Kenicsiró útján: végre ismét lesz nemzetközi karmesterverseny

A Magyar Televízió 1974-ben indult megmérettetése a minta

2016. június 3., péntek 11:25

Jövőre többfordulós karmesterversenyt rendez a magyar állam 160 millió forintos támogatásával a Filharmónia Magyarország. A kezdeményezést Kobajasi Kenicsiró is üdvözölte, aki az első ilyen Magyarországon rendezett versenyt egykor megnyerte (Medveczky Ádám előtt). Az első és a második fordulót 2017. október elején, a döntőt december közepén rendezik, utóbbinak a pécsi Kodály Központ ad otthont, és a versenyzőknek a Pannon Filharmonikus Zenekart kell dirigálniuk. A díjátadó gálakoncertet december 17-én tartják. A győztes húszezer, a második tízezer, a harmadik helyezett pedig ötezer eurót kap.

– Célunk az volt többek között, hogy kiemelkedő zenei eseményt hozzunk létre Pécsett, de az is, hogy bemutathassunk olyan nagyszerű magyar karmestereket, akik talán azért nem tudnak igazán nevet szerezni maguknak, mert az utóbbi időben egyfajta űr támadt ezen a téren. Értem ezalatt, hogy a nagy és sokat emlegetett karmestereink, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely, Kocsár Balázs vagy Hamar Zsolt mind egy-egy karmesterversennyel ismertették meg magukat szélesebb körben, manapság pedig azért nincsenek új arcok ezen a téren, mert hiába vannak tehetséges fiatalok, a nevüket nem teremtette meg olyan komoly verseny, mint ami például Kobajasi Kenicsirót is elindította a nemzetközi életben – fogalmazott lapunknak Szamosi Szabolcs.

A Filharmónia ügyvezető igazgatója arról is beszélt: további forrásokat keresnek, hogy élő televíziós közvetítés segítségével mindenkihez eljuthasson az esemény, amelyet hagyományteremtő szándékkal hívtak életre.

A Filharmónia két, világszinten jegyzett rangos fesztiválja is hamarosan kezdődik: a Fertőd-Eszterházán szervezett 32. Régi Zenei Napok e hónap végén, Bartók életművét és a kortárs zenét középpontba állító szombathelyi 32. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál pedig július második hetében várja az érdeklődőket. A két rangos programsorozatban közös, hogy világhírű művészek mesterkurzusai kísérik napközben az esti koncertek sorát.

A június 25-én kezdődő Régi Zenei Napokra három kontinens 11 országából érkeznek a kurzusok résztvevői, és kiemelkedő esemény, hogy Helmuth Rilling, a Stuttgarti Nemzetközi Bach-akadémia megalapítója Bach János-passiójának zenéjéből tart nemzetközi karmester-mesterkurzust a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar közreműködésével.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Szamosi Szabolcs hangsúlyozta: mindez azért is jelentős, mert ez lesz az első alkalom, amikor korhű hangszereken játszó együttes közreműködésével historikus karmesterkurzust tartanak Magyarországon, és az ifjú karmesterek ilyen együttessel gyakorolhatnak. A Bartók-szeminárium és -fesztivál különlegességét a Bartók 135 programsor adja, illetve a zeneszerző Két arckép című műve, amelyet 60 éve mutattak be először. Ennek okán a fesztivál középpontjában a nő áll, ez a tematika határozza meg a társművészetek kísérőprogramjait is, például a kortárs képzőművészeti tárlat alkotásainak ihlető forrása is a nő lesz.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.06.03.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.