Lassan egyszerűbb lenne letelepedési kötvényt adni a Depeche Mode tagjainak

2018. február 3., szombat 19:16, frissítve: szombat 21:36

Péntek este újra megnyitotta a kapuit Papp László Sportarénában a Hotel Ultra. Egy év alatt a második telt házas buliját adta Budapesten a Depeche Mode, arról nem is beszélve, hogy június 26-án triplázásra készül a zenekar a Volton. Hogy egy „A” kategóriás csapat egy év leforgása alatt (várhatóan) 3 teltházas koncertet adjon hazánkban, példa nélküli. A magyar rajongók fanatizmusát ismerve, ki merem jelenteni, hogy itthon akár hetente is felléphetne a basildoni szintipoptrió, az összes koncertjükön, olyan ováció és szeretet fogadná őket, mint péntek este a Sportaréna színpadán.

Úgy látszik, a magyaroknak egyszerűen tényleg szükségük van a Depeche Mode-ra. Bár jó néhány turnéjuk elkerülte az országot, a hazai szervezők biztosra mehetnek a szupergroup kapcsán, mind a mai napig. A február 2-ai buli bejelentése után szinte percek alatt fogytak el a jegyek a mostani koncertre is, pedig tavaly a Groupama Arénában több mint 20 ezer rajongónak játszott a banda. A Global Spirit-turnéra keresztelt koncertsorozat a Mode tavaly márciusban megjelent lemezét, a Spiritet hivatott promótálni, s nem meglepő, hogy a nyitott stadionok után a kisebb arénákban folytatódott a téli show-körút.

A Depeche Mode egy igazán vérbeli arénazenekar, én, személy szerint sosem kedveltem a grandiózus stadionkoncertjeiket – ahol sokszor elveszett a hangulat. Biztosan emiatt is vártam, hogy újra láthassam a szintipop legnagyobbjait egy kisebb helyszínen, ráadásul újra hazai pályán.

A Sportaréna nyolc körülre teljesen megtelt. A bulit az EMA vezette fel, teljesen beborult performanszától a harcedzettebb electrofanok is hátrahőköltek. Jó eséllyel hallunk még a produkcióról. A közel félórás bemelegítő után, kicsit késve lépett a színpadra a Depeche Mode. A hatalmas kivetítő fényorgiában pompázva az intro kezdő dallamával vegyülve adta meg az alaphangulatot. Közben Peter Gordeno billentyűs rezzenéstelen arccal állt be a szintetizátorok mögé, míg Christian Eigner dobos folyton mosolyogva integetett ki a nagyérdeműnek, majd érkezett Andy Fletcher, Martin Gore és Dave Gahan is. A Spirit-lemez talán legjobb dala, a Going backwards in medias res adta meg azt az egyedi érzést, ami eltéveszthetetlenül az angol banda sajátja mindmáig.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Majd következtek az Ultra című lemez dalai, nem hiába utaltam az album címére korábban, hiszen a mostani koncert gerincét az 1997-es nagylemez dalai adták. Az It’s no good, a sejtelmes Barrel of a gun csörömpölését, és az arénaturnéra leporolt Useless hegemóniáját csak a Playing the Angelen található A Pain that i’m use to remix változata törte meg. Gore a dalok többségét látványos egyedi hangzású Gretsch gitárjain kísérte, melyek már hosszú ideje hozzátartoznak a színpadi megjelenéséhez. A csapat fő dalszerzőjeként pedig legalább annyira extravagáns hangszerparkot vonultat fel a koncertek alatt, mint amennyire tudatosan figyel fellépőruhái mindennapinak semmiképpen sem nevezhető dizájnjára.

Gore láthatóan nagyon koncentrált a bulira, Fletcher hozta a szokásos semmit, Gahan pedig egyszerűen felszántotta a színpadot. Heroinfüggősége, későbbi rákja és egyéb incidensei ellenére elpusztíthatatlanul hergeli a közönséget, ami egy közel 60 éves embertől nem kis teljesítmény – még kevésbé színes előzményekkel sem. Sajnos stadionturnéhoz képest a csapat nem nagyon piszkált bele a setlistbe, egy-két számot leszámítva azt hozták, amit májusban már láthattunk a Groupamában. A Precious, a legendás Violator world in my eyes a Spirit coover me-jében folytatódott, ami alatt jó páran ki is mentek a büfébe, pedig Anton Corbijn – a vizuális megjelenésért felelős fotós, rendező – remek klipet készített a dalhoz, s már a látvány miatt is érdemes volt végighallgatni a közepes tempójú dalt.

Gahan nemegyszer jött ki a színpad elé felállított kifutóra, hogy úgy buzdítsa a közönséget, amelyet egyszer az este folyamán a világ legjobbjának is nevezett. A Cover me egyébként az énekes dalszerzői munkásságának egyik gyöngyszeme, emiatt nem meglepő, mekkora átéléssel énekelte a számot. A sokak által várt, Gore által előadott akusztikus blokkban az Ultra insightja és Home-ja került. Személy szerint nagyon örültem a ’97-es Ultra dalainak, a korong a Depeche Mode már Alan Wilder nélkül készített lemezeinek magasan a legszínvonalasabb darabja. Sajnos a folyamatos producercserék és Gore diktatórikus dalszerzői hozzáállása miatt azóta elmaradt az átütő siker.

 
Martin Gore zeneszerző, gitáros a brit Depeche Mode együttes koncertjén a fővárosi Papp László Budapest Sportarénában 2018. február 2-án
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

Az Ultra óta eltelt időben készült albumokról nem túlzás azt mondani, hogy egy sémára készültek, egy-egy slágerrel megspékelve, és ez látszódik a koncertjeiken is. A Spiritről (szerencsére) most csak három dal került a repertoárba, az In your room után következő Where’s the revolutionnel le is tudták a kötelezőt. A fő műsorban játszották még az elmaradhatatlan ’83-as Everything countsot, a ’86-os Black celebration strippedjét, majd jött az Enjoy the silence és a Never let me down again, ami a kötelező karlengetéssel ért véget. A ráadásban volt még egy Martin Gore által előadott Strangelove, egy nagyon formabontó, sőt polgárpukkasztó klippel megspékelt Walking in my shoes is. A bulit pedig a Personal Jesus jó feszesen előadott változata zárta.

Összességében egy tisztes, hihetetlen jó hangulatú koncertet adott a zenekar, ami azt is előre vetíti, hogy érdemes lesz ellátogatni majd a Volt Fesztiválra is, hiszen azt csiripelik a madarak, hogy a nyári turné, már jóval átszabottabb dallistával éri el Sopront. Nem azt mondom, hogy mondjuk az utolsó egy évben nem láttam izgalmasabb fellépést, mint a Depeche Mode-é volt kétszer is hazánkban, de aki esetleg élőben nem látta még őket, vagy pusztán csak rajongó, annak természetesen kötelező lesz a Volton való részvétel is.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.