Székely szamuráj hiúzbőr kabátban

2012. május 4., péntek 18:16

Murányi Sándor Olivér székelyudvarhelyi prózaírónak a közelmúltban jelent meg első magyarországi kötete: a Zordok, a székely szamuráj című regényt a Kalligram adta ki a könyvfesztiválra. Murányi Sándor Olivér mögött érdekes pálya áll: kis híján pappá szentelték, végül mégis író lett, és nem mellesleg háromdanos karatemester. A Magyar Nemzetben megjelent interjú bővített változata.

– A kötet címe önmagában is felvet minimum egy kérdést. Hogyan tudtad egy figurába összegyúrni a székely és a japán kultúrát?
– A könyv főhőse egy harcos, aki keleti harcművészetet gyakorol. Nagy kihívás a székely kultúrkörbe bevinni egy ennyire távoli kultúrát, de valójában nincs olyan messze egymástól a kettő. Végső soron minden ember génjeiben ott lappang a harc. A japánok nagyon komolyan gondolják azt is, hogy a magyarok rokonaik. Én pedig mindig is kardoskodtam amellett, hogy a harcművészet, a szamurájkultúra része a művészetek családjának. Mozgásművészetről van szó, amely sokkal önzetlenebb, mint az irodalom. Sokszor el szoktam mondani: amikor az író befejezi a könyvét és felteszi a polcra, elégedett lehet, mert lezárt műről van szó, ezzel szemben a szamurájnak hatvanéves korában is ugyanúgy meg kell ismételnie ugyanazt a mozdulatot, ami aztán tovalibben az időben.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a harcművészetekkel?
– A romániai forradalom után Bukarestbe jöttek japán karatemesterek, köztük volt a Japán Karateszövetség elnöke. Az egyik társunk elcsalta őt Székelyföldre, azóta évente járnak hozzánk. A harcművészet mélyen él bennem, mélyebben, mint az írói lét és az irodalom. Többször előfordult, hogy azt mondtam: felhagyok az irodalmi pályafutásommal, de a harccal kapcsolatban eddig még nem mondtam ilyet. Idén huszonhatodik éve karatézom, most terjesztettek elő a fekete öv negyedik dan fokozati vizsgájára. A csillagos ég a nyolcadik dan, de azt csak hatvan év fölött adják. Ebből is látszik, hogy a harcművészet nem sport. Nem teljesítménycentrikus. Nem bajnokságra készülünk, nem érmet kell szereznünk. Arra kell készen lennünk, hogy bármikor megvédjük magunkat és másokat.

– A kötet alcíme (vagy műfaja): kéjpróza. Zordok elszánt harcos, miközben igazi nőfaló. Ha jól tudom, a keleti harcművészetek művelői nagyra tartják a mértékletességet. Ezt miért nem sikerült beleplántálni a hős figurájába?
– A kérdés itt is az, mennyire lehet átültetni a nyugati kultúrába a keletit. Valamennyire igen, de egy bizonyos határon túl már nagyon más a nyugati mentalitás. A keleti regényekben például gyakori, hogy nincs is szerelmi szál, vagy nagyon el van rejtve. A nyugati ember sokkal csapongóbb, a főhős, Zordok végképp. De a nyugati kultúrában ezek a dolgok jól megférnek egymással.

– Mintha ezúttal át is csapna a dolog a nyugati oldalra: hemzsegnek a könyvben az erotikus jelenetek.
– Szerzői indulásomtól fogva szerettem a szókimondást. Ez jellemző is arra a kolozsvári irodalmi közegre, ahonnan érkeztem. Az öncélú szókimondásnak én sem látom értelmét, de úgy gondolom, ezzel az eszközzel van lehetőségem arra, hogy mélyebb gondolatokat lopjak az olvasó tudatalattijába. Amikor a legdurvább az erotika, akkor ugrik be a szövegbe a mélyebb gondolatiság.

„Aki nagyvárosban él, az erdő felé szeretne haladni, aki erdőben, az befelé a városba.
És ez jól is van így”

Fotó: Kocsis Zoltán


– Zordok különös ismertetőjele a hiúzbőr kabátja. Létezik hiúzbőr kabát? Honnan szedted ezt a motívumot?
– Szerintem senki nem varrt még hiúzbőr kabátot, én legalábbis még nem láttam ilyet. Nem is szeretnék, ellenzem a vadászatot. A hiúz a kedvenc állatom, és életem álma, hogy egyszer megláthassam szabadon. Még soha nem sikerült, pedig Romániában ezernél is több példány él. Ezért is visszatérő motívum a hiúz a könyvben, ahol szimbolikus jelentése van: a főhősre vonatkozik, aki igazi vad, vándorló lélek.

– Egyszer fel is teszed a könyvben a költői kérdést: házi macskává válhat-e a hiúz? Zordok mintha nem tudna megállapodni sehogy sem. Szükségszerű, hogy örökké vándoroljunk?
– Mindenkinek arra lenne szüksége, ami nincs. Aki nagyvárosban él, az erdő felé szeretne haladni, aki erdőben, az befelé a városba. És ez jól is van így. Az örök keresés, a nyugtalanság generálja az emberiség fejlődését.

– A Zordok, a székely szamuráj lehetne fejlődésregény is, mint sok más utaztató regény. De Zordokkal akkor ismerkedünk meg, amikor elhagyja a papi pályát egy nőért, és utoljára akkor találkozunk vele, amikor egy féltékeny férj vasvillája repül felé, persze megint csak egy nő miatt. Hol itt a fejlődés?
– Zordok a történet végén kijelenti: útja fejlődés volt, mert a saját sorsát élte meg. A legfontosabb, hogy eljussunk saját belső lényünkhöz. Hogy ezt ki hogyan éri el, változó. Van, aki sok nőn keresztül, és van, aki egy tartós kapcsolaton keresztül. A harcos pedig a harcon keresztül. Sok vereségen és győzelmen át. A harcművészet teljesen erre a földi létre van berendezve, nem örök életről beszél. „Estél? Kelj fel! Menj tovább!” Izgalmas könyvet akartam írni. Hogy ez sikerült-e, elválik. Új kötetem nem életrecept, viszont bátorítani igyekszik a huszonegyedik századi embert. Maga a főhős is korunk embere, aki medvelesre jár, de a Facebookon is otthon van, mintegy sugallva: ne féljünk az emberiség fejlődésétől. Az utak változhatnak, de a cél – eljutni önmagunkhoz – ugyanaz marad.

Murányi Sándor Olivér jövő-menő ember. Azt is mondhatnánk, hogy nem fér a bőrébe, ami írók esetében nem is akkora ritkaság. Bár ő maga inkább írósegédhelyettes-jelöltnek szereti nevezni magát. Hogy író-e, szerinte csak száz év múlva derül ki, és különben is úgy gondolja: manapság eluralkodott az embereken a rangkórság, előszeretettel osztogatnak maguknak címeket. Ő viszont nem: ezt bármikor szívesen kifejti, amikor időnként megjelenik, mert Székelyudvarhely csak úgy állandó lakhelye, ahogy Kolozsvár vagy Budapest. Havonta–kéthavonta átszáguld a magyar fővároson, iszunk egy kávét, vagy csak ír néhány sort, hogy „estem lesz”, ami jelentheti azt is, hogy neki lesz estje, de azt is, hogy ő tart irodalmi estet valaki másnak, mert egyébként szívesen beáll irodalomszervezőnek is, ha úgy hozza az élet. Moderál, plakátot tervez, és szerinte egy jó irodalmi esemény megszervezése alkotás, akárcsak az írás. Eddig két kötete jelent meg Erdélyben, az Üres és teli – Harcesszék, illetve a Felnyomták szentnek. Előbbiben esszék a harcról, utóbbiban novellák, amelyekben elkezdett erotikus húrokat pengetni, s ezt megtartotta első magyarországi kötete védjegyének is: az erotika és a harc körül forog a könyvfesztiválra megjelent Zordok, a székely szamuráj című regény története.

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.