Nyekenyóka kántálás, Big Ben-dob és motorosfűrész-gitár

Vass Norbert

Vass Norbert

2017. október 31., kedd 11:36, frissítve: szerda 10:48

1977 táján Anglia frusztrált hely lehetett. A férfiak a föld alatt dolgoztak vagy hatalmas darukat kezeltek, a kölykök pedig vámpírokra vadásztak a viktoriánus kripták környékén. (Higgyék el, tényleg.) A sztrádákon vadiúj Ford Fiesták futottak, de nem szívesen hagyták őket az utcán, a nagyvárosokban ugyanis az IRA robbantgatott. A nőket egy yorkshire-i sorozatgyilkos tartotta rettegésben és bár egyre több angol háztartást szereltek fel addigra színestévével, a II. Erzsébet ezüstjubileumát ünneplő szigetország mégis meglehetősen szürke helynek látszott. Az egykor a világ negyedét uraló Brit Birodalom elveszítette az önbizalmát. A királynő legifjabb alattvalói pubokban vedeltek, a focimeccsek lefújását követően bandákba verődve verték egymást péppé, vagy tweedzakót öltöttek a garbójuk fölé és túlontúl kifinomult zenét hallgattak. Apokaliptikus idők jártak, a végítélet márpedig nem tesz jót a motivációnak.

Az sem kis dolog tehát, hogy az 1977. október 28-án megjelent Never Mind the Bollocks, Here’s the Sex Pistols című nagylemez kirángatta az apátiából a prüdériában régtől fogva élen járó briteket. Az igazi rock and roll svindli viszont abban állt, hogy bár John Lydon és társai látszólag nagy ívben tettek a többszáz éves brit tradícióra, valójában csak azért jártak el így, hogy egy rövid időre ők váljanak az angol kultúra gravitációs pontjává. Sikerült nekik.

A Pistols történetfilozófiai alapvetése az volt, hogy mindenki mehet a búsba. És mert következetesek voltak, egymást sem csípték túlzottan. Azért adtak el számolatlanul sok lemezt, mert az emberek, akik olvastak arról, hogy az együttes tagjai micsoda tökkelütöttek, látták a fotóikat és a botrányos tv-szerepléseiket is, egyszerűen nem hitték el, hogy ez tényleg megtörténhet. Kíváncsiak lettek. Képzeljék el a pillanatot, amikor Erzsébet királynő egy tapintatos komornyikja megköszörüli a torkát, aztán glaszékesztyűben fölteszi a God Save the Queen-t. (vö. Erdős Péternek odaadja a róla szóló CPg-dalt egy BM-tiszt) Pardon? – kérdezhette bátortalanul az uralkodó.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

A Bollocks egy feketén gőzölgő ötórai earl grey a Buckingham palota előtti járdán. Zavarbaejtő. Ezek az alig húszéves srácok a tinédzserek legsötétebb tudatalattiját szabadították Nagy-Britanniára. A Bollocks a pubertáskor The Wallja. Izgága, kérlelhetetlen, félelmetes és kiismerhetetlen. Paul Cook pontosan üt, mint a Big Ben, Steve Jones gitárja úgy szól, mint egy motorosfűrész, amiből kifogyni készül a benzin, a basszus (aminek a javát ugyancsak Jones játszotta föl) hideg, mint a szikláknak ütődő tengervíz Dovernál, Lydon kamaszos-kretén, nyekenyóka kántálása pedig olyan, mintha az elé tett spenótos halra fintorogna. Pedig csak a világgal és saját magával volt baja. És ez utóbbiból merítkezve sikerült az előbbit megváltoztatnia.

 

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.31.

A szerkesztő ajánlja

Hutter Marianna

Az első Orbán-kormány jelölte Zaid Naffát a tiszteletbeli konzuli posztra

A jordán üzletember már abban az időszakban is elbukott a magyar állampolgársághoz szükséges nemzetbiztonsági átvilágításon.