Nyugdíjazását kérte az operettszínház visszaélésekkel vádolt művészeti vezetője

MN

2017. november 5., vasárnap 16:18, frissítve: vasárnap 17:16

„Visszautasítom mindazon állításokat, pletykákat, híreszteléseket, melyek az elmúlt napokban engem értek és imádott társulatom mindennapjait, működését mérgezték és mérgezik. Hogy a nyugodt munkát biztosítsam, döntésem az, hogy a mai nappal munkáltatómtól felmentésemet kértem a Budapesti Operettszínház művészeti vezetői tevékenysége alól, továbbá nyugdíjazásomat kezdeményeztem. Szentpétervári bemutatómat követően minden erőmmel azon leszek, hogy tisztázzam magam” – írta Kerényi Miklós Gábor az Indexnek. Az operettszínház egykori igazgatóját a portál arra kérte, hogy reagáljon az őt zaklatással, visszaélésekkel vádoló, azóta már eltávolított újságcikkekre és a közösségi médiában terjedő állításokra.

A Budapesti Operettszínház pedig közleményben tudatta, hogy ki fogják vizsgálni az összes felmerült ügyet, noha nincs tudomásuk egyetlen ilyen ügyről sem. „A Budapesti Operettszínház Igazgatósága ezúton kinyilvánítja, hogy a leghatározottabban elítéli a szexuális zaklatás minden formáját, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek hatalommal való visszaéléssel együtt valósulnak meg. Egyben kijelenti, hogy elkötelezett a zaklatási ügyek felderítésében, a zaklatást elszenvedett áldozatok minden lehetséges eszközzel történő megsegítésében, továbbá kéri, hogy az érintettek az igazság törvényes keretek között történő tisztázása végett a megfelelő jogi lépéseket is tegyék meg. Egyben tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a Budapesti Operettszínház Igazgatósága október 30-án rendkívüli igazgatósági értekezletet tartott, melynek keretében a színház volt és jelenlegi vezetői rögzítették, hogy nincsen tudomásuk olyan eseményről, történésről, bejelentésről, mely a Budapesti Operettszínház működéséhez köthetően zaklatással kapcsolatos” – közölték.

Kitértek arra is, hogy az értekezlet konkrét lépésekről is döntött, melyek következményeként a színház felvette a kapcsolatot az Előadóművészi Jogvédő Irodával, és ehhez kapcsolódóan rendkívüli társulati ülésen tájékoztatta a társulatot az esetleges zaklatásokkal kapcsolatos bejelentési lehetőségekről, kezdeményezte a szakmai szervezeteknél egy szakmai konszenzuson alapuló protokoll kidolgozását az ilyen esetek megelőzésére. Ennek érdekében felvette a kapcsolatot a Magyar Helsinki Bizottság jogászaival, valamint pszichológusokkal is elkezdte a munkát. 

„Szeretnénk még egyszer kinyilvánítani, hogy az igazgatóság elkötelezett a bejelentések kivizsgálásában az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartásával. Azonban a társulat egységének védelmében és zavartalan munkája folytatásának érdekében nagyon kérünk mindenkit, hogy a konkrétumokat nélkülöző híresztelésektől tartózkodjon. Végezetül színházunk ezúton ismételten leszögezi, hogy mindent meg kíván tenni a helyzet tisztázása érdekében” – fűzték hozzá.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.