Spiritizmus, operett, pszichoanalízis és angyalok

Vékony Zsolt

Vékony Zsolt

2018. január 18., csütörtök 18:06, frissítve: csütörtök 18:07

Sikeres évet zárt 2017-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM), és az igazgató hasonló sikerekkel számol idén is – derült ki az intézményben tegnap tartott évnyitó sajtótájékoztatón. Prőhle Gergely, aki tavaly vette át a PIM irányítását, elmondta, a múzeum gazdag gyűjteménye és a tematikus sokszínűség sok látogatót vonzott. Ezúttal több mint hatvanezren tekintették meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Kassák Múzeum és az Ady Emlékmúzeum tárlatait, emellett tizenhétezren vettek részt a különféle rendezvényeken, beszélgetéseken.

 
Prőhle Gergely
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
 

Az idei évet tekintve Prőhle több ígéretesnek tűnő kiállításról is említést tett. Az Arany János-emlékévhez kapcsolódóan további négy tárlat is lesz. Az egyik Országh Antal fotóin keresztül azt mutatja be, az Őszikék költője mit láthatott az egyre modernebbé váló Budapestből. Egy másikon Arany kortársának, Erdélyi Jánosnak a hagyatékát és munkásságát lehet megtekinteni, s lesz egy bábtörténeti tárlat is a különféle Toldi-feldolgozások kapcsán. A talán legérdekesebb kiállítás pedig Arany János szellemidézéshez való viszonyát boncolgatja majd. Kevesen tudják, hogy a költő a szabadságharc elvesztése után érzett letargia miatt rövid ideig a spiritizmussal is foglalkozott – mondta Prőhle Gergely.

A fentieken túl szintén sokakat érdekelhet majd a Csáth Gézáról szóló tárlat, amely az igazgató szerint egyfajta felvezetése lesz a 2019-es programnak: jövőre ugyanis az első világháború és a trianoni sokk feldolgozása, illetve a pszichoanalízis megjelenése az irodalomban központi szerepet kap majd a múzeumban. De előtte még, 2018 végén ismét tematikus kiállítást láthatnak az érdeklődők, amelynek középpontjában az angyal lesz, pontosabban szerepe és megjelenési formái az irodalomban.

A sajtótájékoztatón szó esett a társintézményekről is. A színháztörténeti múzeum esetében tervbe vették az állandó tárlat megújítását, frissebbé tételét – ahogy az intézménynek helyet adó Bajor Gizi-villa állapotfelmérése is zajlik egy későbbi renoválással összefüggésben –, kiállítással emlékeznek meg Harangozó Gyula táncművészről, Hubay Miklós drámaíróról, valamint Bubik István és Békés Itala színészekről is. 2018-ban tízéves fennállását ünnepli a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalmon, ennek kapcsán uniós forrásból megszépülhet a Kazinczy-kert, a Kassák Múzeum pedig szintén felújításra vár, bár ez tulajdonjogi problémák miatt egyelőre nehézkesen halad.

A Kálmán Központ idén megkezdi működését. Az intézet célja, hogy feltárja a magyar zenés színház eseményeihez kapcsolódó kulturális emlékezetet, az ezzel összefüggő életműveket – például a névadó Kálmán Imréét, Lehár Ferencét, Huszka Jenőét, Eisemann Gyuláét – minél teljesebben és szélesebb körben bemutassa. Ezenfelül számtalan konferenciát és egyéb programokat is szerveznek: egyebek között január 29-én az államszocialista operettről tartanak fontos szakmai beszélgetést.

Magyar Nemzet hírlevél

Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

Ez az emailcím nem érvényes

Prőhle Gergely a nemzetközi programokról is szót ejtett. Kiállítás foglalkozik majd a német író, Heinrich Böll magyarországi kapcsolataival, műveinek hazai fogadtatásával, a Bajor Gizi-villában Csehov műveinek magyar színházi feldolgozásait mutatja be egy tárlat. A bulgáriai Szmoljanban Nagy László-kiállítást szerveznek.

A múzeum határon túl is segédkezik: Nagyszalontán az állandó Arany János-, Sződemeteren az állandó Kölcsey Ferenc-tárlat létrehozásában. Emellett szintén fontos esemény lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum életében a nyári fesztivál, amely az idei magyar V4-elnökséghez fog kapcsolódni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.17.

A szerkesztő ajánlja

Vékony Zsolt

Egy szemérmes és roppant energikus ember – hetvenéves Cserhalmi György

Bár az utóbbi években több lesújtó dologgal is szembe kellett néznie, továbbra is kiemelkedő ikonja a magyar színjátszásnak.

Molnár Csaba

Az amerikai elnökválasztást befolyásoló orosz trollok mindennapjai

Tizenhárom orosz a Facebook és Twitter segítségével dróton rángatta az amerikai választók tömegeit.