Ikarosz a Holdon, vagy a tiszta ész katartikus kritikája

Vass Norbert

Vass Norbert

2017. október 3., kedd 20:17, frissítve: szerda 12:29

Háromszög, négyzet, kör. A legegyszerűbb formák az univerzumban. És a legtökéletesebbek. A Pink Floyd The Dark Side of the Moon című, 1973-ban megjelent nagylemezének négyzet alakú fekete borítóján fehér háromszöget látunk, a papírtok pedig fekete korongot rejt. A hanglemezt, amelynek barázdáiba tökéletes dalokat préseltek. Ezek a dalok a legegyszerűbb dolgokról szólnak. A szívdobbanásról és a lélegzetvételről, a kimerültségről és a fájdalomról, az életről és a halálról.

A hipnotikus hatású borító fehér prizmája színekre bontja a fényt. Az album dalai viszont nemcsak a színeket, azok visszáját is megmutatják. Nappal és éjszaka, rohanás és megpihenés, fent és lent, mi és ők. Egyedül az őrület páratlan. Meglátni a Hold sötét oldalát a normalitások földjéről szemlélve persze tébolyultságnak tűnik. A tiszta ész katartikus kritikájának. A Pink Floyd nyolcadik nagylemeze tehát filozófia rockzenében elbeszélve. A formátlanságtól való félelem formákba öntése.

Különös, hogy ez az anyag mennyire a formákhoz kötődik nekem. Gyerekkoromból a rojtosodó szélű lemeztokra emlékszem, aztán egy aranysárga CD-re, amin elfért csaknem a teljes Pink Floyd-diszkográfia, és ott van az a téglalap alakú koncertjegy is, 2007-ből. Ahogy ez az akkor a hatvannegyedik életévében járó megalomán géniusz, Roger Waters fekete pólóban ott állt a Papp László Sportaréna színpadán, nyakában a basszusgitárral, mintha még mindig az elcsatangolt Syd Barrettet keresné hunyorogva. Teljességgel megfoghatatlan volt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Barrett egy negyven évvel azelőtti koncerten hangolta át a hangszerét, hogy elsétáljon vele a Hold túlsó felére. A The Dark Side of the Moon róla szól. Az izzó Ikaroszról, aki túl közel repült a jéghideg Holdhoz, és lezuhant. A holdkórosról, aki a tilosban járt és elégett. Ahogy tetszik. És ugyanúgy szól persze a helyére érkező David Gilmourról, továbbá Nick Masonról, Richard Wrightról és Roger Watersről.

A londoni Abbey Road stúdióban rögzített lemez tizenöt évnél is több időt töltött a Billboard 200-as listáján, és 45 millió példány kelt belőle el világszerte. A mindennapok nehézségeit énekli meg, de megkerüli valahogy a nehézkedést. Monumentálisa emberi léptékű. Sikolyokkal, óraszerkezetekkel és hangfoszlányokkal megzenésített profán oratórium. Ahogy a múlt héten (jó párszor) újrahallgattam, azt tapasztaltam, amit korábban mindig: magára irányítja a figyelmet, nem enged elkalandozni. Időtlen metszetet kínál a tudathasadt XX. századról, és nekem azt is jelenti, hogy egy vaksötét szobában a legtöbb, amit tehetünk, ha becsukjuk a szemünket, és hallgatunk. És a The Dark Side of the Moon után ijesztő csönd marad. Csönd és harmónia. Jövő májusban az ötletgazda Waters Us + Them címmel hozza el az Arénába pályafutásának legjobb dalait. Reméljük, jó formában lesz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.03.

A szerkesztő ajánlja

Vég Márton

Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék

Az ellenzék szerint az Elios csalásgyanús pályázatai az utolsó szöget jelenthetik az Orbán-rendszer koporsójába.

Szabó Zsolt

Félig üres korsó: egyelőre nem lesz csendes a bulinegyed

Érvénytelen lett a helyi népszavazás a bulinegyedről, az egész VII. kerületben 43 520 ember szavazhatott. Riport.

MN

Az én Jókaim – 193 éve született a „nagy magyar mesemondó”

A nagy elbeszélőre emlékezve arra kértük szerzőinket, meséljenek nekünk egy flekk Jókait.

Pethő Tibor

„Párttitkárok soha nem határozhatják meg az anyaszentegyház magatartását”

Az év elején mutatták be a Bulányi György piarista papról és a Bokor közösségről szóló dokumentumfilmet.