meggyőzött arról, hogy nehéz nála alkalmasabb és tehetségesebb gitárost találni. Ezért hívtam az újjáalakuló HitRock zenekarba, amire örömmel igent mondott. Remélem, hosszú távú és nagyon jó kapcsolat lesz!  Megpróbáltatások? Nem hiszem, hogy vele kapcsolatban felmerülhet ilyen probléma! Több éve részt vesz a rockzenei életben, több saját zenekara volt, ugyan, milyen meglepetés érheti? Nálunk jó társaságban van.

− Fiatal muzsikus létedre komoly szakmai múlttal rendelkezel. Kik segítették eddig az előmeneteledet?
− Somogyi Remig:
Az eddás Alapi Istvánnál és a Bikini-gitáros Lukács Petánál tanulok, a dzsessz tanszakon pedig Oláh Szabolcs a tanárom. Kinczel Szabolcstól ugyanitt szolfézsoktatásban is részesülök. Alapi jóvoltából vendégeskedtem már az Edda Művek színpadán, és Schuster Lórántnak köszönhetően többször is felléptem a P. Mobillal. Fischer Laci pedig a Korál Foreverhez és a ZBB-hez hívott pár számukban való közreműködéshez. Füxi lehetővé tette, hogy „belülről” is megismerjem a Pink Floyd muzsikáját. Nagyon sokat segített, hogy 2012 januárjában önálló koncerten, barátaim és tanáraim segítségével bemutatkozhattam a nagyközönségnek. Azt hiszem, igazából innen indult zenés pályafutásom. Ma már túl vagyok a 2012-es Égi zenekar fesztiválon a P. Mobil vendégeként, a tavalyi Tabán fesztiválon, ahol a Tűzkerékkel Radics Bélát játszottam és az idén – egyik példaképem – Gary Moore emlékkoncertjén, ahol Cliff Moore-ral állhattam közös színpadon. Arra különösen büszke vagyok, hogy a Joe Bonamassa gitárverseny győztese lettem; s arra még inkább, hogy személyesen találkozhattam a mesterrel, aki gratulált nekem.

− Miként lehetséges, hogy – eltekintve a kevés kivételtől – korosztályoddal ellentétben a kemény muzsika mellett kötelezted el magad? Nem tartasz tőle, hogy esetleg „elsikkadsz” a rock útvesztőiben?
− S. R.:
Nem szeretem azt a muzsikát, amit a korosztályom, a mai fiatalok hallgatnak. Nem is igazán tartom azt zenének. Ami pedig egyáltalán megfoghat ebből a műfajból, abban óriási a kínálat. Ezzel szemben a rock a vénámban van. A rock mellett kedvelem a bluest, a slow-bluest, a dzsesszes elemeket. E stílusok jó eséllyel életben maradnak, amíg a hard rock haldoklik. Van tehát „menekülési útvonal”.

− Mit gondolsz arról, hogy ilyen nagy múltú formációban, teljes jogú tagként muzsikálhatsz?
− S. R.:
Szinte nem is érzem a korkülönbséget. Úgy gondolom, a közel negyvenéves tapasztalataikkal magam is gazdagabb leszek; amit négy évtized alatt begyűjtöttek és összegeztek, ahhoz töredéknyi idő alatt hozzájuthatok. Emberileg is nagyon jó közegbe kerültem: mindenki jóban van mindenkivel, elfogadjuk, sőt szeretjük egymást. Sikerült beilleszkednem.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
Somogyi Remig
Somogyi Remig
Fotó: Preisz fotó

− Próbálkoztál saját dalok komponálásával? Hiszen egy tehetséges muzsikustól jogos elvárás ez.
− S. R.:
Otthon már készülnek a dalok. Mr. Basaryval korábban írtam két számot, s miután hard rock szerzeményről van szó, szeretnénk felvenni ezeket a HitRock repertoárjába. Még van rajtuk csiszolni való, ezt a próbákon közös erővel megoldjuk.

− Hivatásos zenészként, vagy inkább „civil” munka melletti „szeretetmuzsikálással” képzeled el a jövődet?
−  S. R.:
Minden vágyam, hogy a zenélésből éljek majd, hogy ebből fenntarthassam magam. Azon dolgozom, hogy előbb-utóbb elismert zenész legyek.

− Mit tartogat a közeli és távoli jövő az újjáalakult HitRocknak?
− F. T.:
Hosszútávra tervezünk, ám ebbe sok minden beleszólhat. A legfontosabb kérdés, hogy továbbra is lesz-e rá igény, kellünk-e a közönségnek. Említettem, hogy néhány, a kilencvenes években készült szerzemény pusztán demófelvétel formájában létezik, egyelőre a fiókban. Némi fazonigazítás után, új dalok társaságában kívánjuk CD-re rögzíteni, elérhetővé tenni az anyagot. Tervbe vettük koncert-DVD megjelentetését, de mindenek előtt az élő fellépéseket szeretnénk mind gyakoribbá tenni. Úgy érzem, emberileg és zeneileg egyaránt nagyon jó az összhang közöttünk. Tudomásul vettük, hogy a zenekarban mindenkinek van más, egyéb projectje, elfoglaltsága, előbb-utóbb Remig is kialakítja majd önálló csapatát. Ebben nem kívánjuk korlátozni, hadd bontogassa a szárnyait! A lényeg, hogy minél többet tudjunk adni magunkból.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.