„Játszottam lányokkal és fúvós hangszeren”

2016. július 19., kedd 15:00, frissítve: kedd 16:44

Játszott lányokkal és fúvós hangszeren – és annyi minden(ki)t nem szeretett még. Sok mindent megírt dalaiban a hétfőn elhunyt Somló Tamás, egyike az utolsó magyar polihisztoroknak.

Somló Tamás honlapját aktualizálták. Az igényes felületen korábban az LGT Nem adom fel! című slágere szólt, amelyet a művész különböző formációkban számtalanszor a közönség elég vitt. A tavalyi debreceni koncertfelvétel képei elé azonban kedd reggel felkerült négy plusz négy számjegy, közéjük pedig egy kötőjel. A Somló születését és halálát jelző évszámok.

A Somló azok közé a zenészek közé tartozott, akit mindig a buli, a sztorik, az asszonyok, a poénkodás, a mindig és mindenhol muzsikálás, illetve hát maga a színpadi jelenlét mozgatott. A mai világ hétköznapjaiban is parádésan elvolt – igen, vásárra vitte a bőrét nemrég a The Voice zsűritagjaként is, ahol általa tehetségesnek gondolt fiataloknak mondott legendaként néhány biztató szót –, ám játékossága nem csak egy boogie volt a zongorán. Néhány hónapja egy Batthyány téri virágárusnál találkoztam vele, és mindenképp magam elé akartam engedni a láthatóan rossz bőrben lévő hírességet, amit ő mosolygósan, poénkodva utasított vissza, és nagyon röviden szóba is elegyedtünk, pedig biztos nagyobb volt az ő gondja, mint egy fellépés előtti lábujjtörés…

Nem volt elég soha semmi

A hétfői-keddi naptól egy igen tehetséges magyar emberrel szegényebb a nemzet. Somló Tamás ráadásul polihisztor is volt, olyan, amilyenből túl sok ma nem rohangál az országban. Különben is, ma már arra a muzsikusra is fel szokás nézni, aki két-három hangszeren és a kottapapír mellett „ott van”, de ha basszusgitárral, fúvós hegedűvel, billentyűkkel vagy épp szaxofonnal a kezében még közeli barátságban van az artisták és a jogászok tudományával – 2004-ben végzett az ELTE-n –, az ember azért már csak felkapja a fejét, és tovább is megy annál, mint hogy a YouTube-on egy-két LGT-nótát végighallgasson.

Gyerekkorában a Práter utcai zenetagozatos iskolában kapott a kezébe először hegedűt – ötödikes korától Horváth Charlie osztálytársa volt –, majd szépen terjedt „át” az érdeklődése a többi hangszer felé. Kisvártatva azonban a zenei közeg sem volt neki elég, keze és tüdeje után az egész testére kiterjedő „foglalkozást” keresett magának, Heinemann Sándor cirkuszi karmester hatására profi artista lett, a Luxor csoport művészeként utazta körül a világot először – csoda-e, hogy mégsem ebben a rétegműfajban lett ismert? (Róla és Ferenczi György muzsikusfenoménról sem túlságosan ismert, hogy menő zenebohóc volt régebben.)

Somló, a laza
„Otthon a mellékhelyiségben cigizek, estefelé pedig kinn a folyosón. Napi öt-hét szálat. A cigiről nem lehet lemondani, ha zenész vagy. Különösen, ha van egy Horváth Károly nevű barátod… Még mindig nem váltam el az első feleségemtől, aki egy lengyel nő. Ő soha nem is akart, én mindig. Azt mondtam neki: szabaddá teszlek, mint a madár. Hiába. Akkor azt mondtam: valld be, hogy örökölni akarsz. Viheted a szaxofonjaimat! Azóta tanul játszani. Nem, egyszerűen azért nem váltunk el, mert ez rendkívül hosszú folyamat. Szakfordítóval a lengyel bíróságon, aztán mindent visszaküldenek, hogy mégsem jó…”
(Somló Tamás a Borsnak 2015 novemberében)

Hanem a Locomotiv GT jellegzetes hangú, trapézgatyás, pajeszos basszusgitárosaként, ahová Frenreisz Károly helyettesítésére került. Az LGT egyébként pályafutása ötödik együttese volt már 1973-tól gyakorlatilag mostanáig, előzőleg az Omegában is megmutatta magát. Azért gyakorlatilag, mert elméletben 1987-ben a zenekar megszűnt, Somló évekre Dániába távozott, ahonnan Demjén Ferenc baráti szavára jött haza. No de vissza a zenekar hőskorszakára (1973–1980): az LGT-ben megint nem volt neki elég az éneklés és a basszus, szájharmonikát ragadt, meg szaxofont, meg klarinétot… Dal született varsói „eltűnéséről”, ő vetette papírra az Álomarcú lányt, a már említett Boogie a zongoránt, az Annyi mindent nem szerettem méget, és a sor hosszan folytatható – talán nincs olyan korábban szerelmes magyar ember, aki ne botlott volna bele az Olyan szépek voltunk című Dés-dalba, amely szintén az ő előadásában lett sláger.

A gyomra feladta

Fájóan hosszan. E dalok szerzője és előadója pedig most már csak a felvételeken van köztünk. Tíz magyar és hét angol nyelvű zenei albumhoz adta magát a zenekarban, a kilencvenes évektől öt szólókorongja is kijött, idén nyárra is számos koncertje volt lekötve.

Korábbi daganatos betegségéből állítólag meggyógyult, és egyébként kendőzetlenül beszélt is róla, nem kevés öniróniával, de gyomorbetegsége az utóbbi hónapokban ledöntötte a lábáról. Részleteket a közeli hozzátartozók kérésére nem lehetett tudni, annyi volt nyilvános, hogy rettenetesen le van fogyva, és nincs műthető állapotban, otthon ápolják.

Sokan mondják, hogy 2016 eddig mennyi szomorúságot hozott a zenekedvelőknek. Somló Tamás most volt soron, eddig akadt egy kerék, tovább forog még.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.