Közlekedési táblára kerültek A Mester és Margarita szereplői

WL

2012. június 22., péntek 08:53, frissítve: péntek 09:33

Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című művének szereplői – Woland, Korovjov és Behemót – szerepelnek azon a moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a regény első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban.

Egy közlekedési tiltótábláról van szó, amelyen vörössel húzták át a három alakot, a felirat pedig azt hangsúlyozza, hogy ne álljunk szóba ismeretlenekkel – olvasható a NEWSru orosz hírportálon.

A mesterséges tó, a „pátriárka tava” környékén játszódik a regény első fejezete, amelynek épp a Ne álljunk szóba ismeretlenekkel címet adta a szerző. A Patriarsije Prudi környékén bukkan fel két vazallusával először a magát hol feketemágusként, hol történészkonzultánsként bemutató Woland professzor, akinek személyében a Sátán érkezik a Bulgakov-korabeli, 1930-as évek Moszkvájába, és előre megjósolja a tó környékén sétálgató Berlioz lapszerkesztőnek, hogy még aznap este meghal, Iván Nyikolajevics „Hontalan” költőnek pedig hogy elmegyógyintézetbe kerül.

A moszkvai központi adminisztratív körzet prefektúrájának sajtószolgálata szerint nem távolítják el a táblát. „Senkit sem zavar, ráadásul minden arra járót emlékeztet Bulgakov halhatatlan regényére” – hangsúlyozták a prefektúra képviselői.

A Facebookon terjednek azok a felvételek, amelyek a táblaállítást örökítették meg. Az ötletgazdák szerint igazságot szerettek volna szolgáltatni az írónak, mivel a Patriarsije Prudi környékén eddig nem állítottak emléket Bulgakov regényének.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.