Megmentik a Soundcloud internetes zenemegosztót

balogh

2017. augusztus 13., vasárnap 19:00, frissítve: hétfő 09:14

Úgy néz ki, megmenekül a Soundcloud internetes zenelejátszó, miután 170 millió dolláros befektetéshez jut a platform – jelentette a BBC. A hírt a svéd alapítású, berlini székhelyű vállalat elnöke, Alexander Ljung is megerősítette, egyúttal blogbejegyzésében jelezte, ezzel párhuzamosan átalakítások lesznek a cég vezetésében, ő például távozik tisztségéből.

Az új vezető a Vimeo videómegosztótól jön, Kerry Trainor vezérigazgatói minőségben veszi át a Soundcloud irányítását. Ugyancsak a Vimeónál dolgozott korábban Mike Weissman is, aki pedig a napi operatív ügyekért felel majd.

Ahogy arról korábban lapunk is beszámolt, a 2008-ban elindított, világszerte sok, főleg kezdő zenész számára az egyik fő publikálási felületnek számító szolgáltatás igen nagy anyagi gondokkal küzd, jó ideje veszteséges. Július elején munkatársainak 40 százalékát, 173 főt bocsátottak el, és 50 napra, azaz szeptemberig maradt elég forrásuk a működéshez. Akkor számos előadó, köztük talán a legismertebb, Chance the Rapper jelezte, nem lenne jó veszni hagyni a Soundcloudot, meg kellene menteni, hogy tovább tudjon üzemelni.

Ljung egyébként amellett, hogy azt írta, az oldal anyagilag jó ideig rendben lesz, azt is leszögezte, a változással is ugyanaz az alulról építkező független megosztó lesz, mint eddig. Vagyis ezek szerint nem kerül egy nagy internetes multi alá sem a jelenleg 40 millió felhasználóval rendelkező oldal.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.14.

A szerkesztő ajánlja

Lukács Csaba

Sokkoló képek Venezuelából, a buszsofőrből lett baloldali vezér hazájából

A caracasi magyarok naponta küldik az ijesztőnél ijesztőbb híreket az árak és a dollárárfolyam alakulásáról.

Lakner Dávid

Kádárista prostituáltnak áll a híres magyar színésznő

A Testről és lélekről című film főszereplője, Borbély Alexandra szerint merni kell nagyot gondolni. Interjú.

Póla Gergely

Minden második Orbán Viktoré 2017 kifejezései közül

Szavazzon, hogy a döntőbe jutott tíz szó és szókapcsolat közül melyik legyen a 2017-es év kifejezése.

Vég Márton

Seszták Miklósék nem aprózzák el, a miniszter köréhez került az Erzsébet hotel

Elvesztette közvagyon jellegét az egymilliárdért megvásárolt nyíregyházi szálloda.