Mezey Katalin: Biciklin ülve nem lehet prózát írni - Magyar Nemzet

Mezey Katalin: Biciklin ülve nem lehet prózát írni

2014. március 19., szerda 13:41, frissítve: szerda 14:44

Mezey Katalint ma elsősorban költőként ismeri a közönség, új könyvében mégis novellákkal és egy kisregénnyel jelentkezett. Az Ismernek téged a Magyar Napló Kiadónál jelent meg. A szerző tavaly ünnepelte a 70. születésnapját, de ma is gyerekkorának és fiatalságának letűnt világa, a történelmi díszletváltások és a 20. századi sorsok foglalkoztatják leginkább. Szerinte a jelen sem érthető meg nélkülük. A Magyar Nemzetnek arról is beszélt, miért szakadt meg a prózaírói munkássága, mivel tölti az idejét a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának élén, és hogy látja a könyves világot a Széphalom Könyvműhely kiadóvezetőjeként.

Több mint tíz év után most újra elbeszéléskötettel jelentkezett, és nem versekkel, mint általában. Miért?
– A kétezres évek elején elkezdtem írni egy „százágú” regényt. Száz kis történetre gondoltam, amelyek regénnyé állnak össze. De a prózához nagyon sok idő kell. Nem lehet biciklin ülve megírni, ahogy néha a verseket. Szép terv volt, de nem sikerült átlépnem a saját határaimat. A száz ágból 2003-ra tizenegy készült el, ezek meg is jelentek A kidöntött kerítés című kötetben. Az új könyvben ezt a sort folytatom újabb elbeszélésekkel és egy kisregénnyel.

– A száz történet a saját élettörténetét adta volna ki, vagy társadalomképet, esetleg történelmi folyamatokat?
– Annak az „eltűnt időnek” a felidézése volt az ösztönzőm, amelyben felnőttem. Többször is összeomlottak körülöttünk a díszletek. Előbb a háború fordította ki magából a világot, majd az ötvenes évek, amelyek során családunk szinte mindent elvesztett. Aztán jött 1956, majd a hatvanas évek, amelyek már a saját fiatalságomat jelentik. 1989 megint új fordulat dátuma. Ezek a gyökeres változások inspirálták a képzeletemet. A novellákban igyekeztem rekonstruálni gyerekkorom világát – a negyvenes évek második felét –, ami számomra kedves volt, még akkor is, ha kegyetlen világ volt és hihetetlen gyorsan és maradéktalanul eltűnt. De mindvégig szerető családban éltem, és egy gyereknek ez a legfontosabb.

– A rendszerváltás előtt folyamatos volt a prózai munkássága, 1989 után viszont megszakadt. Mi történt?
– Elég nagy sokkot okozott, amikor Illés Endrének, a jeles írónak a halálát követően a Szépirodalmi Kiadó új igazgatója visszaadta megjelenés előtt álló novelláskötetemet. Idővel több nagy nevű íróval is találkoztam, akik a kiadótól ekkoriban szintén visszakapták kifizetett kéziratukat. Valamit segített, hogy tudtam, vannak sorstársaim. Írni azért írtam, bár sok minden félbe maradt és nem adtam ki sokáig semmit a kezemből. Eddig hét prózakötetem jelent meg. A  Levelek haza (1989), amelyet a Móra Könyvkiadó adott ki, két kiadásban jelent meg, 33 000 példányban fogyott el, és elnyerte az 1990. évi IBBY-díjat.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

– A történet száz ágából mennyi valósult meg az új kötetben?
– Talán a negyede. Kétrészes a most megjelent könyv. Az első részben megtalálhatók A kidöntött kerítésben megjelent elbeszélések és az azóta hozzá írtak is. Az ötvenes évekről szólnak további novellák, köztük több ’56-os: az Ég a város, A mosógép, a Három kísérlet, amelyekben a családom történeteit is feldolgoztam. A második rész, az Ismernek téged című kisregény már a hatvanas években játszódik, egy pályakezdés története. Más korosztályról szól, de a szereplők sorsában ott kavarognak a történelmi kataklizmák: a világháború, 1956 és az utána következő, szintén kegyetlen politikai korszak.

– Az ön pályája is a hatvanas években kezdődött. Az Ismernek téged önéletrajzi ihletésű történet?
– A főhős valóban annyi idős, mint amennyi én voltam a hatvanas években, és a sorsa is hasonló az enyémhez. De nem ő a legfontosabb a történetben. A kisregény egy munkahelyről és az ott összekerült emberekről szól. Mindenki tele van fájdalmas történetekkel, tragédiákkal. Olyan főszereplőt választottam, aki mögött nincsenek tragédiák. Fiatal és viszonylag rendezett családi környezetből érkezik. Ő a receptor, aki felveszi ezeket a hatásokat. Valójában az előttem járó generációkról akartam írni, akik egy vagy két háborút is megéltek, és rengeteg veszteséget, üldöztetést szenvedtek el. A főhős esetében ugyanakkor valamiféle kijózanodásnak lehetünk tanúi. Megérti, hogy bele akarják tagolni egy rendszerbe, amellyel kapcsolatban rengeteg aggálya támad. Nem tudja elfogadni az igazságtalanságát, embertelenségét és a munkahelyi, anyagi, politikai kiszolgáltatottságot. A történet végére tudatosul benne, hogy őt is be fogja darálni ez a világ, mert ez az elfogadásának a feltétele. Tehát afféle nevelődési kisregény az Ismernek téged.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

– Ezt történelmi koroktól független tanulságnak szánta, vagy a hatvanas évek mérlegének?
– Azt hiszem, minden fiatalság akkor veszti el első nagy lendületét, amikor ilyen szorítóba kerül. A meglévő világ alkatrészévé kellene válnia, miközben úgy érzi, hogy vele kezdődik minden. Pedig legfeljebb csak folytatódhat. Nem lehet nem tudomást venni arról, hogy a dolgok már korábban elkezdődtek. Kritikával kezelem a hősnőt, mert mindig kiadja magát, újra és újra belemegy ugyanazokba a csapdahelyzetekbe. Nem teszi mérlegre azt sem, hogy kinek mit mond. Naiv és meggondolatlan, ami érthető, hiszen egy „megkímélt”, huszonhárom-huszonöt éves emberről van szó. Azért megjelenik a kisregényben az is, hogy talán nem teljesen reménytelen a helyzet: az önvédelem elsajátítása, a kritikus alkalmazkodás az érés egy következő lépcsőfoka lehet. Ezeken a dolgokon én is átmentem. Én is az a típus vagyok, aki nehezen jut belátásra, így nem volt gond megformálnom a hősnőt. És egy adott pillanatban nekem is sikerült kiszállnom a bürokratikus hierarchiából. Inkább dolgoztam háromszor annyit a saját rögeszméimért, mint hogy betagozódjam a készbe, a nagyon kritikusan szemlélt rendszerbe. 1987-ben így jött létre az Írók Szakszervezete, majd 1990-ben a Széphalom Könyvműhely, így sikerült szabadulnom.

– Nem kísértette meg a gondolat, hogy egy rendszerváltás után játszódó regényt írjon?
– Írtam-írok kortárs környezetben játszódó novellákat is, de ezek még nem álltak össze egy nagyobb történetté. Legfőbb múzsám egyébként is az elmúlás. Azok a sorsok, életek, amelyek elmúltak, de nélkülük megérthetetlen a jelen. Az idősebb generációk ennek a letűnt kornak a neveltjei, gyermekeik pedig az ő neveltjeik. Az elmúlt húsz-huszonöt év valóban mintha egy rossz álomból való ébredés lenne, egy, a korábbitól mindenben különböző, de szintén sok tragédiát hordozó környezetben. Meg kell írni, de lehet, hogy erre már nem lesz elég időm.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

– Ír verseket?
– Az elmúlt évben összesen négy verset írtam. Nem nagyon volt eddig ilyen évem, de időhiánnyal küszködtem a prózakötet miatt és a könyvhétre még egy mesekönyvvel is el kell készülnöm. Azelőtt körbe tudtam dolgozni a nap huszonnégy óráját, de most már érzem, hogy pihennem is kell.

– Az írás és a kiadóvezetés mellett a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatát vezeti. Mi zajlik itt?
– Az akadémikusok életművének dokumentálása, szakmai feldolgozása, monográfiák, bibliográfiák, portréfilmek készítése. Ezt a dokumentációs osztály szervezi. A tagozatok, így az irodalmi tagozat is az első évét zárta nemrég. Irodalmi esteket, konferenciákat rendeztünk, bekapcsolódtunk Európa 2013-as kulturális fővárosának, Kassának a programjaiba, ellátogattunk Csíkszeredába, a Székelyföld Szerkesztőséghez, előadóestet tartottunk Zentán. Igyekszünk segíteni az akadémikus alkotók és alkotásaik jelenlétét a kortárs irodalmi életben és a szakmai köztudatban. Olyan jelentős életművekét, amelyek ma mintha nem tartoznának az úgynevezett irodalmi fősodorba, noha értékük szerint ott a helyük. Mint Ágh Istváné, Kiss Annáé, Kiss Benedeké. De említhetem elhunyt tagjaink közül Határ Győző, Marsall László munkásságát is, vagy Lázár Ervin felnőtteknek írt elbeszéléseit, regényeit. Ez a tevékenység hosszú távon olyan irodalompolitika felé mutat, amely törődik mindazzal az értékkel, ami a hazai művészeti életben megszületik. Nyilván anélkül, hogy meg akarná mondani, hogy mi szülessék meg. Ilyen értelemben az elmúlt húsz-huszonöt évben nem volt gazdája a kortárs művészeteknek és szellemi életünk túlságosan „importorientált” lett. Ez abból is látszik, hogy sokszor fordítva működik itthon a recepció: akkor figyelnek fel egyes alkotókra, művekre, amikor azok külföldön visszhangot váltanak ki – elég, ha Márai Sándorra vagy Bánffy Miklósra utalok. A saját értékeinkre nem vagyunk elég kíváncsiak. Pedig nem csak befogadói, de más nemzeti irodalmakhoz hasonlóan, szerencsés esetben formálói is lehetünk a világirodalmi folyamatoknak.

– Kiadója, a Széphalom Könyvműhely a külföldi irodalomból elsősorban skandináv szerzők műveit adja ki. Törekszenek arra, hogy őket sem a mainstreamből válogassák?
– Azok a szerzők, akiknek a műveit a Széphalom Könyvműhely megjelenteti, valóban nem tartoznak az itthon mainstreamnek vélt irányzatokhoz. De a maguk irodalmában nagy névnek számítanak, elég ha a Nobel-díjas Tranströmerre vagy Göran Tunströmre utalok. Mostanában megjelentetett két regényünk, A 6-os számú fülke és a Jég szerzői, Rosa Liksom és a svéd–finn Ulla-Lena Lundberg  is megkapták a legmagasabb finn irodalmi elismerést. Meghívtuk őket a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra is. A finn közönség magára ismert ezekben a művekben és az irodalomkritika is megbecsüli őket. Az északi országokban ebből a szempontból is folyamatos volt a fejlődés. Nálunk 1989-ben szerencsére megszűnt a szocialista kulturális politika, de sokáig nem lépett a helyébe értékközpontú magyar kulturális stratégia, olyan, amely megbecsüli és hozzáértőn menedzseli a hazai termést. Bár a jó szándék időnként fel-feltűnt.

– Negyedszázadon át vezette a Széphalom Könyvműhelyt. A kiadó profiljába ma is belefér szintbe bármi, amit értékesnek tart. Sosem törekedett arra, hogy határozottabb koncepció szerint dolgozzanak?
– Kiadóvezetőként semmi után sem szaladtam, mert túl sok minden megtalált magától. Arra már nem maradt energiám, hogy igyekezzek a teljes képet reprezentálni. De szerintem az egymás mellett működő, kis szellemi műhelyek együtt kiadják azt a bizonyos teljes képet. Nem hiszek abban, hogy egy nagy, nemzeti könyvkiadó jobb lenne, vagy egyetlen nagy, külföldi irodalommal foglalkozó kiadó. A könyvkiadás egyébként olyan, mint a mókuskerék. Nem lehet benne a futást abbahagyni. Nemcsak irodalmi, hanem gazdasági szempontok miatt sem. Folyamatban lévő ügyek szakadnának meg, adósság keletkeznék. Ezt csak átadni lehet, és most már nagyon komolyan készülök is erre.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.