Bakancs helyett matyóhímzéses dizájnbőrdzseki

2018. március 12., hétfő 07:15, frissítve: hétfő 13:56

Kétéves voltam 1980-ban, amikor megjelent az Edda Művek első nagylemeze, amit a klasszikus bakancsos felállással még kettő követett. A legendás korszak sajnos 1983-ban véget ért, de mégis valami olyat hagyott maga után, ami a mai napig szinte egyedülálló a hazai rocktörténelemben. Fiatalok tízezreinek életét és gondolkodásmódját határozta meg akkor az a zenekar. Bár még kisgyerek voltam, én sem kerülhettem ki azokat a dalokat, amiket anno legfőképp Slamovits István szerzett. Az Elhagyom a várost, a Kék sugár, a Néma völgy, a Hűtlen, a Keselyű, az Álmodtam egy világot és társai úgy égtek bele az akkori szocialista Magyarország több generációjának kollektív tudatába, ahogy addig talán semmi. (A Piramis-rajongóktól ezúton kérek elnézést.)

Bevallom, emiatt sincs könnyű dolgom, ha Edda-koncertről kell írnom, hiszen a zenekar 1985-ös újjáalakulása óta mind zeneileg, mind mondanivalójában erősen megváltozott. A már említett Slamo-érából átmentett világszínvonalú dalok után jöttek a teljesen a glam rock hatása alatt született rádióslágerek, romantikus balladák, majd a táltosok és a magyar nemzetsors, illetve nemzetkarakterológia legendáriumát feldolgozni akaró művek. Tehát az Edda 44 évét bemutatni a felsorolt nagy korszakai miatt szinte képtelenség, de azért egy életműkoncerten keresztül, amit szombat este adott a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában, talán nem lehetetlen.

Egyébként a nagykoncert apropóját a banda 33. nagylemezének, a Dalok a testnek, dalok a léleknek megjelenése adta.

Ahogy a hírekből hallani lehetett, a NER mellett teljes vállszélességgel kiálló Pataky a koncert megszervezésére komoly különtámogatást kapott Balog Zoltán minisztériumától, ennek tükrében egy igazán érdekes este elé nézhettem, s bevallom, nem is kellett csalódnom, de ne rohanjunk még ennyire előre…

A bulit szokás szerint Pataky Attila fiának a zenekara nyitotta, majd jött Ravel Bolerója, utána pedig a TV2-s Pachmann Péter következett, aki egy személyes történettel konferálta fel az Eddát, vagyis Alapi István gitárost, Hetényi Zoltán dobost, Kicska László bőgőst, Gömöry Zsolt billentyűst és Pataky Attilát. A kezdő dal, némi áthallással a választási kampánydalnak is kiváló Győzni fogunk, a 10. lemez címadó dala volt volt. Annyi már a koncert elején kiderült, hogy a hangosítással és a látvánnyal nem lesz gond: a csapat nagyon hangosan játszott, mégis végig artikulált maradt. A hatalmas kivetítő pedig, főleg a hazai színvonalat nézve, igazán impozáns látványt nyújtott. Az új Edda korai szakaszában és a már azután íródott Változó idők, Szaga van és Győzni fogunk című lemezek egy-egy dala után jött az akkor már Kun Péterrel felálló csapat egyik szerzeménye, a Büszke sas, amelyben már feltűntek a vonósok is. A szimfonikus zenekar jelenlétét nem tudom mire visszavezetni, hangzásban nem igazán tettek hozzá a produkcióhoz, csak remélni tudom, hogy nem egy újabb tao-trükk miatt voltak ott. Ellenben a már nem a bakancsos felállásban írt dalok verze, refrén, verze, szóló tematikájához rengeteget tett hozzá Alapi István, aki hatalmas alázattal és tudással játszotta a nem őáltala szerzett dalokat is, megőrizve azok szólódallamait és hangzásvilágát. Ez véleményem szerint komoly emberi és zenészi gesztus is egyben. Le a kalappal Steve előtt, öröm volt őt a színpadon látni zenélni.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A tematikusan felépített koncert vasgyári szekciójában elhangzott dalokat az Edda első lemezén megjelent Fémszívű fiú indította, amit a telt házas aréna főleg 30-as, 40-es, 50-esekből álló közönsége kitörő örömmel fogadott. Ezt a Vágyom haza, majd egy újabb bakancsos szerzemény, a maga korában ki nem adhatott Engedjetek saját utamon követett, amit nyilván a zenekar múltjára tett utalásokkal próbált Pataky az időben elhelyezni. A húzós rockdal Alapi remek játékával vált emlékezetessé.

Érdekes színfoltja volt még az estének, amikor a Led Zeppelin Kashmir című rockhimnuszának átdolgozása, az Ott leszünk előadása olyannyira elragadtatta a frontembert, hogy nem lepődtem volna meg, ha azonnal megidézi magát Pintér Tibort lóháton, hogy együtt lovagoljanak vissza az időben egészen az Etelközig, de legalább a Zámbó Jimmy-féle Dáridóig. Majd jöttek az új lemez dalai, amiket feliratozva énekelhetett a nagyérdemű, már ha volt kedve és nem ment ki alattuk sörért, borért, esetleg kumiszért. Az új lemezre íródott szerzemények leginkább egy nemzeti érzetű amatőr rockopera minőségét nyújtották, a szövegeiket olvasva azt hittem, hogy ott a helyszínen ad hoc alapon íratják ki a feliratozókkal. Furcsa, hogy mondjuk az Edda 1986-os hatodik lemezének remek dalszövegei után hogy silányodhatott egy szövegírói tehetség idáig. És hogy egy 33 lemezes életmű után miért kínozzák a koncertre látogatókat szisztematikusan az új dalokkal?

A jól leültetett buli közepe felé aztán, a sokadik „drága véreim” után, végre jött egy történelmi pillanat. Az Örökség című dal előadása alatt megjelent maga Roby Lakatos is a színpadon, akit, ha jól sejtem, maga Balog Zoltán varrhatott a zenekar nyakába, mondjuk, szerencséjükre, hiszen kaphatták volna Mága Zoltánt is. Számomra érthetetlen, hogy mit keresett a kiváló Roby Lakatos azon a színpadon, ahol egy rockzenekar az életművét kívánja bemutatni, oké, azt megértem, hogy nem a jogdíjakból kihagyott volt tagokat akarták mutogatni, de miért Roby Lakatos? Aki egyébként Alapival egy jópofa szólópárbajt vágott le, megcsillantva valódi tehetségét. A közönség olyannyira nem értette egyébként, amit lát, hogy Lakatost körülbelül akkora ovációval fogadták, mint Randy Watsont, az afro-amerikai énekest az Amerikába jöttem című filmben. Rejtély, miért vállalhatta el ezt a fellépést a világhírű jazz-zenész (Mándoky biztosan jobb választás lett volna.) Ahogy az is, hogy Mogyoró Kornél szerepeltetése kinek az ötlete lehetett. Roby Lakatos után ugyanis ő lépett a színpadra, és rögtönzött kongapiruettjével latinos ritmusokat csempészett a kivetítőn látható Feszty-körkép harcosainak a lába elé. Történelmi tanulmányaimból valószínűleg kimaradt, hogy a kalandozó magyarok eljutottak egészen Kubáig vagy Brazíliáig… A koncert ezen pontján éreztem úgy magam, hogy most én „álmodtam egy világost” magamnak, és inkább kimentem a büfébe egy sörért. Ahol egyébként a párbeszédeket hallgatva körülbelül mindenki a régi nagy slágerek után ácsingózott.

Hát, akik a régi Edda-slágerekre számítottak szombat este, azoknak csalódniuk kellett. A monstre koncert gerincét a ’90 után íródott szerzemények adták, persze nem maradt el egy-két a Van Halen Jumpjának mintájára íródott eposz sem az első etapban, elhangzott még a Gyere őrült, a Mi vagyunk a rock és egy remek Slamo-dal, az Ó azok az éjszakák is, amit Hetényi kissé furán szétdobolt, illetve Gömöry a dalba nem illő szintifutamokkal bolondított meg. A zenekarra egyébként egész este az atompontos jelzőt lehetett csak ráaggatni, tényleg mindenki a tudása legjavát hozta, Patakytól sem lehet elvitatni a hangját, mai napig remekül énekel, fia egyébként több dalban végigkísérte, ezt mondjuk már Stingnél is láthattuk, nagyobb riadalmat ott sem keltett az ötlet.

Furcsállottam, hogy a ráadásban a Szellemvilág után a Kör és a Velem kiáltsatok mellett a Kölyköd voltam hangzott el az ősidőkből, az egykori miskolci migránshimnusz, az Elhagyom a várost, gondolom, nem véletlenül nem került a repertoárba, ahogyan a valaha írt legnagyobb Edda-dal, a Hűtlen sem. Pataky egyébként a koncert végén még beszélt a határt védő kerítésről, ekkor egyébként sokszor pillantottam fel az aréna VIP-szekciója felé, hátha felismerek egy-két fontos kormányközeli arcot a félhomályban, de sajnos róluk lemaradtam.

Azt sajnálom, hogy a beszámoló elején emlegetett bakancsos legendából mára egy, a mondanivalójában valamiféle ezokatyvasszá silányított csapat maradt az Edda, de azt elvitatni nem lehet, hogy Pataky üzleti érzéke még ma is zseniális. A régi Edda-slágerek és a Patakyt körbevevő kiváló zenészek még ma is felteszik az Eddát az aréna színpadára. Ha már ez így is van, a zenekar múltjához méltó dallista megoldás lehetne a fanyalgó egykori Edda-rajongók meggyőzésére is.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.