Magyar fotós nyerte el a Zooms 2015 nagydíját

MNO

2015. szeptember 30., szerda 13:55, frissítve: csütörtök 06:50

A rangos franciaországi Zooms 2015 nagydíját Pörneczi Bálint fotográfus, lapunk egykori munkatársa nyerte. A hírről maga a fotós számolt be Facebookon közzétett posztjában, ezután kerestük meg telefonon. Párizsban értük el.

Pörneczi Bálint 2001 és 2005 között dolgozott a Magyar Nemzetnek, majd amellett, hogy az AFP hírügynökség 2006-tól alkalmazta, a Magyar Nemzet Magazin képszerkesztője volt négy évig. Aztán úgy döntött, kiköltözik Franciaországba. A migránsügy kapcsán egy hete oldalunkon is megjelent képeiből egy válogatás Röszkei figurák címmel, amelyeket a fotós röszkei riportútja során készített.

Magyar fotós, Pörneczi Bálint nyerte el a Zooms 2015 nagydíját
Pörneczi Bálint
Fotó: instagram.com/balintporneczi/

Lapunk Pörneczi életútját firtató kérdéseire a nyomtatott napilapok mulandóságáról azt mondta: „rossz úgy mindennap képeket készíteni, hogy az ember tudja, másnap a szemétben végzi a munkája”. A magyar fotográfus szakmai feltámadásának története akár még a jól bejáratott hollywoodi sémák nyomvonalán is felvázolható: alkalmi munkák közben ráébredt, hogy az egyre több zsebben ott lapuló okostelefonok alkalmasak lehetnek a művészi munkára. Ezzel útjára indult egy olyan portrésorozat, amely később a világ egyik legnépszerűbb képmegosztó oldala, az Instagram szerkesztőinek is szemet szúrt.

Oldala virtuális követőinek száma hihetetlenül gyors növekedést mutatott – jelenleg 154 ezren követik Instagramon –, és a Párizsi Magyar Intézetben Figurák címmel a télen nyílt önálló kiállítása, a portrésorozattal pedig most elnyerte a Zooms 2015 nagydíját is.

Pörneczi Bálintot Párizsban értük utol telefonon, elmondta, hogy Franciaország tíz fotós magazinjának szerkesztői ajánlottak egy-egy fotográfust a díjra, őt magát a legrégebbi ilyen francia lap, a Photo magazin főszerkesztője, Agnes Grégoire jelölte.

Grégoire választása azért volt különösen bátor, mert a Figurák esetében olyan sorozatról van szó, amely nem fényképezőgéppel készült, de számítása bejött, a díj történetében most először esett meg, hogy telefonnal dolgozó fotós nyerte a zsűri nagydíját. A zsűri elnöke egyébként Bruno Barbey, a világhírű Magnum Photos nemzetközi fotóügynökség tagja volt.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Pörneczi a díjjal pénzt nem nyert, de ahogy mesélte, rögtön két, húsz képből álló kiállítást is szerveznek neki: az egyiket Párizsban a Salon de la Photón, a másikat pedig Kiotóban, szintén egy fotó- és fotótechnikai vásáron. Ezeken az eseményeken a világ szinte összes nagy márkája és neve ott lesz.

  • 2001-2005 worked as a daily news photographer for Magyar Nemzet hungarian newspaper.
  • 2006-2011 freelance photograper for AFP in Hungary.
  • 2007-2011 worked as photographer and picture editor for Magyar Nemzet Magazin.
  • 2001-2005 worked as a daily news photographer for Magyar Nemzet hungarian newspaper.
  • 2006-2011 freelance photograper for AFP in Hungary.
  • 2007-2011 worked as photographer and picture editor for Magyar Nemzet Magazin.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.