Szexuális zaklatással vádolják az amerikai filmakadémia elnökét

MTI

2018. március 18., vasárnap 16:38, frissítve: vasárnap 16:48

Három szexuális zaklatással vádolták meg az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia elnökét, John Bailey-t. A filmakadémia vizsgálatot indított az ügy tisztázására – számolt be róla szombaton a BBC News.

A Variety szerint a filmakadémiához szerdán juttatták el a Bailey elleni vádakat. A testület közleményben számolt be arról, hogy vizsgálatot indítottak, ám azt nem árulták el, hogy kik tettek panaszt az elnök ellen.

A tagság ügyeivel foglalkozó bizottság a vizsgálatot követően a filmakadémia kormányzói testületének nyújtja át jelentését – fűzték hozzá a szűkszavú közleményben.

A 75 éves Bailey eddig nem kommentálta a vele kapcsolatban megjelent híreket.

Bailey egyebek mellett az Átlagemberek, A nagy borzongás és az Idétlen időkig című filmek operatőre volt. 2015-ben az Amerikai Operatőrök Társaságának életműdíjával tüntették ki.

Az Oscar-jelöltek hagyományos fogadásán tartott beszédében néhány hete arról beszélt, hogy a változások nyomán végre feledésbe merülhet Hollywood legrosszabb visszaéléseinek „fosszilis alapkőzete”.

Bailey-t 2017 augusztusában választotta meg négy évre az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) az elnökévé, pár hónappal az előtt, hogy Harvey Weinstein szexuális zaklatási botránya kirobbant volna.

A hollywoodi filmipart megrázó botrány nyomán a filmakadémia decemberben fogadott el új viselkedési szabályzatot. Az új kódex felhívta a nyolcezer fős tagság figyelmét arra, hogy a testületben nincs helye azoknak, akik visszaélnek a hatalmukkal vagy befolyásukkal és megsértik a tisztesség elismert normáit.

Weinsteint az ellene felmerült vádak miatt már októberben kizárta soraiból a filmakadémia.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.