Megjelent a Pink Floyd utolsó albuma

Grund

2014. november 10., hétfő 18:18

Minden bizonnyal a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma jelent meg hétfőn. Az 50. születésnapját jövőre ünneplő brit rockegyüttes The Endless River című anyaga az ezt megelőző lemezről, a húsz évvel ezelőtt kiadott The Division Bellről lemaradt felvételek gyűjteménye.

A zenekar az elmúlt húsz évben nem jelentetett meg anyagot, a billentyűs Richard Wright 2008-as halála pedig végleg eldöntötte az együttes sorsát. De David Gilmour gitáros és Nick Mason dobos még érzett a Pink Floydban egy fejezetet, amit mindenképpen meg akartak mutatni a világnak.

A The Endless River az 1993-as stúdiózás során feljátszott mintegy húszórás anyag terméke, a megírt, felskiccelt dalokat önti végleges formájába, emléket állítva Richard Wrightnak. Ezek voltak az utolsó pillanatok, amikor a három tag közösen zenélt.

Ahogy David Gilmour korábban elmondta, a kiadványhoz az együttes új részeket tett hozzá, másokat újra felvett, általában véve maximálisan kihasználták a stúdiótechnikát, „hogy egy igazi 21. századi Pink Floyd-album szülessen”.

Az album teljes egészében instrumentális, leszámítva a beharangozó dalt, a Louder Than Words című szerzeményt, amely a lemez záródarabja. Polly Samson írónő, Gilmour felesége írt rá szöveget, és természetesen a gitáros énekli el. A felvételhez készült videoklip az albumhoz hasonlóan hétfőn jelent meg.

A The Endless River már a megjelenés előtt rekordot döntött, hiszen az Amazon.com-on idén eddig ebből az albumból rendeltek előre a legtöbbet. A lemez alapváltozatán 18 szám hallható, a deluxe kiadáson még három felvétel szerepel. Az anyag egyik érdekessége a Talkin' Hawkin' című szám, amelyen a világhírű brit elméleti fizikus, Stephen Hawking elektronikus hangja is megszólal, egy 1994-ben elmondott beszédéből.

A Pink Floyd a lemezhez mellékelt füzetkében emléket állít Storm Thorgerson grafikusnak, számos Pink Floyd-lemezborító készítőjének, aki tavaly hunyt el. A The Endless River művészi munkája Thorgerson kollégája, Aubrey Powell nevéhez fűződik.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Az 1965-ben alakult Pink Floyd hosszú – ám szünetekkel tűzdelt – pályafutása során 250 millió albumot adott el és a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. Roger Waters 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért.

A Pink Floydot végül David Gilmour, Nick Mason és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Ők és Waters egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

Forrás: MTI

A szerkesztő ajánlja

Pethő Tibor

Jolika, az ÁVH keblein nevelkedett, gépírónőből lett belügyes nagyasszony

Császárné Lábass Jolán jelképpé nemesült. A képmutatás, a szembenézés kudarcának jelképévé.

Favero-Fürjész Judit Éva

80 éves Adriano Celentano, aki nem fél a politikától

„Ma mindenki fél a szavaktól, csak olyan dolgokat lehet mondani, amelyek senkit nem zavarnak” – vallja a népszerű olasz énekes-színész.

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kicsit kívülre kellett szorítani a színészt

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.