Jim Jarmusch és a pillanat költészete

2017. március 3., péntek 16:55, frissítve: péntek 17:03

„Rózsák nyíltak az esőben. / Könyörögtem, hogy ne vágd le őket. / Elhervadnak úgy is, azt felelted.” William Carlos Williams verse, A Tett jól illeszkedik az imagizmus nagymesterének költészetébe. Szikár, de felfokozott képisége, egyszerű, mégis sokat rejtő megfogalmazásmódja a XX. század Puertó Ricó-i–amerikai alkotójának sajátja, amit többtucatnyi kötetben fejlesztett tökélyre.

Az 1963-ban, 79 éves korában elhunyt költőt magával ragadta a festészet is, így nem lepődhetünk meg, hogy verseiben is ezt a tehetségét kamatoztatta. Az élet apró rezdüléseinek precíz megfigyelője volt, olyan mindennapos részleteket vett észre, amik mellett járókelőként úgy siklunk el, hogy valójában hétköznapjaink részét képezik. Felhőként világító kopár bükkfa, a kórház hátsó szárnya, ahol semmi se nő vagy csak egyszerűen a hűtőszekrényből kievett szilva, aminek elfogyasztását már most bánom, hiszen valószínűleg reggelihez tetted el.

A költészet adaptálása a nagyvászonra

A mindennapok egyszerű gondjait, apró szépségeit láthatjuk éppúgy, mint Jim Jarmusch legújabb filmje, a Paterson esetében. (Kritikánk a filmről itt olvasható.) A William Carlos Williams életműve előtti tisztelgés egyértelmű, sőt, akár parafrázisról is beszélhetünk, a verseknek a nagyvászon nyelvére való átdolgozásáról. A csendes szemlélődés jellemzi az Adam Driver által játszott főhőst is, akit ugyanúgy Patersonnak hívnak, mint városát. Azt a várost, ahol Williams is élt és alkotott, s amelynek mindennapjai letörölhetetlenül ott hagyták nyomukat költészetén.

S épp ezt a filozófiát követi Jim Jarmusch filmje is, ami egy verselő buszsofőrt állít a középpontba. Patersont megihleti a gyufán látható hangszórószerű ábra éppúgy, ahogy inspirálja egy váratlan beszélgetés a költői vénával megáldott kislánnyal vagy akár szerelmének nagysága, nyugalma. Jarmuschtól nem meglepő mindez, már az Éjszaka a Földönben is a mindennapos kontaktusok, váratlan találkozások költészetét tárta elénk. S a New York-i iskola nagy híve ő, olyanok voltak nagy hatással rá, mint a szintén köznapi megfigyeléseire hagyatkozó Frank O’Hara vagy az idén 89 éves John Ashbery, akinek szabadabban áradó költészetétől a humor sem volt idegen.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A humor márpedig Jarmuscht és a Patersont is jellemzi, ha nem is tűnik fel első nézésre. Mikor a rosszarcú fiatalok figyelmeztetik a főhőst az utcán, hogy vigyázzon a kutyájára, mert az ilyeneket szeretik elvinni – de utána nem találkoznak többet: ennek megmosolyogtató valódiságát érdemes észrevenni. „Ma figyelmeztettek, hogy vigyázzak a kutyámra. / Megköszöntem nekik, de azért feszülten néztem utánuk. / Többet nem láttam őket” – írhatta volna Williams, vagy épp a szintén New York-i Ron Padgett, aki a Patersonban hallható verseket valójában jegyzi.

A pillanatnak szólnak

Vízre íródtak a szavak – írja Paterson, s a filmet látva győződhetünk meg ennek súlyos igazságáról. A pillanatnak szóló verseket a pillanat szüli, s létezésük épp olyan törékeny, mint a valóságé. Füzetünkbe jegyzeteljük életünket, s a tinta elmosódik, a lapok meggyűrődnek, szakadnak, létünk bármikor kikeveredhet a megnyugtató helyéről. Ezt érti meg Paterson, ahogy tudja Padgett vagy Williams is. Marad annak megértése, hogy létünk múló pillanat, csendes megfigyelés, váratlan találkozás a folyamatosan változó világ szépségével.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.