Milliárdokat vonnak el az Iparművészetitől, kiszámíthatatlan, mikor nyit újra

2018. április 4., szerda 13:25, frissítve: szerda 13:32

Nagypénteken érkezett a hír, hogy a kormány közel 10 milliárd forintot von el az Iparművészeti Múzeum (IMM) felújítására szánt keretből. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a Miniszterelnökség részesedésfelvásárlásra csoportosított át összesen 30 milliárd forintot, amelynek harmadát a tavaly ősz óta rekonstrukció miatt zárva tartó múzeumtól irányítottak át.

A lépés elsőre drasztikusnak tűnhet, ám a 2018-ra előirányzott támogatási összeg elvonása valójában nem befolyásolja a felújítási munkákat, hiszen azok biztosan nem kezdődnek el idén. Az átcsoportosítás egyértelműen jelzi, a csúszással a kormány és az intézmény vezetősége is tisztában van. Most már csak az a kérdés, hogy vajon a már az előkészületi fázisban feje tetejére állt beruházás elkészülhet-e a következő választásokig.

Az elmúlt hetekben több cikkben igyekeztünk feltárni az IMM működését a gyanús közbeszerzésektől a szürke zónában mozgó háttéremberekig.

Mint megírtuk, az épület felújítása miatt a gyűjteménynek nincs maradása az Üllői úton, ám a szállításra tavaly tavasszal kiírt közbeszerzési tendernek hosszas huzavona (és egy 5 millió forintos hatósági büntetés) után csak év végén lett eredménye, vagyis

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

már a rajtnál több mint féléves csúszásba került a múzeum.

De a gondok jóval korábban kezdődtek. A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte szecessziós épület felújításának befejezését eredetileg 2018-ra ígérték. A 2016-os kormányhatározat már egy évet rárakott a munkálatokra, és 2019-re várta a projekt lezárását. Cselovszki Zoltán megbízott főigazgató lapunknak nem sokkal később azonban már arról beszélt, irreális volt az elképzelés, 2020 előtt biztosan nem lehet befejezni a rekonstrukciót.

Egy év sem telt el, és visszavonták a korábbi kormányhatározatban szereplő határidőt, az új dátum 2021 lett.

A tavaly augusztusban született határozat ráadásul felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az emberi erőforrások miniszterével együttműködve 2018. szeptember 30-ig készítsen jelentést a beruházás előrehaladásáról.

Az eddigi tempót, a folyamatos csúszásokat figyelembe véve ez nem jelent sok jót az IMM számára. Annál is inkább, hiszen a határozat rendelkezik a korábban megítélt 25 milliárd forintos felújítási támogatás felülvizsgálatáról is.

A múlt pénteken bejelentett elvonás üzenete eltéveszthetetlen:

a rekonstrukció leghamarabb jövőre kezdődhet el, ha elkezdődik egyáltalán.

Ennek fényében különösen kellemetlen, hogy a múzeum tavaly szeptember óta zárva tart, és már meg is kezdték a gyűjtemény elszállítását. A szállító céggel kötött szerződés értelmében ugyanis az IMM súlyos összegeket fizet ki a műtárgyak raktározásáért, a csúszások miatt csak ez a számla akár milliárdosra is hízhat.

Ami azonban még ennél is rosszabb hír, hogy az eddigi tendencia alapján aligha várhatjuk, hogy az épület 2022 előtt elkészül, és mivel a befejezéstől számított egy év a visszaköltözés, leghamarabb öt év múlva veheti birtokba a múzeumot a közönség. És a lényegi munkák még el sem kezdődtek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.04.05.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.