Egy néző akarta megmenteni Antigonét

Grund

2016. április 6., szerda 16:41

A Színház.hu-n jelent meg Egressy G. Tamás beszámolója az esetről, aki az előadás rendezője és a független Spirita Társulat vezetője, az írást szó szerint idézzük:

„Március 31-én játszottuk az Antigoné 016 című előadásunkat a Bethlen Téri Színházban, ám félbe kellett szakítanunk azt: az Antigoné megkorbácsoltatását bemutató, meglehetősen elemelt színpadi nyelvet alkalmazó jelenet közepén az egyik néző (45-50 év körüli, jól öltözött férfi) felugrott az első sorból, és az Őrt játszó Kocsis Fülöp Somára, a Társulat egyik állandó színészére vetette magát. Lefogta, megpróbálta ellökni, miközben fenyegetőzött, és ezt hajtogatta: »Nem bánthatod tovább!«, majd – amikor megpróbáltam közbelépni – felém fordulva azt hörögte: »Te egy diktátor vagy? Megöllek!«, és az én karomat is többször megpróbálta elkapni.

Mindezt döbbent csendben nézte végig egy nézőtérnyi ember (az előadáson körülbelül 100 néző volt jelen) és a teljes Társulat. A műszak leállította a zenét, felhúzta a közönségfényt, a színház két dolgozója pedig kérésemre kivezette a férfit a teremből, és nem is engedték visszatérni. Távozás közben az úr még odavetette a közönségnek: »Ha mi csak ülünk és nézzük, akkor ő uralkodik! A sok birka meg nézi!« Nem világos, hogy példát akart statuálni; valamiféle zavarodott performanszot mutatott be ezzel; vagy tényleg annyira azonosult az előadással, hogy elhitte: a színpadi történet valóságos. Utóbb a színház összes előadásáról ki lett tiltva, előre megváltott jegyeinek árát visszaadták neki. Az incidens után – bár szinte kővé dermedtünk az eset abszurditása és a férfi agressziója miatt – gyors elhatározással a zenés korbács-jelenet kezdetétől folytattuk az előadást. Végül rendben lejátszottuk a hátralévő körülbelül 20 percet, és komoly sikert arattunk (ami nagy valószínűséggel a Társulat lélekjelenlétének is szólt).”

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.