Magyarok túl az óperencián, a Capa Központban

2014. december 13., szombat 14:27, frissítve: szombat 15:54

A határok elolvadása nemcsak azt jelenti, hogy New York sok magyar számára vált kiemelt munkavállalási célponttá, hanem azt is, hogy a kivándorolt magyarok egykor zártabb közösségei is a felbomlás felé haladnak. A Capa Központ Külhon című kiállítása ezt a kettőséget igyekszik megragadni a fotó elbeszélő erejével.
A kiállítás egyik legemblematikusabb fotóját Pályi Zsófia Kis Magyarország című sorozatának képei között találjuk. Kedves, idős hölgy nevet a tévéfilmekből jól ismert New York-i bérházak előtti lépcsősor korlátjára támaszkodva, kalocsai hímzéses felsőben. Zajlott és zajlik a metaforikusan sokszor „népek olvasztótégelyének” nevezett New York etnikai forgószínpadán a véget nem érő előadás. Ezekről a lépcsőkről mostanra tűnnek el a magyarok, a fiatalabb generációk már a kertvárosok felé törekednek, eltűnik az egykori Little Hungary a hentesüzleteivel és éttermeivel, és a Kossuth Street már spanyol szótól hangos. Pályi képein ennek a csendben elolvadó egykori kis Magyarországnak a megmaradt rekvizitumai tűnnek fel. A fogasra akasztott, a János vitéz hangulatát idéző piros huszáregyenruha magánya önmagában is sokat elmesél erről a megállíthatatlan széthullásról.

Persze a kinti magyarok lélekszáma folyamatos utánpótlást is nyer. Ahogy azt Bakonyi Zsuzsa Kül-kapcsolatok című sorozatának egyik szereplője mondja: a párkapcsolatok alakulása nagyban meghatározza az identitásunk alakulását is. Bakonyi olyan vegyes párokat fotózott, ahol az egyik fél vállaltan magyar identitású. A képek alá függesztett kis füzetecskékben pedig a párok vallanak is kapcsolatuk alakulásáról, az együtt élő identitások kiváltotta élményekről.

Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet


Az amerikai magyar közösség esetében hosszú évtizedeken át a cserkészet volt az a közösségformáló kohéziós erő, ami igyekezet megóvni, de legalábbis lassítani a diaszpóra eltűnését. Éppen ezért az amerikai cserkészethez képest sokkal inkább az etnikai hagyományőrzésre helyezték a hangsúlyt. Hirling Bálint fotóin egykori és mai magyar kiscserkészek portréit láthatjuk, a képek alatt pedig Bodnár Gábor 1970-es kiadású Cserkészkönyv II. című könyvéből vett idézetek olvashatók, amelyek betekintést engednek a közösségi identitásőrzés kissé ideologikus elképzelésébe.

Bartha Máté egy-egy ellesett pillanatnak ható portré mellé társít önvallomásokat, amelyekből kiderül: a kinti lét kevésbé szól a befogadó ország megismeréséről, inkább a magyarságunkhoz fűződő – nem egyszer elég szélsőséges – viszonyt helyezi még élesebb fénybe. Alpern Bernadett portrébeszélgetéseiben a kint befutott művészek vallanak. Az egész kiállítás az egyéni történet mozaikdarabjaiból kíván egy nagyobb képet kirajzolni, meglehetősen elfogulatlanul. Igaz, ezt is jelenti, hogy a fényképek sok esetben mintha inkább a szövegek illusztrációjaként nyernék el értelmüket.

(Külhon. Magyarok New Yorkban. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Budapest. Megtekinthető 2015. január 18-ig)

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.