Schneider Zoltán: Nem vágyom máshova

2014. június 12., csütörtök 11:15

Schneider Zoltánt, a Radnóti Színház színművészét a társulat minden évben jelölte a Kaszás Attila-díjra, de csak most került a három döntős jelölt közé. A Radnótiban, ahol tizenhárom éve tag, szinte minden este játszik, és nincs olyan szerep, amelyet ne szeretne. Schneider Zoltán azon kevesek egyike, aki pont olyannak szereti az életét, amilyen.

– Pályafutásának egyik legfontosabb állomása volt A kripli Bobby babája. Biztos vannak még emlékezetes szerepek, amelyekre jó szívvel gondol.
– A kripli volt az első radnótis szerepem. Az már a véletlennek köszönhető, hogy nagyon jól sikerült előadás volt, Gothár Péter rendezése, formavilága, Varró Dani szövege szépen összeért. Nem miattam lett jó előadás, de persze engem is megtalált a szerep. Egy nagydarab, jólelkű mackóról szól, aki a maga módján próbál segíteni egy nehéz sorsú gyereken. A másik, ami nagyon közel áll hozzám, a Prah. Ebben játszhattam életem első főszerepét, de nem is emiatt, hanem a Börcsök Enikővel való találkozás miatt volt nagy pillanat. Ez mindennél többet jelent nekem. Végtelen összhangban léteztünk együtt a színpadon, nagyon ritka az ilyen találkozás. Idén nyáron a Művészetek Völgyében, Kapolcson újra eljátsszuk a vidéki házaspár történetét. Volt még több fontosabb szerepem, például a Cseresznyéskert Lopahinja. Lars von Trier A Főfönök című abszurdjában Finnur Sigurdson figurája pedig egy ajándék, tejföl. Utálni kell mindenkit, izlandiul hadoválni. Játék a javából, ziccerszerep. De ott van még az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című írásából készült előadás, amelyben egyedül Bálint András hitt. Senki nem gondolta, hogy egy svéd értelmiségi nekem való szerep lenne. Valahogy aztán mégis működött. Kimozdított a mackósságból.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

– Tavaly nyáron az István, a királyban léphetett színpadra. Miért vállalta el Alföldi Róbert felkérését?
– Távol áll tőlem a zenés színház, de érdekes kihívás volt, amelyet nem lehetett visszautasítani. Megtapasztalhattam, milyen a Radnótinál jóval nagyobb színpadon dolgozni. Fantasztikus volt látni, hogy Alföldi hogyan tudta működtetni a színpadon lévőket, közel háromszázan játszottunk a darabban, elképesztő élmény volt. És persze nagyon jó volt együtt dolgozni Hevér Gáborral és Znamenák Istvánnal, együtt alakítottuk a főurakat. Kemény munka volt, igazi erőltetett menet. Mint most a Platonov – Apátlanul a Radnótiban, amelyet szintén Alföldi rendezett László Zsolt címszereplésével.

– Úgy érzem, teljesen elégedett az életével, a kapott szerepekkel.
– Mennyivel lenne jobb az életem, ha zsörtölődnék? Lehet, hogy fiatalon én is állandóan elégedetlenkedtem, de erre legalább már nem emlékszem. Volt, hogy iszonyú nehezen álltam neki egy próbafolyamatnak, de azt is szerettem.

– Akkor szerepálmai sincsenek?
– Kettő van. Az egyiket elmondtam Bálint Andrásnak, mert kérdezte, mire vágyom. Azt mondta, ahhoz keresnem kell egy másik színházat, ahhoz itt nincs hely. Hát Cyrano ezért még várat magára.

– Mi a másik?
– Az maradjon az én titkom.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

– Szinte nincs olyan este, amikor nem játszik. Filmeken viszont keveset lehet találkozni önnel.
– Nem nagyon kényeztettek el filmszerepekkel. Kisebbek akadtak, tavaly például a Rudolf Péter rendezte Kossuthkifliben játszhattam. Most épp Gauder Áronnal forgatok egy különleges, animációkkal megspékelt dokumentumfilmet az őskorról. A magyarországi lelőhelyeket járnánk végig, most az első részre nyertünk pénzt a Magyar Nemzeti Filmalaptól. Épp az érdi medvevadászok életét kutatjuk. De ez nem klasszikus értelemben vett filmszerep.

– Tizenhárom éve tagja a Radnótinak, nem gondolkodott a váltáson?
– Az, hogy még mindig itt vagyok, mindent elmond, nem vágyom máshova. Számomra nagyon fontos a társulat, biztonságot nyújt. Sokkal könnyebb egy megszokott közegben dolgozni, nem kell szemérmességi köröket lefutni, mint egy alkalmi produkció esetén. Bálint András igazgató tudatosan törekszik arra, hogy frissen tartsa a társulatot, kortárs magyar drámákat tűz műsorra, különböző látásmódú rendezőket hív, akik felrázzák a társulatot. A következő évadban például Horváth Csaba rendező-koreográfus, a Forte Társulat alapítója jön hozzánk.

– Vannak emlékképei Kaszás Attiláról?
– 2001-ben az Új Színházban, két előadásban – a Hermelinben és az Éjjeli menedékhelyben – is együtt játszottunk, de nem voltunk szoros kapcsolatban. Rendkívül szimpatikus kolléga és ember volt. Mindig segített, mindenkihez volt egy jó szava, kíváncsi volt a másikra. Az Éjjeli menedékhelyben, amikor nem volt színpadon, a kutricát formázó díszlet mögül figyelte az előadást. Ha megveregette a vállad, érezted, hogy jó úton vagy a szerepeddel. Furcsa érzés, hogy egy díj viseli a nevét, a Jászai Mari-díj egészen más, tudjuk, hogy élt egy Jászai Mari színművészünk valamikor. Nekem még mindig olyan, mintha Attila itt lenne velünk.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.