Magunkba tömni a Monarchiát - Magyar Nemzet

Magunkba tömni a Monarchiát

Sör, bor pálinka – fergeteges gasztro útikönyv a lengyel sztárújságíró tollából

2012. november 9., péntek 13:22, frissítve: péntek 14:26

Búskomorságra, nemzeti levertségre és a lélek szorulására tökéletes ellenszer Robert Maklowicz, a hazájában igazi celebnek számító lengyel gasztroújságíró könyve, a Café Museum. Járja be a fergeteges humorú és végtelen gyomorűrtartalmú szerzővel az egykori Monarchia országait és konyháit.

Ez a kedélyes lengyel olyan sok szépet mond rólunk és a közös káundká múltról, hogy hirtelen azt érezzük: Magyarország nemcsak bokréta az Úristen kalapján, hanem maga a trüffeltöltelék a világegyetem nagy pralinéjában. Arról nem is beszélve, hogy nehéz nem rokonszenvet érezni egy olyan idegen ajkú szerző iránt, aki nem csupán valamiféle vérszegény entellektüel sznobizmusával idézi Hamvas Bélát, ha a borról van szó, hanem szabályosan átsüt a szavain: a magyar borvallás kedélyes és szakavatott káplánjáról van szó.

Robert Maklowicz elsősorban gasztronómiával foglalkozó újságíróként ismert Lengyelországban, népszerűségét pedig nemcsak élvezetesen megírt útirajzainak, hanem – és mindenekelőtt – televíziós riportműsorainak köszönheti. Ugyanakkor eredeti szakmáját tekintve történész, aki alapos tárgyi tudással rendelkezik a térség huszadik századi történelméről. És bizony az ember ilyen historikusok kezéből szeretné felcsipegetni a tudás morzsáit.

Forrás: Európa Könyvkiadó

Szerzőnk ugyanis nemcsak elolvasta a régió történetének fontos szövegeit, hanem egyenesen átette és keresztül is itta magát a Monarchia múltján. Családja is egy igazi Monarchia-kaleidoszkóp: Maklowicz örmény, magyar, ukrán és osztrák felmenőkkel büszkélkedhet. Talán ez is lehet az oka, hogy honfitársai többségével szemben nem elégszik meg a lengyel államhatár nyújtotta haza érzésével, ő az egész egykori Monarchia területén otthon akar lenni. Ahogy írja vándorlásairól: „időnként olyan kirándulásra vállalkoztam, amelynek nem volt határozott célja, hacsak az nem, hogy más nyelveket halljak, másféle levest kanalazzak, másféle italt kóstoljak, másféle tájakat lássak. Hogy a tükörképemet más tükörben pillanthassam meg.”

Történészként tehát terepen szerezte és rendszerezte tudását, miközben a Pápán található Arany Griff Szállótól a bécsi Hawelka kávézón keresztül Szarajevó utcáinak kínálatáig mindent végigkóstolt, ami elé került, és mindent legurított a torkán, amit érdemes. Sok olyan mondatot idézhetnénk a könyvből, amit a közép-európai hedonisták baráti társasága zászlóra hímezhetne, de talán épp eléggé összefoglalja Maklowicz világlátását a következő mondat, amit az egészségmániás amerikaiak kövérsége és a kedélyesen habzsoló bécsiek ellentéte kapcsán ír le: „Az utóbbiak legalább méltóképpen szálltak szembe a diéta előírásaival, mert a gombócevéssel szerzett túlsúly védhető és megmagyarázható, miközben a turmixon és chipsen növelt háj csak megvetést érdemel.”

Maklowicz fergeteges kalandra hívja az olvasót, hol egy bécsi kuplerájba invitál minket, ahol morva prostituáltak merengenek a történelmi fordulatokon a barátságos szerb strici felügyelete alatt, hol az erdélyi szászok között kutatjuk a tökéletes pálinka forrását, hősünk alszik minden elképzelhető körülmény között, közben – a legtöbb kaland még a kilencvenes években esett meg vele – folyton zaklatják a gyanakvó osztrák rendőrök, az átcsempészni kívánt különféle nedűire szigorú vámosok csapnak le. Kivéve, amikor egyszer rögtönzött termékbemutatót tart az általa összegyűjtött alkoholkülönlegességekről az elképedt szerveknek, akik annyira meghatódnak, hogy útjára engedik gigászi italkészletével együtt.

Vérében van a Monarchia

Forrás: Európa Könyvkiadó


Eközben számtalan ételről, italról és gasztronómiatörténeti érdekességről esik szó – valójában a történelemről, hiszen egy-egy híres kávézó vagy nagy múltú kereskedőcsalád történetében ott lüktet az Osztrák–Magyar Monarchia egyszerre felvillanyozó és elégikusan szomorú históriája. Maklowicz áradó humorral mesél (köszönet a kiváló fordításért!), és nemcsak étkezni támad kedvünk sokszor a könyvet forgatva, hanem úrrá is lesz rajtunk az utazhatnék, s bejárni vágyjuk ezeket a vidékeket – Ausztriát, Szlovákiát, Erdélyt és hazánk tájait –, amiket egyébként kényelmes közelségük miatt valahogy legtöbbször nem vagyunk hajlandóak érdekesnek és egyedinek látni.

Már a könyv felütése magával ragad: „Pápa központját hajnal óta emberi tevékenység lármája verte fel. Egy kínai tornász ruganyosságával pattantam ki az ágyból, és rögvest kitártam a Fő térre néző ablakokat, mert nagyon vágytam a vakító magyar napfényre.” A magyar olvasó persze hálásan olvassa az ilyesféle sorokat, ahogy azt is, amikor Maklowicz a következő szavakkal emlékezik egy debreceni kiruccanásra: „A birsalmapálinka elgondolkodtató volt, a kitűnő somlói juhfark pedig felkeltette a reményt, hogy az emberiség hosszú, szép jövő előtt áll.”

Hogy Maklowicz nem csak a szavak szintjén kedveli hazánkat, azt mi sem példázza szebben, minthogy 2006 júliusában nem egészen egyhektárnyi földterület és a hozzá tartozó romos épületek tulajdonosa lett egy Balaton-felvidéki kis faluban. Mi más maradna hátra: meséljen maga a szerző, az olvasónak nincs más dolga, mint hátradőlni, és képzeletben végigenni Ferenc József egykori birodalmának minden még elérhető ízét.

(Robert Maklowicz: Café Museum. Európa Könyvkiadó, 2012. Robert Makłowiczcsal első magyarul megjelent Café Museum című könyvéről Lévai Balázs producer, televíziós újságíró beszélget. Időpont: 2012. november 14. (szerda), 19.00 . Helyszín: Centrál Kávéház, Budapest V., Károlyi Mihály u. 9.)

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.