Karosi Júlia és a dzsesszbe oltott magyar népdalok

Kiss Eszter Veronika

Kiss Eszter Veronika

2014. május 31., szombat 10:27, frissítve: szombat 16:28

Szombat este nyolckor a Budapest Jazz Clubban tartja lemezbemutató koncertjét a Karosi Júlia Quartet. A fiatal dzsesszénekesnőt családi zenei örökségéről, valamint az idei tavaszi fesztiválon már nagy sikert aratott új lemezéről, a Hidden Rootsról kérdeztük.

− Édesanyja, Pászthy Júlia operaénekesi pályafutása mennyire határozta meg az éneklés iránti vonzalmát?
− Csak tudat alatt. Nem készültem énekesnek kislány koromban, soha nem is gondoltam volna, hogy itt kötök ki. Persze mindenképpen hatott rám a zene, különösen az éneklés, amely számomra a kezdetektől az élet természetes velejárója volt.

A japánok azonnal beleszerettek
2012 decemberében Karosi Júliának rögtön két lemeze is megjelent Japánban.

− Hosszú ideig tudatosan nem készült zenei pályára. Miért fordult később mégis ebbe az irányba?
− Bár tényleg nem készültem zenei pályára, de azért zenéltem, már kiskorom óta. A Kós Károly Általános Iskolába ének szakra jártam, hegedűt és zongorát tanultam, és a zongora olyan nagy szerepet kapott az életemben, hogy még felvételiztem is a konziba zongora szakra. Ezen a szinten a zenei pálya azért többször megfordult a fejemben, de valóban, amikor elkezdtem a középiskolát – ahol egyébként szintén ének szakra jártam –, úgy határoztam, hogy nem leszek zenész. A középiskolából az ELTE filozófia-esztétika szakára mentem, el is végeztem. A bölcsészkaron aztán olyan mértékű hiányérzet tört rám, hogy elkezdtem újra keresni az utamat vissza a zenéhez. Ez volt a fordulópont, azt hiszem, hogy ez már tényleg a saját utam volt, és így találtam meg a dzsesszt és az éneklést.

− Komolyzenei tanulmányokat magas szinten folytatott. A dzsessznek is volt előzménye?
− Nagyon szerettem a dzsesszt már gimnazistaként is, sokat jártunk a barátaimmal dzsesszklubokba, a Millenárisra vagy a Műcsarnokba dzsesszkoncertekre, és otthon is voltak dzsesszlemezeink. Második-harmadikos gimnazista lehettem, amikor az Angelica Leánykarral Amerikában léptünk fel, Chicagóban, ahol vettem két dzsesszlemezt. Ez a két album – egy Joshua Redman- és egy Diana Krall-lemez – nagyon meghatározó lett, pedig amikor megvettem, még nem is igazán ismertem ezt a két művészt, csak ők voltak elől a főpolcon. Hazajöttem, és vagy tízszer meghallgattam mind a kettőt, annyira a hatásuk alá kerültem.

− A zenekar számait zeneszerzőként is jegyzi. Honnan jött a motiváció a komponáláshoz?
Már tízéves koromban írogattam rövidebb számokat, szerettem improvizálni a zongoránál, úgyhogy a késztetés viszonylag korán bennem volt, de ahhoz, hogy ezek a komoly számok megszülessenek, s hogy az ötletet végig vigyem és felépítsem a számot az elejétől a végéig, kellettek a komolyzenei tanulmányok. Elsősorban a zongorás múltam segít ebben.

− Amikor először a komponálásba kezdett, kért segítséget?
− Teljesen egyedül vágtam bele. A saját zenéim kapcsán elég önfejű vagyok. Amíg nincs meg a végeredmény, addig nem szeretem, ha beleszólnak. Amikor kész a szám, akkor persze érdekel, ki mit gondol, és igyekszem minél előbb elpróbálni a zenekarral. Sokszor már maga a megszólalás is sokat segít.

− Az első lemezhez képest megváltozott a zenekar.
− Úgy éreztem, kicsit más irányba kell mennem zeneileg, úgyhogy egy új zongorista és egy új nagybőgős csatlakozott a zenekarhoz. Így most Tálas Áron zongorázik, Bögöthy Ádám nagybőgőzik, a férjem, Varga Bendegúz pedig dobol. A Hidden Roots felvételénél két vendégművésszel is dolgoztunk: Tobias Meinhart szaxofonossal, aki New Yorkból érkezett, és az egyik dalban Kovács Linda énekelt. Számomra nagyon fontos, hogy a zenekarban emberileg és zeneileg is egyaránt jól működjenek a dolgok, és úgy érzem, hogy most nagyon jó ez a csapat.

− Az új zenei irány pontosan mit takar?
− Az első lemezen is saját dalok szerepeltek, de az egy szövegcentrikusabb album volt, amelyre én írtam a szövegeket is. A Hidden Roots viszont alig tartalmaz szöveget, ez is egy fontos különbség. Az éneknek instrumentálisabb szerep jut, ezáltal kicsit modernebb, kísérletezőbb is a zene. Szintén fontos stilisztikai különbség, hogy a népdalok felé fordultam: népdalfeldolgozások is szerepelnek a lemezen és ez újdonság a korábbi repertoárhoz képest.

Fotó: Béres Attila

− A népdal hogyan került látókörbe?
− Nagyon izgatott, hogy az anyanyelvemen énekeljek. Ez tűnt a primer megoldásnak, hiszen a népdaloknál jó a prozódia, természetesen illeszkedik a szöveg a dallamhoz. A Hidden Roots, ahogy a címe is jelzi, a gyökerekről szól, ezért tematikailag is fontosnak tartottam a népdalok megjelenítését. Nagy kihívás a népdalfeldolgozás, mégis úgy gondolom, nem ez lesz a jövő fő iránya, sokkal inkább az érdekel, hogyan lehet olyan fúziót találni, amelyben megjelennek a népzenei gyökerek, de mégsem egy konkrét népdal formájában, hanem magasabb szinten.

− Tanít is. Mennyiben segíti ez az énekesi pályát?
− Negyedik éve tanítok alapfokon dzsesszt Pomázon. Szeretek tanítani, ugyanakkor fontosnak érzem azt, hogy megtaláljam az egyensúlyt a különböző területek között. Ha csak a tanításra helyezném a hangsúlyt, akkor az visszavetné az alkotói folyamatot.

− Mik a tervei a közeljövőre?
− Szeretnénk minél többet koncertezni az új anyaggal, ígéretek, tervek vannak is kilátásban. Nemrég nagy sikerrel játszottunk Németországban a Jazzahead fesztiválon Brémában, és személyesen is találkoztunk az amerikai kiadóval, sok külföldi meghívást kaptunk, de szeretnénk itthon is minél több helyre eljutni. Egy lemez mindig fontos mérföldkő, nekem az első album is az volt. Amikor elkészül az anyag, és elkezdjük élőben játszani, rengeteg tanulságot lehet belőle levonni, úgyhogy most ennek a folyamatnak a közepén vagyunk, így zenei szempontból is sokat gondolkodom azon, hogyan és merre tovább.

A szerkesztő ajánlja

Koncz Tamás

Méregdrága nyári elittábor a kormánytagok gyerekeinek

Kerényi Imre miniszterek trónörököseit várja a vörösberényi kolostorba, hogy ott körtáncot lejtsenek, és római stílusú hadi bemutatót tartsanak.

Vég Márton

Az Iraki Kurdisztánból származó negyvenéves Ismael jól érzi magát Magyarországon

A vámosszabadi befogadóállomáson élő férfi egy kicsit beszél magyarul, és nem akar továbbutazni Németország felé. Riport.

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.