Kerényi: Meggyilkolt embernek érzem magam

MN

2017. november 13., hétfő 21:53, frissítve: hétfő 22:25

A színházban „a lelkünkkel és a testünkkel dolgozunk”, így bárminek lehetne szexuális töltete – így védekezett az ATV-nek adott esti interjújában a több egykori beosztottja által szexuális zaklatással vádolt Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínháznak a botrány kirobbanása óta kirúgott rendezője. Kerényi a műsorban tagadta bűnösségét, a műsorvezető kérdésére, hogy erkölcsi értelemben követett-e el bűnt, Kerényi határozott nemmel válaszolt.

Szerinte egy zsarnoki színház nem lehetne az egyik legsikeresebb színház tizenhét éven át, nem adhatna jó fizetéseket, aki pedig azt mondja, hogy rettegésben élt, az nem vett részt a sikerekben.

Bevallotta, hogy volt, hogy egy vállfa feszítővasával ütötte egy táncosát, és volt, akinek ceruzát dugott a szájába. Előbbire állítása szerint azért volt szükség, mert a színész elkésett, a ceruzát pedig azért kellett szájba dugni, hogy így ösztönözze a színészt arra, hogy jobban ki tudja énekelni az R hangzókat.

Elismételte, hogy nagyon sajnálja, ha bárki úgy érzi, hogy ő megbántotta, de állította, hogy a felsorolt esetek legfeljebb apai feddések voltak, azokban semmi szexuális tartalom nem volt. Egyúttal tagadta, hogy bárkinek fogdosta volna a nemi szervét.

Arra a kérdésre, hogy a botrány kirobbanása után minek érzi magát, úgy válaszolt, „meggyilkolt embernek érzem magam”.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.