Talpra, magyar!: hamisan elbúgni Petőfi Sándor forradalmi sorait

2018. március 19., hétfő 19:06, frissítve: kedd 07:42

Latourt nem sokkal korábban húzta lámpavasra a nép. 1848 októberének végén járunk, a bécsi forradalmat nagyjából leverték, a császári hatóságok a hadügyminiszter akasztásának felelőseit keresik. Találnak is nyolc egyetemistát, akikre rá lehet kenni a leszámolást. Hogy ártatlanok, az mellékes. A statuálás a lényeg: hadd rettegjenek csak a rebellióra hajlamos lelkek. A császári magyar főcenzornak, az öreg Hédervárinak valószínűtlenül nagy hatalma van, nemcsak Petőfi kényesebb sorait törli egyetlen mozdulattal, de a nyolc fiatal ügyében is ő az illetékes. Szobájában hatalmas térkép, a régi, a Kárpátoktól az Adriáig tartó Magyarország domborzata és vizei a vetített háttér, ami percekkel korábban váltotta a schönbrunni kastély szép udvari homlokzatát.

Topolcsányi Laura író és Szurdi Miklós író-rendező Talpra, magyar! című rockmusicaljének első képe a császárvárosban játszódik, Hédervári irodájában. A labanc főcenzort itt keresi meg az ifjúkori jó barát, a forradalom ügyét szolgáló Vilmányi András újságíró, hogy a nyolc diák elengedését kérje. Ám Hédervári nemcsak megtagadja a régi ismerős kívánságának teljesítését, de börtönbe is veti őt, holott pontosan tudja, hogy súlyos szívbeteg. Hédervári titkárként dolgozó fiában ekkor pattan el végleg valami. Már korábban, a cenzúrázandó szövegeket olvasva is nyiladozni kezdett az értelme, de az apa kegyetlensége, reakcióssága végképp a másik táborba sodorja. Rövidesen (miután, mint később megtudjuk, a nyolc foglyot kiszabadította) Kozák álnéven teátristának csap fel Pesten. A történet rövid pest-budai intermezzo után az ideiglenes főváros, Debrecen színházában folytatódik. Szerelmi szálak gabalyodnak, érzelmi viharok dúlnak, a börtönbe zárt újságíró fia, ifjabb Vilmányi András pedig rendületlenül keresi a beszivárgó kémeket, akik esetleg meg akarnák ölni Kossuthot. Rábukkan egy gyanús alakra, a Kozák nevű pályakezdő színészre, aki az öreg Vilmányi cikkeinek soha meg nem jelent, cenzúrázatlan kézirataiból idéz, és ezzel bukik le.

 
Vastag Tamás a főpróbán
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

A Papp László Budapest Sportarénában bemutatott rockmusical története izgalmas, érdekes; noha a fordulatok helyenként egyszerűnek tűnnek, azzal a fajta bárgyúsággal, amit a műfaj gyakorlói időnként a közönség nyakába zúdítanak, most nem találkozunk. Igaz, a cselekménynek a második felvonásbeli, 1849 nyarán, Szegeden játszódó, a zárás felé haladó jelenetei némiképp összecsapottak; ám a nézői fantázia ezen a ponton elvégzi a maga toldozó-foldozó munkáját. Mátyássy Szabolcs színvonalas rockmusicalt szerzett, érezhető, hogy a szerző korábban más műfajokban is alkotott. A színészek közül kiemelkedik a Laborfalvi Rózát megjelenítő Kiss Ramóna. Pesák Ádámnak, Fehér Adrienn-nek és Tóth Andinak vannak még igazán jó pillanatai. Oláh Ibolya énekben kitűnő, prózában erőtlen.

 
Fotó: Mohai Balázs / MTI
 

A darab legnagyobb tehertétele a dramaturgiai középpontba helyezett (először az első felvonás végi, 1849. március 15-i évfordulón felcsendülő) zenés-táncos Nemzeti dal. Mindannyian jól emlékszünk a Kádár-rendszer idején született, erősen ellenzéki, szinte lázító hangvételű, Tolcsvay László-féle Talpra, magyar!-ra. A dallam, a refrén keménysége fölerősítette, aktuális napi üzenetté emelte a Petőfi-verset. A mostani, elbúgott, elugrabugrált verzió eredendő hibája, hogy hamis: a zene szinte tagadása Petőfi Sándor forradalmi sorainak. Ami jó lehet egy szerelmi románc muzikális megragadásához, az bántóan kevés a magyarok istenére tett szabadságeskü esetében.

Másik hiba, hogy a szerzők olykor túlságosan is nagyvonalúan bánnak a történelmi tényekkel. Az egyik jelenetben a császáriak akasztanak, háttérként pedig olyan helyszín jelenik meg, ami 1849-ben egészen másként nézett ki: a kiegyezés után építeni kezdett Andrássy út és az 1884-ben emelt Operaház századfordulós képe. Hogy dramaturgiai szerepe lenne a fotónak, az erősen kétséges. Egyéb magyarázatot sem találni. Az pedig szimpla tévedés, hogy Kossuth Lajost egy 1849 januárjában zajló párbeszédben már kormányzónak nevezik. Holott trónfosztásról, Kossuth államfővé emeléséről még szó sem volt ekkoriban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.17.

Legolvasottabb cikkek

A szerkesztő ajánlja

Molnár Csaba

176 millió kamera kereszttüzében: a kínai Nagy Testvér mindenkire odafigyel

Az, ami Orwell idejében még disztópiának tűnt, a mindent látó kamerának hála szép lassan valósággá válik.

Pethő Tibor

1938. augusztus 25. – 2018. április 11.

Elhallgatni nem fogunk. Várunk, reménykedünk, imádkozunk. Mert lehet egy újságnak bárki is a tulajdonosa, azt pontosan tudjuk, hogy a mi igazi „gazdánk” az olvasó.

Stier Gábor

Szomorú búcsú Eraszt Fandorintól

Borisz Akunyin húsz év után nemcsak világhírű regényhősét, hanem a kilencvenes években az orosz jövőről szőtt álmait is eltemeti.

Lakner Dávid

Lajcsika, ha te mindig játszol, miből éltek?

Inkey Alice Szőts Istvánról, Latinovits jókedvéről és Kosztolányi Dezső fekete pöttyös nyakkendőjéről.