Koncerttel és új lemezekkel ünnepel Lajkó Félix

Grund

2014. december 3., szerda 16:36

Nemzetközi koncertmaratonnal, köztük egy jótékonysági fellépéssel, és két új lemezzel ünnepli 40. születésnapját Lajkó Félix.

A vajdasági hegedűs szülőföldjén, Szabadkán kezdi jubileumi turnéját december 19-én, majd Szeged, Budapest, Veszprém, Győr, Miskolc, Szombathely, Pécs, Kolozsvár, Bécs, Ljubljana, Berlin és más városok érintése után február 27-én és 28-án a Művészetek Palotájában zárja a koncertkörutat, ahol két nap alatt három koncertet ad olyan partnerekkel, mint Balázs János és az iráni Mohammad Reza Mortazavi, Palya Bea, Csizmadia Anna és Tintér Gabriella, valamint a Budafoki Dohnányi Zenekar – hangzott el a születésnapi programokat felvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

A kerek ünnephez igazítva Lajkó Félixnek két új lemeze is megjelent a Fonó Budai Zeneház gondozásában: a Jelszó/Password című korongon a hegedűs a fiatal zongoravirtuózzal, Balázs Jánossal improvizál, a Végtelen/Infinity című albumon pedig a Budafoki Dohnányi Zenekarral játsszák nótái szimfonikus átiratát Hollerung Gábor vezényletével.

Mint Lajkó Félix elmondta, nagyszerű érzés számára egy szimfonikus zenekarban ülni, és bár korábban is játszott már második hegedűt egy ilyen együttesben, egészen más élményt jelent szólistaként szerepelni.

„Egyébként szinte kizárólag komolyzenét hallgatok, és mélyen inspirál a zenének ez az ága. Különösen közel érzem magamhoz például Enescu hegedűjátékát” – mondta, hozzátéve, hogy reményei szerint dalai ebben a szimfonikus köntösben olyan emberekhez is eljuthatnak, akik eddig nem ismerték őket.

Arról is beszélt, hogy szinte egészségügyi szükséglet számára a koncertezés. „Ez a mostani maraton körülbelül olyan terhelést jelent, mint egy nyári szezon. De nagyon élvezem a sűrű programot, sőt azt vettem észre, hogy ha ritkábbak a koncertek, rosszabbul érzem magam” – jegyezte meg.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Balázs János szerint Lajkó Félixnek „erős klasszikus zenei vénája” van, közös lemezük mégsem szorítkozik a komolyzenére. Mint mondta, a világzene, a dzsessz és a klasszikus zene alapjai is fellelhetők az improvizatív anyagban, mindez pedig át van itatva kettejük egyéniségével. „Egyszerűen csak szép zenét akarunk játszani, amely érzelmeket vált ki az emberekből” – fogalmazott.

Megjegyezte: kezdetben legalább a tempót és a dinamikát megpróbálták rögzíteni az improvizáció előtt, végül azonban arra jutottak, hogy ezt sem beszélik meg előre. „Tulajdonképpen folyamatosan improvizálunk, ez a lemez csak a kezdet kezdete” – tette hozzá.

Lajkó Félix az improvizáció kapcsán elmondta, hogy gondolkodik egy csembaló-citera vagy zongora-citera lemez elkészítésén is.

Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgatója felidézte, milyen inspiráló volt számára a Lajkó Félixszel való közös munka. „Félix egy szabad ember, de pontosan tudja, hogy mik a szabadság korlátai. Idő kellett az egymásra hangolódáshoz, de végül nagyon jól sikerült” – mondta.

A maraton keretében kerül sor Lajkó Félix január 3-ai újévi szólókoncertjére is a Zeneakadémia nagytermében. Kovács Anita, a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatója elmondta, hogy a hegedűs az est teljes bevételét felajánlotta az alapítvány részére. „Ebből az összegből egy kétágyas betegszoba egyéves fenntartási költségét tudjuk fedezni” – mondta.

A koncertmaraton részleteiről Lajkó Félix honlapján és Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Forrás: MTI

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.