Itt a Bajdázó harmadik „börzsönyizenés” lemeze

2014. január 23., csütörtök 17:20

Két év alatt immár harmadik lemezét adta ki a Bajdázó, az elektronikus és folkos zenék határvidékén kalandozó börzsönyi zenekar: az Örökös zene egyenes folytatása az előző két album különös világának.

A Bajdázó fizikailag és szellemileg is a Börzsöny kies világából származik, zenei és dalszövegi ihletet merít a Dunától északra hullámzó hegységből és annak gyönyörű természeti tájaiból. A Bajdázó zenéje is hullámzás – nagyon lassú hullámzás, szinte csak mormogás, ami csak az arra nyitott fülű hallgatónak mutatja meg valódi mélységeit. Mile Zsigmond (ének, gitár, ritmushangszerek), Győrffy Ákos (basszusgitár, effekt, looper, kanna, kahon, ritmushangszerek, vokál) és Gugyella Zoltán (basszusgitár, looper) alkotóközössége pár éve rátapintott a „börzsönyizenére”, és – most már Kas Bencével (ütőhangszerek) kiegészülve – azóta se jön le róla.

Korábbi próbálkozások és kiadványok után a Bajdázó 2011 végén adta ki a Lekapcsolom a villanyt a fejemben című lemezét, ami sokunk számára revelációval hatott. A Bajdázó különböző obskúrus hatásokból táplálkozó, mégis egységes zenei és szövegvilágot alkotott meg ezen a lemezen. Az egyszerre magyar népzenei és modern elektronikus-ambient hatásokból építkező zene, az introvertált, merengő dalszövegek és a kifinomultan minimalista hangszerelés elvarázsoló eleggyé álltak össze. Mint amikor félálomban gondolkodunk az életünk nagy dolgairól. A Lekapcsolom a villanyt a fejemben önmagában egy mestermű volt, ami persze műfajából, stílusából adódóan nem számíthatott nagy áttörésre. Kicsiny, de lelkes rajongótábor így is összegyűlt a Bajdázó körül. A kérdés akkor és ma is az volt: a megtalált és tökéletesre csiszolt, önazonos Bajdázó-világgal mit lehet kezdeni második és harmadik alkalommal. Nyitni új hatások felé, vagy a meglévő világot barangolni be újra és újra? 2012 végi második lemezükön az utóbbi utat választották: az ismert Bajdázó-hangulat került elő, csak már egy fokkal bátrabb és erőteljesebb megszólalással, konkrétabb dalszövegekkel az Amerre fut című albumon.

Lemezbemutató koncert

2013 decemberében jelent meg a Bajdázó harmadik lemeze Örökös zene címmel. A zenekar harmadik albuma lényegesen gazdagabb, teltebb és organikusabb hangzású, mint az előző két lemez, főként annak köszönhetően, hogy az eddigi, főleg loopokból építkező ritmusvilágot „igazi” ütőhangszeres váltotta fel. Az Örökös zene – hasonlóan a korábbi lemezekhez – vokális és instrumentális darabokat egyaránt tartalmaz, a finoman csilingelő akusztikus gitár éppúgy része ennek a zenének, mint az egymásra épülő loopokból kibomló hangtájképek, a természetben felvett zajok vagy épp a ceglédi kanna.

 

Nehéz lenne meghatározni, milyen műfajba sorolható a Bajdázó zenéje. Nyilván erős hatás a magyar népzene, az amerikai pszichedelikus folk és az ambient. A zenekar tagjai – saját használatra – kitalálták a „börzsönyizene” kifejezést a zenéjükre, amely minden megfoghatatlansága ellenére talán a legpontosabban fejezi ki azt, hogy milyen is az a zene, amit a Bajdázó játszik. Ez a zene nem jött volna létre, ha nincs a Börzsöny, mint fő inspirációs forrás.

 

Az Örökös zenét január 25-én, szombaton este nyolckor mutatják be a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

2013 végére pedig megjelent az Örökös zene. Nagyot vállal a cím, de mit teljesít ebből a lemez és annak hat hosszú tétele? A Mese igazi felütés, lendületes kezdet, s persze a bejárandó út kívánalmáról szól („Verj vasat a sárkány fekete szívébe, önzésed az a dög, folyjon el a vére!”), a Bajdázóra jellemző hipnotikus repetitivitással. A Vándor / Óceán közel tízperces, bizarr keringő, vágyak sós vizéről, vijjogó madarakról, felgyújtott világról és felkelő napokról – nem lehet véletlen, hogy Jim Morrison beatköltészete és a Doors elborultabb pillanatai jutnak eszembe róla. A friss hóban való taposás ropogásának zajával induló A havazás mögött instrumentális etűd, ami tornyosuló ambient hangfüggönyeivel kristálytiszta téli tájak hangulatát idézi meg. Az Elszállt a madár mind szövegében, mind dallamában népi hatásokat mutat, majd – az ismét megidézett Doors és követőinek pszichedelikus-folkos hangkavalkádjában merül el. A Folyamisten újra instrumentális ambient darab, ezúttal vízcsobogás, evezés és harangszó hangjaival díszítve, mielőtt a vége zajban oldódna fel. Az Örökös zene címadó dala végül ütemesebb pszcihedelikus rockkal zárja a lemezt; szövegében talán a privát életből feljegyzett pillanatképekkel, az Adriától Budapest mocskos utcáin, levélszekrényeken és vonatokon át a szívben lévő illatokig, rétekig, no és az örökös zenéig.

Ahogy a Quartnak adott korábbi interjújukban, tartós érvényességgel mondták: „...amit mi el szeretnénk mondani, ahhoz inkább ez a fajta hömpölygés kell, ami elkezdődik egy dalból, aztán hömpölygéssé válik, aztán visszatér ahhoz az egyszerű dalformához, aztán újra hömpölygés lesz belőle...”; „bele vagyunk süllyedve az anyagi világba, ami valójában nem igaz, vagy máshogy igaz – pont ez a világ a varázslat”; és „a magyar zene az, ami a magyar szellemiségből táplálkozik. Ennyi.”

Az Örökös zene meghallgatható és megvásárolható a Bajdázó Bandcamp-oldalán.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.